Leleplezték.
Múlt héten egy előzetest adott ki a Techland, a mai napon lerántotta a leplet a zombis parkour játék következő bővítéséről.
A "The Following" egyjátékos, új történettel felvértezett kiegészítő lesz, amelyben buggy-kat is irányíthatunk majd. A Techland sajtóközleményéből kiderül, hogy ez egy igen masszív tartalom lesz, az alapjáték területe az eddigi DLC-kel együttvéve kisebb, mint az új pályáé.
A játékot először zárt ajtók mögött fogják bemutatni az újságíróknak, a nagy közönség csak később láthatja, de addig is itt van három kép a DLC-ből.
Megjelenési dátumot nem közölt a kiadó.