Annyira király lenne ez a játék és úgy mondanék róla jó
dolgokat, de sajnos nem nagyon tudok. Félre ne értsetek, nem rossz ez, csak
baromira kevés. Az early access
játékokról tudjuk, hogy nem teljesek. Általában csak a kampány egy része
elérhető, vagy még nincsen benne az összes játszható dolog, esetleg csak a multi
létezik. Nos, a Between Me and the Night-nál
nagyjából 30 percet élvezhetünk, aztán meg is köszönik nekünk a fejlesztők,
hogy kipróbáltuk. Kicsit mérges vagyok, mert nagyjából semmi nem derült ki a
történetből, pedig nagyon király hangulata van. Na mindegy, megpróbálok nektek
leírni egy rövidke fél órányi tapasztalatot, és remélem, hogy mi hamarabb
megjelenik teljesben, mert nagyon menő cucc.
Kevés olyan játék van, amiknek inkább művészi hatásuk van,
mint szórakoztatási. Persze utóbbi sem elhanyagolható dolog, de a lényeg inkább
az érzések megragadása a játék sajátos erejével. Ilyen alkotás például
szerintem a Limbo, a Brothers – A Tale of two Sons vagy éppen
a Braid. Egyedi ábrázolás móduk és
történetük még a legkeményebb szívet is meglágyítja. Habár sokat nem tudok
mondani a Between Me and the Night-ról,
hangulatából ítélve viszont biztos, hogy valami nagyon szomorú dolog lesz a
magja mindennek.
Mint látjátok ez egy kis oldalnézetes cucc, ami inkább a
kalandjátékokra hajaz. Különféle tárgyakat tudunk összeszedni, amiket később
valahol használnunk kell. Egy fiút alakítunk, akivel egy nagy házban tudunk
mozogni. Valami történhetett a családunkkal, mert mindenhol csak az általuk
hagyott ürességgel találkozunk és az emlékekkel. Nem merek még semmit sem
mondani, talán meghaltak és a srác a videójátékokban talált menedékre. Minden
este beszippant minket egy arcade játékgép és egy másik életbe kerülünk. Egy
fantázia világba, ahol harcosok vagyunk és fogalmam sincs mit kell csinálnunk,
mert a 30 percből ez nem igazán derült ki. Megyünk egy havas tájon, aztán ha
meghaltunk, a való életben kelünk fel reggel az ágyunkból.
Valami trauma lesz itt a dolog nyitja. A képzelgés nem csak
a játékokra terjed ki, hanem a való életre is. Sokat látjuk szüleink
sziluettjét, ahogy vitatkoznak vagy reggelit adnak nekünk. Hogy kijussunk a
kertbe például ételt kell vinnünk a macskáknak, aki szörny méretűvé nőtte ki
magát és megöl, ha a közelébe megyünk. A kajától viszont kis cirmos lesz újra.
Nagyon érdekel a történet, hiszen maga a játék már megfogott. Annyira melankolikus
zene megy alatta, hogy legszívesebben egész nap csak sírnék. A grafikai
megvalósítások pedig nagyon ötletesek, nálam ez már a játékművészet szint.
Ilyen egyszerűen tudja megfogni az ember érzéseit a Between Me and the Night.
Remélem a RainDance LX összeszedi magát és gyorsan kiadja a játék teljes
változatát, mert igencsak felcsigázott. Steam-en meg tudjátok nézni és nem
mondom, hogy vegyétek meg, mert fél óra igen kevés élmény. Ez tipikusan az a játék,
amit megvesz az ember és egyszeri elindításból végigviszi, mert a hangulat nem
hagyja kilépni. Ezért is fáj, hogy ilyen kevés dolgot találtam benne.
Számítsatok a tesztre is, hiszen idővel lesz belőle. Remélem a maradék tartalom
is ugyan olyan értékes lesz, mint az első harminc perc.