Breach & Clear: Deadline - Teszt és videoteszt

Teszteltük a zombis taktikai játékot...

Mi történik, ha két, vagy több zsánert kezdünk el bátran egymással kombinálni? Ezt sosem lehet biztosan tudni, hiszen három lehetséges végkimenetel lehet, van, hogy a végeredmény egy szörnyszülött, van, hogy zseniális, és van olyan is, amikor csak legyintünk az egészre. Mostani tesztalanyunk is egy ilyen kíséret eredménye, de hogy a három közül mely kategóriába sorolható? Nos, ez a tesztünkből kiderül…

„Zombi-apokalipszis, már megint?”

Hangozhat el sokatok szájából következő mondat, és bizony az én számat is elhagyta, amikor a kezem közé került a játék. A Deadline története a fertőzés kitörésekor játszódik, amikor is Harbor City-t elözönlik az zombik, amik nem zombik, hanem gyorsan fejlődő paraziták által megszállt emberek (és sajnos ettől még nem lesz kevésbé unalmas a felállás), és ebbe szituációba csöppen négyfős katonai osztagunk, akik a városban megmaradt embereket próbálják védelmezni és segíteni. Szóval már nyílván kitaláltátok, hogy nem a történet a játék erőssége, de azért bőven megjárja, és a semminél is nyilvánvalóan jobb.

Taktikázás az utcákon

Viszont sokkal izgalmasabb a helyzet, amint áttérünk magára a játékmenetre, amelyben a program már sokkal jobban domborít. A készítők számára nem idegen a taktikai lövölde műfaja, hiszen az előző játékuk, a Breach & Clear, egy katonai témájú, körökre osztott taktikai játék volt, amely meglehetősen részletes és valósághű volt, valamint borzasztóan fontos szerepet játszott benne a tervezés, tehát lényegében egy X-Comba oltott ARMA volt.


Ezt a felállást a „folytatásban” elfelejthetjük, ugyanis a kevésbé komolyan vehető téma mellé, egy könnyebben fogyasztható, pörgősebb játékmenet párosul. A bevezetőnél még azt gondoltam, hogy ez egy real-time X-Com zombikkal, azonban a tutorial végeztével szépen kinyílt a világ (vagyis a város), és akkor már egy Diablo-valósidejű X-Com szerelemgyerekkel játszottam, amelyben zombikat kell halomra lőni. Ez így meglehetősen bizarrul hangozhat, ám a végeredmény valójában igencsak jól működik, és meglehetősen élvezetes.

Amikor nincs harci szituáció, akkor karaktereinkkel valós időben mászkálunk a térképen, ám amint felbukkannak a közelünkben a fertőzöttek, vagy ellenséges fegyveresek, akkor az idő automatikusan leáll, mi pedig szépen kiosztogathatjuk karaktereinknek a parancsokat, majd egy billentyű nyomva tartásával elindíthatjuk az időt. Érdekesség, hogy az idő csak addig halad, amíg lenyomva tartjuk az adott gombot, amint elemeljük ujjunkat róla, az idő megint megáll. Ez nekem különösen tetszett, hiszen gyorsabb reagálást tesz lehetővé, mint az, amikor kapkodva püföljük az adott billentyűt az idő megállításához és újraindításához.


Ez a valósidejű, időmegállítós harcrendszer nem lehet ismeretlen sokak számára, hiszen rengeteg CRPG is hasonló rendszert használ, azonban az itt látható mechanika sokkal inkább emlékeztet az X-Comban látottakra, mint mondjuk egy Pillars of Eternity-re. Már maga a karakterek mozgatására is nagyobb befolyásunk lehet, hiszen egyszerre több, egymást követő pontot is megadhatunk a karakternek, aki pontról-pontra fog haladni, és így nem jön szembe velünk az ilyen játékokban gyakran előforduló ostoba útkeresés (amivel itt szerencsére amúgy sincs probléma), és kifejezetten hasznos tud lenni bizonyos helyzetekben a dolog. Például megadhatjuk a karakterünknek, hogy fedezékről fedezékre haladjon, és ehhez nem azt tennünk, hogy megvárjuk, míg a karakter elér az első fedezékbe, majd kiadjuk az újabb parancsot stb., hanem gyorsan kijelöljük a pontokat, majd megyünk a következő karakterre.

Ezen kívül érdekes még az is, hogy katonáink a látóterükben található ellenfelekre automatikusan tüzelnek, így nem kell mindig mindenkinek kiadni parancsba, hogy kire lőjön, és ez alaposan felgyorsítja a dolgokat. Valamint azért is külön jó dolog ez, mert a kisebb, és egyszerűbb összecsapásokat gyorsan, különösebb pepecselés nélkül lezavarhatjuk, így hosszútávon nem válik unalmassá a program.

A megfelelő pozicionáláson és a lövöldözésen kívül karaktereinkkel használhatunk tárgyakat, úgymint gránátokat, aknákat vagy elsősegélycsomagokat. Ezen kívül minden katona rendelkezik egy különleges képességgel, amely nyílván attól függ, hogy az illető milyen karakterosztályba (merthogy vannak kasztok is a játékban) tartozik. Az Intelligence (mesterlövész) például gyorsan lekaphat egy kiválasztott ellenfelet, a Weapons Sergeant zárótűz alá vehet egy területet, az Explosives Expert pedig egy rögtönzött gránátot dobhat az ellenre, amely igencsak nagy területen sebez. Természetesen ezeket a képességeket nem használhatjuk folyamatosan, mert elsütésük után várnunk kell egy kis időt, amíg újra használhatjuk őket.


A harcrendszer tehát így néz ki. Nem annyira bonyolult az egész, és mégis rengeteg lehetőséget tartogat a játékosok számára. Egyetlen nagy problémám a dologgal a kamerakezelés volt, ugyanis valamiért harc közben nem lehet dönteni a kamerát, és az ott beállított kameranézet hihetetlenül irritált.

Amikor éppen nem harcolunk a programban, akkor mászkálunk a random generált térképeken, küldetéseket veszünk fel, adunk le, valamint a pályákon található lootra vadászunk. A térképek mérete egyébként kellemes, és bőven van mit felfedezni rajtuk, és szerencsére a fejlesztők gondoltak arra is, hogy a Deadline ne váljon unalmassá a sok mászkálás miatt, ezért gyorsutazási pontokat is elhelyeztek a pályákon.

Érdemes még megemlíteni, hogy a teljes változattal együtt a program kapott egy co-op módot is, amit sajnos nem sikerült kipróbálnom, mert nem bírtam egy játékoshoz sem csatlakozni, és hozzám se sikerült másoknak. A Steamen olvasható vélemények alapján a netkód hagy némi kívánnivalót maga után, szóval ez a játékmód egyelőre nem sok vizet zavar. Amúgy ketten játszhatják úgy a játékot két-két katonát irányítva.

Egységben az erő

Volt már szó a harcokról, felvehető küldetésekről, amelyek megnyerésért és teljesítéséért nem csak sikerélmény a jutalmunk, hanem tapasztalati pont is, amelyek segítségével katonáink szintet lépnek. Ilyenkor a karaktermenüben egy átlátható képességfán kell kiválasztanunk, hogy melyik aktív, vagy passzív skillt szeretnénk feloldani. Fontos megjegyezni, hogy mind a hét karakterosztály külön skillfát kapott, azonban egy karakter egy másik osztály képességfáján is oldhat fel képességeket, tehát a létrehozható karakterek variációja eléggé nagy.


Ezen kívül katonáinkra különböző tárgyakat is aggathatunk, tehát jobb fegyvert, gránátokat és egyéb tárgyakat is, tehát minden adott ahhoz, hogy testre szabjuk osztagunkat.

Rothadó hús és hörgés

Ahogyan a képeken is látszik, a játék nem egy szépség, de azért egészen vállalhatóan néz ki. Engem a végigjátszás során nem különösebben zavart a dolog. Az már viszont annál inkább, hogy ilyen külső mellett sem kaptam stabil framerate-et, ami viszont teljesen érthetetlen.


A játékban található hangok megfelelőek, ám ennyiben ki is merül a dolog. Szinkron nincs, csupán osztagunk tagjai szólalnak meg, hogy nyugtázzák parancsainkat. Ezért igencsak nagy kár, mivel a nem túl erős történet is sokkal hangulatosabb lehetett volna, ha kap mellé szinkron. A játék alatt hallható zene teljesen átlagos, de legalább nem idegesítő.

Ítélet

A Breach & Clear: Deadline egy jó ötletekkel megpakolt taktikai játék, amellyel élvezetes játszani, ám mégsem hat az egész teljesen jónak, hiszen az 1.0-ás verziószám ellenére még rengeteg kisebb-nagyobb bug maradt a programban, valamint jelen formájában a co-op mód is működésképtelen. Így én azt javaslom, hogy az érdeklődők várjanak még egy kicsit a vásárlással, és ha ezeket a hibákat a fejlesztők kijavítják, akkor garantáltan jól fognak szórakozni.

- Süti -

Pro:
+ Érdekes harcrendszer
+ Véletlengenerált pályák
+ Sok tartalom

Kontra:
- Az unalomig ismert zombi-apokalipszises felállás
- Sok bug
- Működésképtelen co-op
- Csúnyácska

Értékelés
 9.0 Játékmenet: 

A Deadline kétségkívül legjobb része a játékmenet, ami újszerű, és egészen szórakoztató.
 7.5 Hangulat: 

Az unalomig ismert zombis téma miatt már inkább csak ásítozik az ember az egészen.
 7.0Grafika: 

Kissé csúnyácska grafika még nem igazán zavaró, az már viszont igen, hogy ennek ellenére sem képes mindig stabilan futni.
 7.0Hangok: 

A hangeffektek és a zene megállják a helyüket, bár nincs semmi kiemelkedő bennük. A szinkron hiánya viszont sajnálatos.
 8.0Szavatosság:

A játékban bőven van mit csinálni, és ha a co-op mód is használható lesz, akkor még tovább lekötheti majd az embert.
Review score
 7.7A Breach & Clear: Deadline egy remek játék lehetett volna, ám hiába az élvezetes játékmenet, ha az unalmas körítés, és a sok hiba belerondít az összképbe. Ettől függetlenül az taktikus játékokat kedvelők számára mindenképpen ajánlom egy pár javítás után.

Összes oldalmegjelenítés