Renowned Explorers: International Society - Teszt

Kalandra fel...



Egy nagyon kellemes játékkal akadt most dolgom a Renowned Explorers: International Society személyében. Így elsőre annyi a hibája, hogy borzasztó hosszú névvel áldották meg. Igazából nem sok újat képvisel az alkotás, ellenben egy nagyon nagy kedvencre hasonlít, mi több, szinte teljesen átvette annak a játéknak a menetét. Ez pedig mindenki kedvence az FTL, vagyis a Faster Than Light. Ugyan így képzeljétek el a Renowned Expolrers-t, csak a XIX. század keretein belül, na meg az űr végtelenje helyett a Föld rejtett zugait kell bebarangolni.


Történetünkben felfedezőket alakítunk, akik pénz, kincs és persze a hírnév érdekében kutatják bolygónk ősi helyeit. A játék elején össze kell állítanunk háromfős brigádunkat, de egyelőre csak az alap felfedezők érhetőek el. A többieket, akárcsak az FTL-ban a hajókat, sokszori végigjátszás után kapjuk meg, ha teljesítettünk néhány kritériumot. Négy kaszt különül el egymástól: tudós, felderítő, harcos és szónok. Mindegyiknek más-más szerepe lesz a harcok és a felfedezés területén, ezért érdemes keverni az osztályokat. Maga a játékmenet ugyan olyan, mint az FTL-é: körökre osztott, bizonyos nyersanyag kell, hogy egyik mezőről a másikra lépjünk, ami jelen esetben a felszerelés. Ha ez elfogy, akkor vége az expedíciónknak. Ezenkívül szinte minden területen valami kis mesét kapunk és döntési lehetőségeink vannak, mint például bemegyünk-e a barlangba és megbolygatjuk-e a sírokat. Ha valamilyen oknál fogva meghalnánk, akkor a játéknak vége és kezdhetjük az egészet elölről, bár van benne egy felfedező mód, ahol menthetünk és visszatölthetünk állásokat, de az az amatőröknek való.


Kalandozásunk során rengeteg bonyodalomba kerülünk, maradjunk talán ennél a síros témánál. Ha valamilyen ősi dolgot akarunk megpiszkálni, akkor tudósra van szükségünk, hiszen ő az aki, nagyobb eséllyel jár sikerrel az ilyesfajta helyzetekben. Százalékosan megkapjuk, hogy karakterinknek mennyi esélyük van kinyitni a titkos cuccot: amennyiben sikerrel járunk, kincs üti a markunkat, ami lehet felszerelés, arany vagy valamilyen tárgy, amit használhatunk a harcok során, mint fegyver vagy a páncél. Én akadtam olyan küldetésbe is, ahol a csodálatos füvet kellett megvizsgálnunk, de ennek a helyi bárányok nem örültek és harcba csapódott a dolog.


Maga a csata igazán érdekes. Háromféleképpen lehet megnyerni: az első a totális pusztítás, ahol képességeink és támadásaink segítségével likvidáljuk az ellenfelet. Az életenergián kívül mindenkinek van egy spirituális egysége is, amire hat a másik két harcmodor. Lehetőségünk van az ellenfeleink megfélemlítésére, de akár barátokká is válthatunk velünk. Ezek a képességek, nem az életükből vonnak le értékeket, hanem a lelki szintjüket befolyásolják. Így ha lecsökkentjük a megfélemlítéssel, akkor elmenekülnek, ha pedig boldoggá tesszük őket, akkor barátaink lesznek. Sokszor a küldetéstől függően a játék valamilyen bónuszt kínál nekünk, ha az adott módon bánunk el az ellenséggel. A különféle karakterosztályoknak más és más bónuszaik vannak ezekre a harcmodorokra. A harcos a harcban jó, de a szónok például igazán hatékonyan talál kapcsolatot, ha barátkozásról van szó.


Felfedezőinket lehet öltöztetni: adhatunk rájuk tárgyakat, amik passzívan növelik életüket és harci kapacitásukat, illetve szintet is lépnek, tehát választhatunk képességeket is. A küldetések után kapunk egy világtérképet, ahol még több fejlesztésre tehetünk szert. Különböző egyetemeken lehet érdekeltségünk és még egy fejlődési fa is található, ami megint csak egy csomó passzív hatást biztosít. Talán nekem már ez túl bonyolult, de ötletes az tény. A végcél egyébként, hogy mi legyünk az ultra felfedezők. Minden sikeres küldetés után nem csak zsákmányt kapunk, hanem küldetéspontokat is. Célunk tehát, hogy annyit szerezzünk ebből, ami felrepít minket a ranglista élére.


A játéknak tehát sosincsen vége. Minden végigjátszásnál új utak nyílnak meg és a rengeteg felfedező változatos játékstílust kínál. Nem sok újítás van benne, de amit kínál az jó és élvezetes. Ez tipikusan az a játék, ami folyamatosan megy a háttérben, és ha éppen tölt valamelyik MOBA cuccunk, akkor nyomunk egy alt+tab-ot és toljuk kicsit. Az Abbey Games egy igazán jó copy-t csinált az FTL-ből, habár vannak benne új elemek is. Steam-en eltudjátok érni és ne felejtsétek, ez az a játék, ami több tíz órákra le tud kötni, szóval ne sajnáljátok rá a pénzt, nyugodtan vegyétek meg.

Pro:
+ Jó ötlet
+ Remek mini sztorik
+ Király játékmenet

Kontra:
- Talán néhol túl bonyolult


Értékelés
 9.0
Játékmenet: 

Igazán sok kalandban gazdag játékmenet, ahol rengeteg sztorit, harcot és döntést kapunk. Habár nem igazán tér el a FTL-től, de ez itt is nagyon jóra sikerült.
 8.5
Hangulat: 

Nekem bejött az a XIX. századi felfedezős hangulat, ami a zene is jól kihangsúlyozott. Talán kicsit csalódott vagyok a grafika miatt, ami semmi egyediséget nem hordoz magában.
 7.0
Grafika: 

Szép meg színes, de ennyi.
 8.0
Hangok: 

A zenék teljesen hangulatosak, az azt érzést keltik az emberbe, hogy kapja fel a kis táskáját és menjen a közeli parkba bogártetemek után kutatni.
 9.0
Szavatosság:

Mivel a játékot folyamatosan újra kell kezdenünk és minden alkalommal más lesz a történetünk, így nagyon sokáig fogunk a gép előtt ülni, arról nem is beszélve, hogy a különféle karaktereket csak a sokadik játékra sikerül megszerezni.
Review score
8.3

A Renowned Explorers: International Society egy remek FTL másolt, amely néhol ugyan tartalmaz újdonságokat, de alapjába véve a hasonlóságok miatt fogjuk szeretni. Rengeteg kaland található benne, melyekhez mind tartozik egy rövid szórakoztató történet. Ez az a tétel a kosarunkban, amit biztos nem fogunk megbánni, hogy megvettük. 

Összes oldalmegjelenítés