Megnéztük miként indult útnak a népszerű TD/RPG játék folytatása...
A név hallatán biztosan merem állítani, hogy ne lett volna olyan ember, aki ne próbálta volna ki a Dungeon Defenders (későbbiekben DD) első részét, ami két játék stílus ötvözéséből született. Az egyik stílus a Tower Defense, amiben a lényeg, hogy tornyainkkal a közelgő gonoszt megfékezzük és megvédjük a bázisunkat, ez esetben a kristályunkat (tulajdonképp ez volt a bázisunk szíve, és ha ezt elpusztították, akkor elölről kellett kezdeni a pályát). A másik stílus az RPG volt, ami erős nyomokban volt megtalálható a játékban, a szokásos köntösben, mint pl. szint lépés, elosztható pontok a karakterünk számos attribútumjai között, na meg persze a loot. Számtalan időt töltöttem el jó magam is (a játék maximum 4 játékost engedett egy játszmába, ami néha túlzás volt, néha pedig kevés, de ezt a későbbiekben áthidalták a több fokozattal és a durvábbnál durvább cuccok lootolásával) a barátaimmal ebben a játékban, és volt, hogy órákra beszippantott, amit bevallok, nem bántam meg. Eleinte az első résznek is lassú volt a játékmenete, mivel az első pár szintet egyedül elég nehéz meglépni, de még a barátainkkal együtt gürcölve is. Értelem szerűen ezek a játékok arra mennek rá, hogy az ember minnél több időt töltsön el a farmolással, vagyis a jobbnál jobb páncélok, fegyverek megszerzésére, ami néha vontatottá is válhat, mivel nem garantált, hogy jó loot fog esni a pálya túlélése után.
Ebben az évben a Trendy Entertainment úgy gondolta, hogy belekezd a DD második részébe, ami szerintük, ha eléri a végleges stádiumot, überelni fogja az első részt. A játék nemrégiben lépett be az Early Access fázisba Steamen, tehát aki ki szeretné próbálni, egyenlőre nem tud mást tenni, mint hogy megveszi a játékot, de egy viszonylag váratlan dolgot is közöltek a nagy közönséggel: a játék ingyenes, azaz Free to Play lesz, amint eléri a béta státuszt, viszont ehhez minimum egy évet kell várnunk. A jelenlegi verziója a játéknak a pre-alpha előtti jelzést kapta, amit egy kicsit furcsállottam is, mivel játszható, és már most sok minden megtalálható benne. A fejlesztők szerint a pay to play rendszere csak kozmetikai és xp, avagy mana boostolásra lesz fenntartva, ezzel is próbálnak úgymond egyensúlyt teremteni a játékosok között. Manapság elég nagy trendnek nőtte ki magát a F2P a mai játékok között, sokuk elég hamar elbukott, de azért jó pár még simán veri költség vetésben a legtöbb játékot (pl. League of Legends, World of Tanks, War Thunder, Dota 2, SMITE, és még sorolhatnám), és személy szerint, mint rajongóként azt szeretném látni, hogy a DD második része is lesz olyan sikeres, mint az első rész, mivel szereztek már elég tapasztalatot az első rész visszajelzései alapján.
Játékmenetben nem túl sok különbséget láttam az első részhez képest. A legelső karakterünk megalkotása után már az első részben is jól ismert Tavern-ben fogad minket a játék, ahol lehetőségünkben áll karakterünk felszerelését állítani, letesztelni a jelenlegi sebzésünket, na meg persze eldönteni, hogy melyik pályán akarunk játszani. Igazából csak a helység mérete, ami változott, na meg itt a kristály helyett egy tiszttel kell beszélni, aki egy terep asztal mögött gubbaszt. Miután eldöntöttük, hogy melyik pályán szeretnénk játszani, és betöltöttünk a pályára, a szokásos teendő fog ránk várni: el kell dönteni, hogy hol védekezünk. Már az első részben is nagy kihívás volt a játékosok számára, hogy minnél inkább olyan helyet válasszanak a védelemhez, ahol a legkisebb helyen kell védeni, és így ne kelljen egyszerre több oldalra is figyelnünk, de természetesen nem minden pályán tudtuk ezt elérni, ezért is kell, hogy ne egyedül, hanem más játékosokkal együtt harcoljunk a továbbjutásért. A legelső szembe tűnő dolog az volt, hogy amíg a játék első részében a pályán több helyen is megtalálható ládákból tudtuk a kezdő manát összegyűjteni (fel lehetett szedni az összeset), addig itt csak egy ládát áll módunkban kinyitni, viszont cserébe majdnem fullra tölti fel a maximális mana mennyiségünket. A másik dolog, amit furcsállottam, az a nehézség volt, ugyanis már korai szinteken olyan szörny jött ellenem (a lovagot választottam karakterként, mivel az első részben is erősek voltak a tornyai), hogy a tornyom hatótávján kívül volt képes azt sebezni, így a karakteremmel kellett kirohannom, hogy azokat jobb létre szenderítsem. Ez így mind szép és jó, csak nem egy darab jön ezekből, és közben jön a többi fajta szörny is, amit egyedül elég necces megölni. Mondjuk azért ennyire nem volt drámai a helyzet, de amikor ez az érdekesség előjött, akkor még csak az ágyús torony és a barrikád volt csak elérhető, avagy az ágyús torony lerakásakor látod, hogy merre, és mekkora távnál fogja célba venni az ellenséget. Ekkor próbáltam másokkal is játszani (már aki megvette, mert elég sokan már a trailer alapján elhidegültek a játéktól, mondván, hogy ebbe még semmi olyan újítás nincs, ami miatt megérné megvenni, és sajnos igazat is kell, hogy adjak nekik), de nem túl sok emberrel találkoztam, és ők is 1-2 pálya végigjátszása után feladták a dolgot, ahogyan én is, mivel ez eddig szinte semmi. Ugyan szeretném hangosan kihangsúlyozni, hogy a játék még az alpha előtti fázisban van, ahol még a játék menetet és az egyéb dolgokat nem nagyon fogják erőltetni, mivel ez az a fázis általában a játék fejlesztésekor, amikor a grafikát, a hang effekteket, és egyéb dolgokat alakítgatják, illetve újabbakkal kibővítik a játékot. A játszható karakterek közül Huntress mostmár számszeríj helyett íjjal fog harcolni, avagy mindegyikőjük új tornyokat, és képességeket is kaptak.
Összegezve a játék jelenlegi állapota nem túlzottan nyerte el a tetszésemet, mivel egyedül unalmas, több emberrel viszont tűrhető, de nem mutatott semmi újdonságot az első részhez képest, talán annyit, hogy a grafika más milyen, na meg a karakterek némileg kidolgozottabbak. Apropó kidogozottság: azt viszont nem tudom megérteni, hogy a játék első részében is szereplő Huntress kaszt egy kicsit már akkor is úgymond "mutatósra" sikeredett, és itt miért kellet betöltő képernyőnek berakni azt, hogy a négy hős nézi a terep asztalt, és pont rálátunk a Huntress dekoltázsára felülről? Nem túlzottan értem miért kellett ezt erőltetniük, vagy hogy ezzel arra próbáltak volna utalni, hogy a női karakterre kicsit mégtöbb figyelmet szegezzenek a játékosok? Mert ha ez volt vele a szándékuk, akkor ehhez csak gratulálni tudok, és nem hiszem, hogy pont majd ezzel fogják magukhoz csábítani a játékosokat. Momentán nem zavar, ha egy játékban több látszódik ki egy női karakternek, mint az kellene, de akkor legalább érett, felnőtt karaktereket rakjanak már be a játékba, hogy legalább ne érezzem magam "pedofilnak". Ezek mellől eltekintve nem egy rossz kezdeményezés a játék, csak egyenlőre "üresnek" éreztem, de természetesen sok mindennel fog még bővülni, és egész biztos, hogy mire F2P lesz, addigra már sokkal kidolgozottabb és részletesebb lesz, mint az első része. Egy nagy pozitívuma van a játéknak, az pedig az Early Access, avagy a játékosok a korai megjelenéstől kezdve folyamatosan tesztelhetik a játékot, és az általuk visszaküldött jelzések alapján a fejlesztők aszerint fogják alakítani a játékot, így egész biztos, hogy a második része is lesz annyira népszerű, mint az első része. A játék jelenleg 23 euro Steamen és itt tekinthetitek meg a weboldalukat, avagy itt a Steam-es adatlapját.
A Hungamer értékelése a Dungeon Defenders c. játékról:
Pros.:
+ újra visszatértek az első részből kedvenc hőseink, pár évvel öregebbként
+ a grafika jó úton halad
+ a játékosok dönthetik el, hogy mi legyen a játékban, hála az Early Accessnek
+ a Lovagnak ismét szívecske mintás a fehérneműje, és mostmár a pólója is :-D
Cons.:
- egyenlőre csak a játék alapja van meg, így csak átlagosnak mondható a játékmenet
Preview | |
A- |
A játék az elődjéhez képest jelenleg nem tud többet, és ezért sokak számára nem jelentett túlzottan sok örömet. Viszont muszáj kihangsúlyozni, hogy jelenleg Pre-Alpha státuszban van, és nagyon sokat fog változni a játék megjelenésig. Az árát valószínűleg csak a fanok fogják egyenlőre korrektnek tartani, de legalább az új játékosoknak ott lesz a F2P funkció.
|