The Story Goes On - Előzetes


Kipróbáltuk a The Story Goes On korai hozzáférésű változatát...


Mióta a Steam Greenlight rendszere elindult, sokszor rácsodálkoztam egy-két játékra, amelyeknek én személy szerint nem éreztem sok létjogosultságát a Valve online boltjában, a játékosok viszont mégis bizalmat szavaztak neki. Ezek többsége azért szerencsére jól sül el, de vannak olyanok is, amelyek inkább jobb lenne, ha megragadnának egy, az alkotó számára kísérleti stádiumban lévő állapotban. Valahogy hasonló érzésem van a The Story Goes On című játék esetében is.


Egész különös már maga a cím is, mivel ebből arra következtethetnénk, hogy valamiféle történettel rendelkezik a játék. Meg hát úgy alapból is van a játékosokban egy kisebb elvárás, hogy az aktuális cím majd próbálja lekötni a figyelmünket egy kisebb történettel, még ha az sablonos vagy unalmas is. De ebben az esetben ilyesmire nem kell számítanunk. A ”sztorit” a játékos saját maga alakítja, ahogy halad előre a pályákon és győzi le az egyre combosabb ellenfeleket. A véletlenszerűen generált pályákon pedig véletlenszerűen lehelyezett ellenfelekkel kell megküzdenünk, és véletlenszerűen elhelyezett kincses ládákból szedhetünk össze mindenféle loot-ot, ami lehet egy új fegyver, vagy életerő visszatöltés. Nagyjából már körvonalazódik, mire is lehet számítani. Leginkább a NES-es Zeldára hajaz a játékmenet, ahol a pályákon többféle irányba is haladhatunk, majd miután megtaláltuk a kulcsot, elindulhatunk legyakni a főellenfelet.


A probléma csak annyi, hogy a játék elég nehézkesre sikerült. Az ellenfelek elég szívósak, nagyot sebeznek, az életerőnket magunknak kell visszatöltenünk, és ha egyszer meghalunk, a ”sztori” már nem folytatódik. Ami kicsit kellemetlen tud lenni, mert ha már mentés nincs, az ember azt hinné, hogy a szintek között csak ment a játék, de nem. Emiatt könnyen elveszíti a varázsát és a türelmetlenebbek szinte biztos, hogy nem fognak neki adni még egy esélyt. Itt ütközik ki a második probléma, hogy hiába a véletlenszerűen generált térkép, a ”szobák” a második, harmadik nekifutás alakalmával már elég ismerőssé válnak. A mozgás kissé ugyan nehézkes, de könnyen szokható és a harcrendszer is elég jól kivitelezett. A kardunk mellé kapunk néhány különleges támadófegyvert is, illetve minden karakternek megvan a maga saját képessége is. Az aktuális főellenség legyőzésével egyes tulajdonságainkat fejleszthetjük is, bár ez mit sem ér, ha a következő pályán szinte egyből elhalálozunk.


Kinézetre leginkább egy flash játékra hasonlít, (had ne nevezzem most meg, konkrétan melyikre is gondolok) de abból is a jobbik fajtára. A pályák jól ki vannak alakítva, csak néha éreztem úgy, hogy a tárgyak elhelyezése akadályoz a mozgásban, a karakterek, ellenségek és minden más szépen meg lettek rajzolva, legalábbis ahhoz a minőséghez képest, amit ennek a játéknak nyújtania kell. A hangok terén sokra ne számítsunk, de a kötelező minimumot a játék ezen a téren is hozza. Sajnos jelen állapotában még nagyon leró a játékról, hogy kevés benne a tartalom és hamar önismétlővé válik, de ez a jövőben még javulhat.


Jelenlegi formájában nem tudnám őszintén senkinek sem a figyelmébe ajánlani a játékot, mert azért van még hová fejlődnie. Mind játékmenetet tekintve, mind a tartalom bőségét szem előtt tartva hagy némi kívánnivalót maga után, de aki mégis tenne vele egy próbát, azok jobb, ha sok kitartással ülnek le a játék elé. Hasonló játékok: Artifact Adventure, régi NES Zelda játékok,

Összes oldalmegjelenítés