The Witcher 3: Wild Hunt - Teszt és videoteszt

Teszteltük az év egyik legjobban várt játékát...

Három héttel ezelőtt, egy vasárnapi éjszaka hihetetlen nagy lelkesedéssel töltöttem ki munkahelyemen a szabadságos papírt, hiszen így most már biztos volt a dolog, hogy zavartalanul és teljes odafigyeléssel vethetem bele magam az év egyik legjobban várt játékába. Már előre láttam magam, ahogy a bőség zavarától kissé elbizonytalanodva bolyongok a hatalmas területen, miközben lélegzetelállító audio-vizuális impulzusok érnek. Elégedett mosollyal az arcomon ikszeltem be a május 19., 20., 21. és 22. napokat a papíron, majd az elkövetkezendő egy héten át türelmetlenül számoltam a napokat, órákat és a perceket, és nem csak a türelmetlenségem, hanem a programmal szemben támasztott elvárásaim voltak nagyok. Így tehát a kérdés adott: megérte-e a várakozás, és megérdemelt volt-e a nagy hype? Lentebb kiderül…

Baljós árnyak

A Wild Hunt a második rész eseményei után hónapokkal veszi fel a cselekmény fonalát. A Loc Mouine-ban történteknek igen kellemetlen következményei lettek. A déli császárság, Nilfgaard hatalmas seregével elindul, hogy bevegye a megtépázott, és legyengült Északi Királyságokat, valamint a Loc Mouine-i incidens felelőseinek kikiáltott mágusok és varázslónők folyamatos üldöztetésnek vannak kitéve. Ebbe korántsem fényes helyzetbe csöppenünk mi bele Geraltot irányítva, aki az előző rész végén sikeresen visszaszerezte emlékeit, és elindult, hogy meglelje régi szerelmét Yennefert. A játék elején hősünk egy álmot lát, amelyben fogadott lánya Ciri szerepel, ami egyet jelen azzal, hogy a lány bajban van. A prológus végén ezt alátámasztja, a hirtelen megkerült Yennefer, aki közli velünk, hogy a Vadak Ciri nyomában vannak, és csakis mi találhatjuk és menthetjük meg őt.

Ezzel kezdődik a bő százórás kalandunk az Északi Királyságokban, amely nem csak hosszú, hanem minőségi és kellőképpen érdekes. Tehát senki ne lepődjön meg, ha arra kapja fel a fejét, hogy a kakas már harmadjára kukorékol.

Szabadság, szeretem

Ami már rögtön az elején szembetűnik a játékosnak, hogy a készítők bizony nem hazudtak, már a prológus területként szolgáló Fehér Gyümölcsöskert nevű falvakkal és erőkkel tarkított tanyavilágba, amely bár a Vizimában található királyi vár, után a játék legkissebb területe, mégis az ember azon kapja magát, hogy legalább öt-hat órát töltött rajta, mielőtt tovább haladt volna. A már említett királyi vár semmi extrát nem kínál, csupán néhány teremből áll az egész, és csak a történet szempontjából van jelentősége. Az igazi időgyilkos a Velen és Novigrad együtteséből alkotott hatalmas terület. Ez a két (gyakorlatilag egy) terület rendkívül változatos, hiszen az erdőségek mellett Velenben található egy hatalmas lápvidék, amely rejteget néhány szörnyű titkot, Novigrad pedig egy nagy (Oxenfurth) és egy hatalmas (Novigrad) várost és azok környékét tartalmazza. Ezek után juthatunk el a következő területre, amely Skellige szigetvilága. Erre a területre egy baráttal mindig csak Skyrimként hivatkoztunk, szóval nem árulok zsákbamacskát azzal, ha azt mondom, ez bizony a harcos „viking” törzsek otthona, ahol a rengeteg kisebb-nagyobb sziget szintén nem kevés tennivalót biztosít a számunkra. A játék végére megnyíló witcher erőd, Kaer Morhen se egy aprócska térkép, és az előbbiekhez képest nem kevésbé gyönyörű.

Ezen a hat (gyakorlatban öt) területen kalandozhatunk, és szabadságunkat csupán a Dragon Age: Inqusitionban látott megoldás korlátozza picit, miszerint a különböző területek nem egy egybefüggő nagyot alkotnak, és közöttük való átjárás bizony töltésbe kerül. Azonban érdemes megemlíteni, hogy ez a töltés csupán a töredéke a Dragon Age-ben tapasztalt fél-, egyperces várakozásnak, valamint az ezeken a területeken található házakba, barlangokba településekbe töltés nélkül járhatunk-kelhetünk, így a töltőképernyőt csupán területváltás és gyorsutazás során fogjuk látni.

Ezeken a hatalmas területeken többféle módon is közlekedhetünk. Először is ott a hagyományos gyaloglás, amely során végre lehetőségünk van ugrani, és ezáltal az eddigi részekhez képest sokkal szabadabban közlekedni a világban. Ezen kívül bármikor hívhatjuk hűséges paripánkat, Keszeget, akivel sokkal gyorsabban tehetjük meg a nagy távokat, valamint Keszeg képes arra, hogy ügetés és vágta közben automatikusan kövesse az utat és ezáltal valamivel kényelmesebbé tegye a hosszabb utakat. Végül pedig Geralt képes úszni, valamint hajózni is, így a játékban található tavak és tengerek is felfedezhetővé váltak.

Gondolom, senki nem lepődik meg, ha azt mondom, hogy a The Witcher 3-ban is tudunk gyorsutazni. Még ezzel a kényelmi funkcióval is rengeteget fogunk futkározni, lovagolni és hajózni, mert itt is előbb fel kell, hogy fedezzük ezeket a pontokat, valamint a játékban csak ezeknél a pontoknál tudunk gyorsutazást végrehajtani, így nincs az, hogy egy barlangot kitakarítva annak belsejéből elégedetten a közeli faluba „teleportálunk” leadni a küldetést, vagy eladni a felesleges dolgainkat, hanem el kell jutnunk a legközelebbi ilyen pontig.

Tartalomjegyzék

De mire lenne jó hatalmas játéktér, ha az egész kongna az ürességtől, mint egy szupermarket parkolója vasárnak? Nyilván semmire, de szerencsére a fejlesztők is így gondolták, így a nagyjából 30-40 órás történet mellé legalább dupla ennyi időt felemésztő tennivalóval pakolták meg a játékot.

A program történetét alkotó főküldetések száma nem csekély, és szerencsére hosszban is minőségben is ott vannak a szeren. Nem túlzás azt állítani, hogy egy-egy ilyen küldetés elmenne egy játék komplett történetének is, és ez az állítás néhány mellékküldetésre is igaz lehet. Ezek során rengeteg választási lehetőséggel találkozunk. Dönthetünk arról, hogy milyen sorrendben csinálunk meg dolgokat és, hogy milyen módon tesszük ezt. Ezek mind-mind befolyásolják a végeredményt, amelyből akad pár. Barátaimmal, akikkel szimultán játszottuk a programot, bizonyos részeknél összehasonlítottuk a módszereinket, és a kapott eredményeket, és boldogan állapítottuk meg, hogy mennyiféle apróság befolyásolhatja a történet, vagy egy mezei küldetés alakulását. Mondanom sem kell, hogy a következmények a legtöbb esetben nem egyértelműek, így könnyen meglehet, hogy a legjobb szándékkal meghozott döntésünknek katasztrofális következményei lesznek. Ezt erősíti az a dolog is, hogy a párbeszédekben a különböző döntések nincsenek, piros, kék színnel, vagy különböző emotikonokkal jelölve, hogy ezzel a játék gyakorlatilag helyettünk ítélkezzen, hanem teljes egészében ránk bízza a döntést, és hagyja, hogy egy esetleges rossz döntés teljes súlyával ránk nehezedjen. Külön jó még, hogy ez nem csak a főküldetésekre, hanem gyakorlatilag minden küldetésre és megbízásra igaz.

A történet mellett természetesen rengeteg kisebb-nagyobb mellékküldetés is helyet kapott a játékban. Ezek nem a dögunalmas ölj meg x szörnyet, vagy hozz y mennyiségű répát a hegyről típusú helykitöltő hülyeségek, hanem a történetet, a karaktereket és a világot mélyítő izgalmas és egészen változatos feladatok. Valamint az előző részekhez hasonlóan itt is lehetőségük lesz bokszolni, a kockapókert felváltotta a Gwent nevű kártyajáték, és megjelentek a lóversenyek is, így ismét bebizonyíthatjuk a világnak, hogy nem csak a szörnyek megöléséhez értünk.

Számomra a legizgalmasabb, és legélvezetesebb időtöltést a witcher-megbízások végrehajtása jelentette. Ezeknél mindig egy kvázi minibossként felfogható szörnyet kellett levadásznunk. A végrehajtás minden esetben kérdezősködéssel és információgyűjtéssel kezdődik, majd elkezdődik a nyomozás, amely során igyekszünk megállapítani, hogy mivel van dolgunk, és megjelenik egy bejegyzés az adott szörnyről a bestáriumban, ahol megnézhetjük, hogy az adott ellenfél milyen típusú olajjal, jellel és bombával szemben érzékeny, így felkészülhetünk az előttünk álló harcra. A különböző szörnyekről egyébként könyvek elolvasásával, vagy az adott rémségek megölésével szerezhetünk információt. A felkészülést követően jöhet a csata a célponttal, amely után hősünk begyűjti a vérdíjat. Természetesen itt is van lehetőségünk a szituációk különböző megoldásához, és nem feltétlenül kötelező végeznünk minden bestiával, amely megölésére felfogadtak minket, mert itt ugye semmi sem fekete és fehér. Ebben rejlik ezeknek a feladatoknak a varázsa, hiszen ezek által valóban egy szörnyvadász bőrében érezhetjük magunkat.

Végül a világban kalandozva belefuthatunk bizonyos térképekbe, amelyek különböző kincsvadász küldetéseket indítanak el, amelyek során például három nagy witcher-iskola felszerelésének, és az azokhoz tartozó fejlesztések tervrajzait találhatjuk meg. A kutatás szintén élvezetes móka, a jutalom pedig magáért beszél, mivel ez a három szett a játék legjobbjai között van jelen.

A sok küldetés és megbízás mellett még számtalan apró felfedezni való akad a térképen, hiszen rengeteg kincs, csempészáru, banditatábor, szörnyfészek, felszabadítandó település és erőhely van elszórva mindenhol. Ezek meglátogatása nem kis feladat, és sokáig lefoglalja az erre vállalkozó kalandorokat.

Harc a lelke mindennek

Bár ahogy fentebb is írtam, lehetőségünk lesz jó párszor megúszni a fegyveres összetűzést, azonban a játékban még így is nagyon sokat fogunk harcolni, így gondolom mindenki örül, ha azt mondom, hogy a The Witcher 3 ezen része is rendben van.

A harcrendszer gyakorlatilag a második részben látott formula egy továbbfejlesztett változata, amelyben az apró változtatások mind a kényelmet és a hatékonyságot szolgálják. Ilyen újítás például, hogy már nem csak gurulni, hanem félreugrani is van lehetőségünk, valamint a gurulás nem fogyaszt annyi adrenalint, ami már csak azért is jó, mert abból sütjük el a jeleket is, amelyek szintén átestek némi revízión. A defenzív Quen jel használata után már töltődik az adrenalin, valamint a második részben nehezen használható Yrden nevű csapdajel most már területen aktiválódik és fejti ki hatását. Ezen kívül fontos tudni, hogy védekezni már csak emberi ellenfelekkel szemben lesz lehetőségünk, így szörnyek ellen jobb, ha nem is próbálkozunk a dologgal, kaptunk egy, a Dark Soulsban látotthoz hasonló, célpontkijelölést, valamint az eszköztárunkban megjelent a számszeríj, amely a repülő és vízi ellenfelek kiiktatásában nyújt majd nagy segítséget. Ezeken kívül a harcrendszer igazából maradt a régi. Szintén lesz egy erős, de lassú, és egy gyenge, de gyors támadásunk. Ugyanúgy használhatunk még különböző bombákat is, valamint a jelek használata szintén a megszokott módon történik.

A harccal ellentétben a fejlődési rendszerben már sokkal nagyobb a különbség a második és a harmadik rész között. Legalább annyi, mint amennyi különbség van az első és második részben látott rendszerek között. Lássuk, hogy mi is ez! Mint minden szerepjátékban, úgy itt is, ha megfelelő mennyiségű tapasztalati pont után Geralt szintet lép, amelynek hozományaképpen kapunk egy képességpontot, amelyet különböző típusú perkek feloldására, vagy fejlesztésére költhetünk el. Választhatunk, hogy a kardforgató képességeinket, a jeleinket, az alkímiai tudásunkat, vagy semleges képességeinket fejlesztjük. Ez a négy típust négy különböző szín jelöli, és ezek közül háromhoz (kardforgatás, jelek és alkímia) mutagének is tartoznak, amelyek tovább erősítik az adott perkeket. Geralt fejlesztéséhez egyébként nem elég feloldani, vagy fejleszteni egy adott képességet, hanem a fokozatosan megnyíló tizenkét foglalat egyikébe is be kell helyeznünk. Ezek a foglalatok hármasával fel lettek osztva négy csoportra, és mindegyik csoporthoz rendelhetünk egy mutagént, tehát nem árt, ha egy csoportban azonos típusú képességek találhatóak, mert a mutagének által nyújtott bónusz úgy sokkal magasabb. A feloldható képességek száma egyébként nem kevés, így eléggé sok kombinációt összeállíthat az ember, és ez kedvet adhat a kísérletezéshez.

Barkácstábor

Az előző részekhez hasonlóan itt is van alkímia, amely még mindig egy hangsúlyos részét képezi a programnak. Itt tudunk a különböző receptek alapján főzeteket, olajokat és bombákat összeállítani. A rendszer annyiból változott, hogy a főzeteket és az olajokat végre nem csak meditáció közben tudjuk felhasználni, hanem az italokat bármikor felhajthatjuk, az olajokat meg a harcon kívül, amikor csak a kedvünk tartja. A legnagyobb változás kétségtelenül az, hogy ezeket a tárgyakat elég egyszer elkészítenünk, ugyanis mindegyikből azonnal kettő vagy három darab kerül a leltárunkba (az olajak meg nem is fogynak ki), amelyek ha elfogynak, akkor a meditáció során, bizonyos típusú alkoholok felhasználásával Geralt automatikusan újratölti ezeket. Ezen kívül szinte minden bomba, főzet, vagy olaj fejleszthető, így azok által nyújtott bónusz, és a mennyiségük is növekszik.

A második részben megjelent fegyver- és páncélkészítés itt is jelen van, viszont most már sokkal több mindent készíthetünk a kovácsoknál. Fontos még megjegyezni, hogy a fegyvereket csak fegyverkovácsoknál, a páncélokat pedig csak páncélkovácsoknál tudjuk elkészíteni, de javítani és tárgyakat szétszedni mindkét típusú kovács tud. Továbbá az sem mindegy, hogy az adott kovács milyen szintű, ugyanis a táposabb cuccokat már csak a magasabb szintűek képesek elkészíteni.

Mind az alkímiához, mind a tárgykészítéshez szükséges tervrajzokat/recepteket és alapanyagokat vagy a kalandjaink során gyűjtjük össze, vagy pedig úgy vásárolhatjuk őket. Én a végigjátszás során nem igazán küzdöttem alapanyaghiánnyal, mivel mindent szorgalmasan felszedtem, valamint egy idő után már annyi pénzünk lesz, hogy csak simán megvásárolhatjuk a hiányzó alapanyagot.

Nem is szép! (De.)

Biztosan sokan láttátok, hogy a különböző fórumok megteltek az elégedetlen játékosok nyafogásával, ami másról sem szólnak, hogy a játék nem olyan szép, mint a 2013-as bemutatkozó videóban (Amúgy ki vásárol egy kétéves videóra hagyatkozva?). Ez tény, azonban a fejlesztők meg is magyarázták, hogy sajnos a dolognak technikai akadályai voltak, és ezért volt muszáj csökkenteniük a minőséget. Azonban nem kell aggódni, mivel a játék így is gyönyörű. Hiába találhatunk benne néhány csúnya textúrát, vagy hiába nem annyira szépek közelről a fák, az összkép mégis egy élő, és lélegző világot ad ki. Hihetetlen látni, ahogyan a sűrű erdő fáit fújja a szél, vagy a naplementével szemben vágtázni egy erdei úton. A slusszpoén az egészben az, hogy a játék jobban fut, mint az előző rész, így a gyengébb képek tulajdonosai is tehetnek egy próbát a dologgal, ám a maximális látvány eléréséhez viszont mélyen a pénztárcánkba kell nyúlnunk.

Hasonlóan dicséretes munka a szinkron és a zenei aláfestés. A játék során rengeteg különböző karakterrel fogunk beszélgetni, és egy olyannal se találkoztam, amelyik fércmunka lett volna. A zenei album pedig igazából tökéletes. Így kell dark fantasy alá zenét írni. Ha tehetitek, hallgassatok majd bele, és megértitek.

A vaják

A játék az előző két részhez hasonlóan most is magyar lokalizációval jelent meg, amelyet, ha jól tudom, akkor a lengyel változat alapján készítettek a fordítók. A magam részéről mindig örülök, hogyha egy játék magyar nyelven jelenik meg, különösen akkor, ha a fordítás ilyen minőségi. Én csak néhány elgépeléssel és pár furcsa szóhasználattal találkoztam, úgyhogy tényleg le a kalappal, és köszönjük a sok angolul nem tudó játékos nevében a munkát!

Ítélet

A The Witcher 3: Wild Huntot hatalmas várakozások előzték meg, amelyeknek a program sikeresen képes volt megfelelni, és hiába csúfítja az összképet a pár kisebb-nagyobb bug, még így is az idei év egyik legjobb játékát kaptuk a lengyel fejlesztőktől.

- Süti –

Pro:
+ Gyönyörű grafika
+ Remek szinkron és zene
+ Hosszú és izgalmas történet
+ Izgalmas döntési rendszer
+ Tengernyi tartalom
+ Remek fordítás

Kontra:
- Bugok még mindig akadnak
- Egyszer véget ér

Értékelés
9.5	Játékmenet:  A tökéletesre csiszolt harcrendszerrel, a közel sem egyértelmű döntési helyzetekkel, és a remek küldetésekkel megtámogatott játékba, csak picit rondítanak bele a bugok.
10	Hangulat:  A remek történet, az izgalmas elfoglaltságok, a szép grafika, a szinkron és a jó zene eléri, hogy valóban egy sötét, kilátástalan világ szörnyvadászának érezzük magunkat.
9.5	Grafika:  Bár jobban megvizsgálva akadnak elnagyolt részletek, azonban az összkép még így is fantasztikus.
10	Hangok:  Remekül felvett szinkron és kifogástalan zene. Minőségi munka.
9.5	Szavatosság: Egy teljes körű végigjátszás akár száz órát is igénybe vehet, és a döntési helyzetek miatt az újrajátszhatósági faktor hatalmas, szóval több száz órányi szórakozás vár ránk a játékban.
Review score
9.7	A The Witcher 3: Wild Hunt jött, látott és győzött. Nagyon valószínű, hogy az év legjobb játékát köszönthetjük a személyében. Játsszátok!