The Swindle - Teszt

Betörő szimulátor...



Nagyon bírom a rogue-like játékokat, habár az Isaac féle nekem annyira nem jött be, de például a Rogue Legacy annál inkább. Ez a The Swindle cucc is ilyesmi akarna lenni, viszont van benne újítás is. Összességében nagyon szórakoztató és azt hiszem nem átlag játékosnak való, ugyanis nehéz. Na de ne csapjunk a közepébe, kezdjük szépen az elejétől. 1849 írunk és természetesen a környezet steampunk, mi más lenne. Mi több, Londonban játszódik és történetünk az, hogy a Scotland Yard sikeresen kifejlesztett egy mesterséges intelligenciát, ami képes robotokat irányítani. A jó hír, hogy a városi rendfenntartás SSJ4 szintre emelkedik, a rossz pedig az, hogy ebben a játékba mi a betörő szerepét alakítjuk. 100 nap múlva aktiválódik a rendszer, ennyi időnk van szabotálni ezt a korszakalkotó technológiát.


Ami azt jelenti, hogy 100 életünk, azaz 100 próbálkozásunk van. Rögtön az elején kapunk egy betörőt, akivel először is pénzt kell lopnunk, hogy tudjunk fejleszteni a képességeinket és felszerelésünket. Egy léghajón van a telephelyünk, ahol megtalálható a munkaasztal is, itt tudjunk majd elkölteni a rengeteg pénzt, amit ellopunk. Persze ez nem olyan könnyű, hiszen a prototípusok már aktiválva vannak. Gyakorlatilag a pályák egy szűk folyosójú épületnek felelnek meg, ahová be kell törnünk és a számítógépet feltörve, pénzt kell lopnunk. Van elszórva a földön is pár font, de annyira nem sok, viszont az elején hasznos, mivel a hackkelés képességét anélkül nem tudjuk kifejleszteni.


Mindenhol cikáznak a robotok, akik ha észrevesznek, nos vagy leütnek, vagy ha ez nem sikerül riadót fújnak, minek hatására sokkal gyorsabbak lesznek és nem mellesleg a legközelebbi ATM-ből folyamatosan csökken a pénz. Tulajdonképpen ez egy lopakodós játék, persze leüthetjük a robotokat, sőt, le is kell, de a lényeg elsősorban, hogy ne vegyenek észre. Életerőnk ugyan nincsen, de egy ütésből meghalunk, valamit a magasról leesés is ártalmas. Amennyiben elhalálozunk, nem éledünk fel újra, hanem kapunk egy másik betörőt, akivel kalandra indulhatunk, persze ez -1 napot jelent. Egyébként a pálya elvégzése is egy egész nap elvesztésébe kerül, szóval az a 100 igen gyorsan csökken.


A játék egyébként összesen 6 pályából áll. Természetesen nem úgy megy az egész, hogy megcsinálom az elsőst és mehetünk a következőre, hanem csak akkor enged tovább a játék, ha kifejlesztettünk valami nagyon drága cuccot. Addig ugyan azon a szakaszon kell játszanunk, de szerencsére a térkép felépítése folyamatosan változik, valamint ahogy egyre fejlettebbek leszünk és telnek a napok, nehezednek a körülmények. Csapdák jelennek meg, több és másabb robotok. Később megjelenek szupergyors gépek, amiknek kétszer akkora az érzékelési távolságuk, mint az alap modelleknek. Egyszóval nehezedik, és a szűk terek ezt még rosszabbá teszik.


Az alapvető gond ezzel a játékkal, hogy gyorsan lesz nagyon nehéz. Fél óra alatt nekem ki is kellett lépnem, mert felidegesített. Na nem az, hogy béna vagyok, hanem mert a szűk helyek miatt néha igazán nehéz koordinálni az ugrást, főleg ha egy tüske csapda van alattad. Mondanom sem kell, hogy a begyűjtött pénz elveszik, ha meghal a betörő. Csak abban az esetben marad meg, ha visszatérünk a léghajóra. A pálya elején ott van a kabinunk, amivel érkeztünk és természetesen bármikor használhatjuk és befejezhetjük az aktuális akciót, ám előbb vissza kell oda érni. A lapos plafon pedig igazán nem jó barát, ha alattad tüskeágy van egy szoba közepén.


Rengeteg fejlesztési lehetőség van egyébként: gyors futás, lopakodás, duplaugrás, gyorsabb feltörés és egyéb nyalánkságok, de nagyon drágák. Szemléltetés képen: az első hack szint ha jól emlékszem 1000 font, nagyjából 1-2 ezer jön össze az első pályákon, a következő szint meg már 15 ezer font, nincs átmenet. A többi képességgel ugyan ez a helyzet: az első pont elosztása mindig olcsó, legalábbis sok helyen, azt a következő meg az előzőnek a 1500%-a. Gyorsan nehezedik a játék mi pedig lassan erősödünk.


Persze valakinek ez a kihívás. Visszatérve az Isaac játékokra, azokat például végig lehet a legelső próbálkozással vinni, ha elég ügyes az ember. Na ezt nem. Ha rogue-like játékról van szó kevés, ami hosszútávon nagy kihívást tartogatna, ez pedig bír ezzel az erővel. Igen szórakoztató, jól is néz ki, én bírom ezt a lap grafikát. A színesség is teljesen látványos. Zenével lehettek volna kreatívabbak, nem bántam volna, ha mondjuk több van és valamivel változatosabb szólamból állnak, mert nagyjából 5-10 ütem után már ismétli is önmagát.


Összességében a The Swindle nagyon szórakoztató és elég nehéz játék. Akiknek ismeretlen a stílus, azoknak első próbálkozásra nem ajánlom, de a nagyobbaknak remek szórakozási lehetőséget tartogat. A Size Five Games steampunk játéka egészen sokáig leköti az embert, készüljetek fel egy kellemes 20-30 órás kikapcsolódásra. Steam-en tudjátok beszerezni, most pont le is van értékelve.

Pro:
+ Remek hangulat
+ Sok képesség
+ Kellően nehéz

Kontra:
- Talán már túlságosan is nehéz
- Szűk terek

Értékelés
 9.0
Játékmenet: 

Lopakodós rogue-like játék nem igazán van, viszont ezzel fel lett adva a magas labda a későbbi fejlesztőknek. Nagyon élvezetes a két stílus keveréke és igazán nagy kihívásokat nyújt.
 8.0
Hangulat: 

Ez a stempunk téma már kicsit lerágott, de ami jó az jó. A pörköltet is szeretem, mégis 25 éve eszem. Zeneileg le van maradva a játék, ez kicsit ront az összhangon.
 8.5
Grafika: 

Én igazán bírom ezt a stílust, mintha minden alakzat több papírlapból lenne összetéve. Indie játékról beszélünk, azt hiszem igazán pofásra sikeredett.
 6.0
Hangok: 

Semmi kiemelkedőt nem tudok mondani. Játszottam vele, de annyira nem volt rám hatással a zene és a hangeffektek, hogy hirtelen a szirénán kívül nem is jut eszembe más, hogy hallottam volna.
 8.5
Szavatosság:

Szavatosság téren nem lesz gond. A játék rengetegszer újrajátszható, hiszen minden pálya véletlenül generált ezért az összes alkalommal új kihívásokat tartogat.
Review score
 8.0

A The Swindle egy igazán szórakoztató ám ugyan ennyire nehéz rouge-like játék, mely remekül ötvözi a stílust a lopakodós játékok sajátosságával. Röviden fogalmazva, ez az a játék, amiben olyan cuccokat veszel el másoktól, ami neked nincs.

Összes oldalmegjelenítés