The Weaponographist - Teszt

The (Binding of) Weaponographist...

Az elmúlt években virágkorukat élik az indie fejlesztők és az általuk kiadott játékok. Az indie az angol independent, azaz független szó rövid formája, ami jelen esetben annyi tesz, hogy a fejlesztő bárminemű kiadótól függetlenül, saját erejéből vagy esetleg gyűjtés szervezésével (pl.: Kickstarter, Indiegogo) készíti el és legtöbb esetben valamilyen online terjesztési platform (Steam, Desura, stb.) segítségével juttatja el játékát a vásárlóközönséghez. Jelen tesztünk tárgya is egy ilyen független fejlesztő, az egyszerűen csak a Puuba nevet választó csapat terméke.

Adott egy jó(nagy)képű hős, Doug McGrave, aki bárkivel és bármivel felveszi a harcot, de természetesen csak és kizárólag akkor, ha cserébe jól megfizetik. Ezen tulajdonsága sodorja őt bajba, amikor egyik kalandja után összefut egy boszorkánnyal, aki azt kéri tőle, hogy segítsen megszabadítani faluját, Hellside-ot, a démonoktól. Azonban mivel fizetni nem tud a szolgáltatásért, hősünk természetesen elutasítja a felkérést. A boszorkány ezen felbőszülve elátkozza hősünket, megszabadítva őt minden fegyverétől és erejétől, mindaddig, míg el nem pusztítja a falut támadó démonok teljes seregét.

Így kezdődik vagy úgy is mondhatnám, hogy ez az alapfelállása a Puuba indie fejlesztőcsapat legújabb, igazából még csak második, ma megjelent játékának, a The Weaponographist-nak. A csapat első játéka a Concursion egy pörgős platformer volt, ami tavaly jelent meg és nem hozott osztatlan sikert, sem túl nagy nevet a srácoknak. A The Weaponographist egy szintén pörgős, felülnézetes, barlangjáró-aréna-harci játék, vagy ha úgy jobban tetszik, roguelike játék, melyben a már említett hősünket, Doug McGrave-et irányítva kell átverekednünk magunkat a különböző démonok tengernyi seregén, szobáról-szobára haladva, míg mindet ki nem irtjuk és az átok meg nem törik.

A játék kivesézését kezdjük a menüvel, vagyis azzal, ahol a menünek kellene lennie, mert ezt annyira nem nevezném annak. Mindösszesen négy gombból áll. Természetesen indíthatjuk a játékot, alaphelyzetbe állíthatjuk az előrehaladásunkat, van némi beállítások rész is, meg ugye ki is tudunk lépni belőle. Ezek közül egy kiemelni való van, a beállítások menü, ami van is, meg nincs is. Azon kívül, hogy beállíthatjuk a játék és a zene hangerejét (sajnos zene alatt csak pár hangot kell érteni egymás után rakva), és megnézhetjük, ismétlem, megnézhetjük a billentyűzetkiosztást és/vagy kontroller gombkiosztását, már csak a teljes képernyős nézet ki-be kapcsolását találhatjuk meg. Van ugyan két csúszka, ami az ablak méretét és az abban helyet kapó játék méretét állítja, de ezek semmilyen információt nem adnak a felbontásról vagy a képfrissítési rátáról vagy igazából bármiről. Tisztára, mintha egy Flash játékkal játszana az ember, csak annyi a különbség, hogy ez Java alapokon fut. Amihez képest azonban el kell ismerni, hogy a játék szép.

A játék indításakor minden egyes alkalommal lejátszódó, de szerencsére elnyomható átvezető után máris Hellside falujában találjuk magunkat, ami egyfajta előszobaként, fejlesztőközpontként és kiindulópontként, valamint végállomásként is - mivel mindig ide kerülünk vissza, ha meghalunk (gonosz kis átok, ugye?) - funkcionál a játékban. Az itt található lakosok mindenféle földi és földöntúli segítséget nyújtanak kalandunk során, természetesen kizárólag busás jutalmazás ellenében. Nem, nem pénzben mérik a portékákat, hanem a legyilkolt démonok után maradó, nincs jobb szó rá, zöld takonyért cserébe.

A fejlődés számos irányba és módon történhet. Vegyük például a polgármestert, Kovács Jánost (John Smith, milyen eredeti), akinél életerőnket vagy például sebességünket fejleszthetjük, némi zöld trutyiért cserébe. Vagy ott van Gertyl Buildertrude, a falu kovácsa, aki a fegyvereinket tudja fejleszteni. Itt találjuk még hűséges segítőnket, Bardtholomew Bardcakest is, akinél megnézhetjük az aktuális online ranglistákat, az achievementeket és némi segítséget kaphatunk a játék alapjairól, hogy mi hogyan működik.

Térjünk rá a tényleges játékmenetre. A játék pörgős és nehéz. Nagyon. Ezt úgy értem, hogy nagyon-nagyon. Sőt, még annál is jobban. Leginkább úgy jellemezhetném ezt a nehézséget, hogy összegyúrjuk a The Binding of Isaac-et és a Nation Red-et, majd megfűszerezzük még egy kis Sine Mora-val az egészet. A játék úgymond időre megy. Nem visszaszámlálással, meg ilyesmi, hanem a kombó métert kell folyamatosan feltöltve tartanunk úgy, hogy a lehető leggyorsabban leöljük az elénk ugró, mászó, repülő, akárhogyan előkerülő ellenfeleket. Minél nagyobb a kombó, annál erősebbek vagyunk és annál nagyobbat sebeznek a fegyvereink. Ó, igen, fegyverek. Az nekünk nincs. Csakis az ellenfelek által elejtett fegyvereket tudjuk felvenni és azokkal tudunk harcolni ellenük. Abból viszont nem lesz hiány. Van itt minden, a kardtól, a láncfűrészen keresztül az ostorig. Van íj, tuba (igen, tuba, a hangszer), gépfegyver és még sorolhatnám mi minden. Ezekkel egyetlen probléma van, mégpedig az, hogy egytől-egyig elhasználódnak, így folyamatosan rohangálnunk kell az utánpótlásért.

Azonban nem csupán fegyverekkel harcolhatunk a galád démonok véget nem érő seregei ellen, hanem varázslattal is. Ezen varázslatokat szintén a faluban szerezhetjük be és ugyanitt fejleszthetjük is vagy vásárolhatunk rohangáló ládákat, amelyek varázslatokat vagy életerőt tartalmazhatnak. Ezeket a ládákat persze először utol kell érnünk, ami nem mindig egyszerű, lévén nagyon gyorsan tudnak futni a kis szemetek.

Az ellenfelek nagyon változatosak és ötletesek. Van itt maffiózó démon, fejnélküli (és lónélküli) lovas démon, kupidó démon, varázsló démon, emberidomár oroszlán démon, tubázó (és abból halálsugarat kilövellő) tűzoltó-zenekaros démon, de van dinoszarurusz-démon is. Szóval ezzel kapcsolatban semmilyen panaszunk nem lehet. A készítők nagyon kreatívak voltak ezen a téren. Itt szerettem volna még szót ejteni a mesterséges intelligenciáról, de sajnos, mint olyan, az a játékban nem létezik, így erről nincs mit mondani.

Szerencsénkre a játékba, a monitortörő/billentyűzettaposó frusztrációt elkerülendő, beépítettek egy kezdetleges mentési rendszert. Ez úgy működik, hogy minden főellenség előtt a pálya közepén találunk egy obeliszket, amihez a pálya végén odatipegve el tudjuk menteni jelenlegi pozíciónkat, amit később a faluban lévő obeliszkhez tipegve vissza tudunk tölteni. Valamint minden szint - összesen 4 van - után automatikusan is képződik egy mentés, amelynek segítségével rögtön a már elért szintről folytathatjuk a démonűzést. 

Először félve álltam a játékhoz. Láttam képeket, videókat róla és azok alapján rettenetes koppintásnak tűnt. Olyan Binding of Isaac-féle koppintásnak. Miután kézhez vettem és elkezdtem vele játszani, lenyűgözött az egyszerűsége és humora. Akárhányszor visszatér az ember a faluba, akár azért, mert meghal vagy éppen csak azért, mert indítja a játékot, mindig kap valamilyen elmés megjegyzést a falubeliektől. Sokszor jókat mosolyogtam rajtuk. A fentebb említett játékok mindegyikét imádom, így ezek egyvelegét nem tudtam nem szeretni. Természetesen, mint minden játéknak, ennek is vannak hátulütői. Itt a nehézség az, ami - mondjuk úgy - nem egyenletes. Az elején, amikor még semmink nincs, 1 vagy talán 2 pályát, ha kihúz az ember, mielőtt kimúlna. Később azonban ez teljesen átbillen a ló túloldalára, mert a fejlesztések és újabb varázslatok segítségével hasítunk, mint kés a vajban. Az összképet nézve viszont azt mondhatom, hogy másodjára talán sikerült a srácoknak maradandóbbat alkotni.

Pro:
+ Humoros történet és szereplők
+ Sokrétű fejlődési/fejlesztési lehetőség
+ Változatos ellenfelek
+ Végre van mentési lehetőség egy ilyen játékban
+ Szép a játék

Kontra:
- Nehéz
- Kiegyensúlyozatlan fejlődés
- Egyhangú pályák
- A tényleges zene hiánya
- A kikényszerített kapkodás

Értékelés
7.5	Játékmenet: Egy az egyben Binding of Isaac. Semmi új, amit ne láttunk volna eddig. Leszámítva a mentési rendszert.
8.5	Hangulat:  Humoros, szórakoztató. A karakterek magukkal ragadnak, de leginkább megmosolyogtatóak. Sajnos nehézsége miatt frusztráló tud lenni.
9	Grafika:  Ahhoz képest, hogy egy Java alapú játékról beszélünk, kimondottan szép.
6	Hangok:   A hangok jók, de a zene sajnos nagyon hiányzik. Sokat javíthatott volna a játék hangulatán, ha a háttérzene követi az eseményeket.
8	Szavatosság: Mivel tényleges pályákról nem beszélhetünk és az elénk kerülő ellenfelek is csupán attól függnek, hogy melyik szinten vagyunk éppen, a játék jó pár óra szórakozást tud nyújtani. Többszöri végigjátszás után is élvezhető.
Összpontszám
7.8	Van egy olyan érzésem, mintha ezt már láttuk volna valahol. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a zene hiánya nagyon sokat ront az összképen. Sajnos újat nem tudott mutatni, de ennek ellenére pár óra szórakozást mégis tud nyújtani. Leárazáson beszerzendő tétel.