A Shadowrun játék
sorozat igen régi múltra tekint vissza. Az első epizód még SNES-re jelent meg valamikor 1993-ban és már akkor nagy szám volt
ez a cucc. Egész egyedi világot ölel fel, a közel jövőben játszódik olyan 2050
körül, amikor a koszos és bűnös városokban visszatér a varázslat és a különböző
fajú lények ideje. Ha mondani kéne egy játékot, ami a legközelebb áll a cyberpunk kifejezéshez, akkor a Shadowrun lenne az. A hatalmas sikerek
ellenére nem sikerült folyamatosan fent tartani a sorozat népszerűségét, így
évekre eltűnt a köztudatból ez a csodálatos alkotás. Ám de akkor megszületett
egy weboldal, aminek köszönhetően nagyon sok király dologgal játszhattunk már.
Bizony, ez a Kickstarter. Ennek
következtében a Shadowrun újra
feléledt. Jött a Shadowrun: Returns,
aztán a Shadorun: Dragon fall, most
készül ugyanilyen keretek között a Shadowrun:
Hong-Kong és hosszas early access
állapot után, a mai napon megjelent a Shadowrun
Chronicles – Boston Lockdown.
Ez utóbbit próbáltuk ki, és azt hiszem, hogy a leg említésre
méltóbb is. A Shadowrun-ról tudni kell,
hogy ezek tulajdonképpen magányos játékok. Tartalmazza az igazi RPG-k hangulatát, a karakterkészítéssel,
a fejlődéssel, a képességek tömkelegével és a hatalmas elmesélő sztorival.
Persze van benne akció is, de a történet lényege a több oldal hosszú szövegben
van, ami a játék fő alkotó része. Nem is nagyon lehet élvezni az egészet akkor,
ha nem értünk meg mindent. Mindennek ellenére a Shadorun Chronicles egy MMO kiadás,
ezért rendkívüli nagy figyelmet érdemel, na meg persze rengeteg kérdést vet
fel, melyek közül talán a legmeghatározóbb az, hogy egy olyan játék, ami a
történet mesélésre fókuszált rá, megállja-e a helyét, és ha igen akkor hogyan
teszi ezt masszív mutliplayer keretek között.
Vegyesek az érzelmeim, de nem csak nekem, hanem a
közösségnek is. Habár a játék kétség kívül nagyon sokat fejlődött tavaly
március óta, de még mindig van sok hibája. Én úgy gondolom, akár a többség,
hogy jelen esetben érdemesebb lett volna egy bevált MMORPG-t csinálni ebből a világból, mintsem többjátékossá tenni az
eredeti koncepciót. Persze ez nem azt jelenti, hogy rossz az egész, mert nem
az, nagyon is nem.
Rögtön a játék elején csinálnunk kell egy karaktert. Van
ember, ork, törpe, troll és elf. Azt hiszem elmondhatom, hogy viszonylag sok
kozmetikai opció érhető el, noha kicsit értelmetlennek találom, hogy nem lehet
külön hajszínt választani, hanem ez a megoldás magában a hajak között van
benne. Ez úgy néz ki a valóságban, hogy kattintgatunk a hajak között, mutatja a
hosszú hajat, és nem tudunk tovább ugorni a következő formára, hanem végig kell
néznünk a barna hosszút, a vörös, hosszút, a szőke hosszút, a fekete hosszút, a
fehér hosszút, a kék hosszút és így tovább minden hajtípusnál. Nem tudom ki
hogy van vele, de nekem ez nagyon zavaró. Viszont ami érdekesebb, hogy ennél a
képernyőnél nem tudjuk még eldönteni, hogy milyen beállítottságúak leszünk,
hanem egy bizonyos előtörténetet tudunk választani, ami passzív bónuszokat és
negatívumokat ad képességekre. Én mindig is szerettem azt az elképzelést, mikor
úgy lehet előnyt választani, ha ahhoz hátrány is jár.
Eztán kezdődik a kaland. Az igazi Shadowrun start, mikor a boncasztalról kell megszöknünk. Ami rögtön
feltűnik, hogy vannak szinkron hangok. Ugye az előző részekben nem voltak
ilyenek, mivel annyira sok volt a szöveg, hogy felesleges nagy erőfeszítés lett
volna leszinkronizálni ezeket. Rögtön meg is tudjuk, hogy milyen a játékmenet.
Körökre osztott taktikai megoldás, ami felveti azt a kérdést, hogy most akkor
ez egy MMO vagy mi? Érdekes megoldás
volt ezt használni, de később majd olvashatjátok, hogyan is lett ez megoldva. A
rövid szökés után lehetőségünk van még egy kis karakter modifikációhoz.
Választhatunk ruhát, tetkót, de ami fontosabb, hogy eloszthatjuk a kapott
képesség pontokat, amit karma pontnak hívnak. Fix kaszt nincs a játékban,
nekünk kell választani, hogy melyik fát fogjuk kiépíteni, de akár azt is lehet
csinálni, hogy mindegyikre egy-egy pontot pakolunk, persze az hülyeség. Úgy
gondolom, hogy sok variáció van. Ott a varázsló, a kardos, lövészből van 3
típus, van hacker, idéző és fel sem tudom sorolni annyi mindent kitaláltak.
Remek osztályok, mindegyiknek meg van a maga érdekessége és izgalma.
Ezután lekerülünk az utcára, ahol találkozhatunk MMO társainkkal. Itt van lehetőségünk
barátságokat kötni másokkal, vagy éppen vásárolni tárgyakat, meg nem mellesleg
beszélgetni az NPC-kel, hogy még
jobban belemerüljünk a sztoriba. Ami nagyon király, de ezt nem akartam kiemelni
külön, hiszen Shadowrun-ról van szó.
A barátkozásnak tehát annyi a lényege, hogy mivel MMO-ról beszélünk, ezért talán már sokan gyanítjátok, hogy a
küldetések nem egy személyre vannak tervezve. Az egész játék lényege, hogy
mindent co-op oldjunk meg, szóval a
móka ott rejlik, ha többen játszunk ezeken a missziókon. 4-en lehet egyszerre
tolni, de ez függ a pálya nehézségétől is, ezért az elején még csak 2 fős
megoldások vannak. Amikor a mi körünk van, addig a többiek nem mozoghatnak és
ez fordítva is így van. Van egy chat ablak, ahol tudunk kommunikálni és
taktikai megbeszélést végezni.
Aggodalomra semmi ok, szerencsére a játék nem kényszerít
arra, hogy másokkal játszunk együtt. Ami azt illeti, ha éppen nincs kedvünk
senkihez, az egész sztorit végigvihetjük egyedül. Ilyenkor a küldetések elején
lehetőségünk van egy gépi karakter kiválasztására, amit a pályákon mi fogunk
irányítani, így a jól megszokott Shadowrun
stílus megmarad a magányos farkasoknak. Végjátéknak terveznek még körökre
osztott PVP-t, sajnos nem tudom hol
tart ez, feltételezem, hogy kész van ez az opció, hiszen ahogy említettem,
mától már nem early access a játék,
hanem teljes, viszont én még nem találkoztam vele.
Végezetül annyit mondanék, hogy nagyon jó a Shadowrun Chronicles – Boston Lockdown,
a Cliffhanger Productions nagyon
szép munkát végzett, de lehet, hogy az MMO
megoldás egy feleslegesen nagy lépcsőfok volt. Eleve az olyan kaliberű
játékoknál, ami nem 4x hanem akció
orientált, mégis körökre osztott a megoldás, kicsit veszélyesnek érzem az
élvezhető faktort. Bár mindenkinek csupán 30 másodperce van a mozgásra, akkor
is zavaró lehet, ha nem a saját tempónkban zajlik a csata. Persze barátokkal
biztos király mindez, de azt meglehetet volna oldani egy sima co-op funkcióval is. Én úgy gondolom,
hogy ebből teljesen felesleges volt MMO-t
csinálni, persze annak csak örülni tudok, ha élvezi valaki ezeket a
megoldásokat. A játék egyébként nem drága, ahhoz képest, hogy mennyi időt bele
lehet ölni. Ha tetszik a koncepció, akkor meg merem kockáztatni, hogy 100+
órákat lehet előtte tölteni. Steam-en el tudjátok érni, és szokásunkhoz híven,
csináltunk nektek videotesztet, így már
nézhetitek is, hogy mit rejt a Shadowrun
Chronicles – Boston Lockdown.
Pro:
+ Még több Shadowrun világ
+ Rengeteg képesség
+ Co-op lehetőségek
+ Szinkron hangok
Kontra:
- A játékmenet hamar unalmas lesz
- Folyamatos internetkapcsolatot igényel
- Kérdéses végjáték
--- Entomofob ---
Értékelés
|
|
6.5
|
Játékmenet:
Ebbe a taktikai játékmenetben az a gond, hogy nem tud megújulni. Hiába lép szintet a karakterünk és építünk ki új képességeket, a 60. órában és ugyan az a körökre osztott fedezék rendszer lesz terítéken, mint a legelső percekben. |
9.5
|
Hangulat:
A Shadowrun cyberpunk hangulata egyedülálló és minden tekintetben maximális pontszámot érdemel. Mindegyik részben. |
7.5
|
Grafika:
Látványosnak nem mondanám, de sosem az volt a cél. Szerintem szépen vannak vegyítve a színek és a hangulati effektek, ennek ellenére a karaktermodellek talán a környezet ábrázolásához képest kicsit le vannak maradva megjelenésben. |
9.0
|
Hangok:
Remek zene és effektek. Egy csöndes sötét szobában teljesen olyan hangulatot idéz elő, mintha mi is abban a világban élnénk. |
7.5
|
Szavatosság:
Nem vagyok benne biztos, hogy az MMO megoldás biztosíték lenne a szavatosságra. A sztori sokkal magával ragadóbb, na meg a karakterosztályok képességei. |
Review
score
|
|
8
|
A Shadowrun
Chroincles – Boston Lockdown kiérdemelte a Shadowrun által már biztosított
izgalmakat és élményeket. Ez az első olyan játék a szériában, mely
lehetőséget ad a népnek a közös játékra, bár nem biztos, hogy erre szükség
lett volna.
|