Shadows: Heretic Kingdoms - Előzetes

Kipróbáltuk a készülő indie hack n slash RPG-t...

Nemrég lehetőségem volt nektek egy nagyon jó példáját megmutatni annak, hogy milyen is az, amikor egy indie játék pusztító magabiztossággal taszítja a mélybe a nyűglődő hypeolt címeket, és elfoglalja helyét a nagyok között. Nem kell hozzá orrvérzésig erőltetett reklám, csak jó ötlet, és törődés. Másik király dolog az indie fejlesztőkben, hogy őket nem feltétlen befolyásolják a mainstream igények, tehát ha éppen mindenki FPS-ekre veri a nyálát, attól egy indie játék még simán bepróbálkozhat kevésbé népszerű, vagy épp régi és elhanyagolt műfajokkal. Ezek a próbálkozások mindig nagyon jól sülnek el, hiszen a nosztalgikus lelkületűek eleve lecsapnak a játékra, az új generáció pedig hallott már annyi jót az öreg motorosoktól, hogy felfigyeljenek az ilyen klasszikusokra. Sem a hack n' slash, sem az RPG nem egy olyan műfaj, amit elhanyagolnának az emberek, vagy épp nem lenne népszerű... viszont mindkét műfajban megvannak azok a tulajdonságok, amik miatt réteg játékokká válnak. Az inkább casual játékosok, vagy a pörgős multi lövöldék szerelmesei nem fognak órákat görcsölni, hogy felfedezzenek, beszélgessenek, és dobálják a dobókockákat. Aki viszont mégis ilyen, annak egy hack n' slash túl barbár és egyszerű, nem találja meg benne azt a tartalmat, ami az egyszerű adrenalin löket helyett valami szellemi táplálékot is képes lenne nyújtani. A Shadow: Heretic Kingdom nagyon is jól tudja, miről van szó, és megkísérli a két műfaj összegyúrását.

Árnyak

Ha hack n' slash RPG-ről beszélünk, akkor a legtöbb játékosnak három cím fog azonnal beugrani: Diablo, Path of the Exile és Torchlight. Vannak még ezeken kívül figyelemre érdemes címek, pl Gauntlet, Van Helsing, de biztos vagyok benne, hogy a fent említett címek a TOP 3 mindenkinél. Viszont biztosak vagyunk abban, hogy ezekben megtalálhatóak azok az elemek, amik miatt egy játék kiérdemli az RPG megnevezést? Nézzük a Diablo-t, a talán legismertebb címet a műfajban: elsősorban hack n' slash, mert RPG elemekből csak ritkásan találunk bármit is. Karakter készítés és menedzselés gyakorlatilag nem létezik, a lootok le vannak korlátozva a száraz számadatokra, a szereplők interakciói pedig inkább a narratíva részei, semmint az irányításunk alatt lezajló kapcsolatok. Path of the Exile-ban ezt a multiplayer oldja fel, de ott is elsősorban a Diablo nyomdokaiban jár a játék, a Torchlight pedig azt a kevés szerepjáték érzést is mellőzi, ami eset eddig volt. Ez természetesen nem egy hiba, ezek a játékok más műfajt képviselnek. Mégis RPG-k... ma már mindenre ráfoghatjuk hogy szerepjáték, ha lehet benne kasztot meg hajszínt választani, és fel lehet venni a földről cuccokat.

Lehetne sokáig vitatkozni arról, hogy mi teszi az RPG-t, és hogy mennyire fér meg a műfaj a hack n' slash mellett, de "sajnos" abból kell gazdálkodnunk, amit kapunk. Így a fent említett játékok is ugyanolyan kielégítő szórakozást nyújthatnak, mint egy lassabb, agyalósabb szerepjáték, de a köztük lévő határ is kristálytisztán megmutatja magát. A szerelemgyermekek általában vagy nem elég bevállalósak, vagy átesnek a ló túloldalára, szóval igazán jó hibridet még nem láttunk. Lehetséges, hogy a fejlesztők eddig rossz elemekkel próbálkoztak, és csak egy új ötletre lenne szükség. Ez a Shadow: Heretic Kingdom.

A történet szerint egy titokzatos csuklyás alak járja a világot, bújdosva valakik előtt, miközben felfedi a világra leselkedő pusztulás titkát. Hogy megakadályozza a fizikai világ összeomlását, a túlvilágról hív segítséget. Megidéz egy démont, a Devourert, egész konkrétan a mi karakterünket. Mint frissen érkezett turisták a pokolból, másra sem vágyunk, csak lelkeket akarunk zabálni, de erre meg is lesz a lehetőségünk. A kripták legmélyéről indulva a sötétség dimenzióját kell bejárnunk, hogy rábukkanjunk három hős sírjára. Az egyikük egy barbár vezér, akit a saját fia árult el. A másik egy magányos íjász, aki csatában vesztette életét egy háborúban. A harmadik, a trió női hőse saját anyja elátkozott sírját rabolta ki éppen, mikor a halál magához ölelte. A lelkük még pislákol a sötétségben, tehát nyugodtan magunkhoz láncolhatjuk őket. A választott hősünk így megjelenik a fizikai világban, és részben a saját akaratából, részben a mi irányításunk alatt kel útra, hogy felfedje a világra leselkedő veszélyt.

Nem rossz alapkoncepció, annyi szent. Az egész szituációt egyfajta sötét humor lengi körbe, és a karakterek megnyilvánulásai tökéletes alapanyagot szolgáltatnak ennek az érzésnek. Nem igazán tetszik nekik, hogy meghaltak, az meg még kevésbé, hogy egy démon élesztette fel őket. Így aztán sok érdekes beszélgetést hallhatunk, mikor a világ karakterei csodálkoznak rá reinkarnációnkra, vagy mikor hősünk a benne lévő démonnal veszekszik. Mindhárom karakter teljesen egyedi személyiség, egyéni hangulatot biztosít, mint ahogy képességeikben is eltérnek. A barbár közelharcos, nagyokat csap kalapácsával, és eléggé szívós. A vadász az íjával osztja a halált, de használ mérgeket és csapdákat is. A mágus hölgy elsősorban tűzmágiával pusztítja az ellent, de több mágia aszpektust is képes megtanulni. Ahogy szintet lép a karakterünk, úgy oldhatunk fel új képességeket, vagy fejleszthetjük az előzőket.

Kelletlen szövetség

Az viszont külön érdekesség, hogy nem csak a hús-vér hősünk szinteződik, de a mi valódi hősünk, a démon is. Szabadon váltogathatunk a fizikai és az árnyék világ között, ami a játék egyik legjobb eleme. Rengeteg lehetőséget hordoz ez a dimenzió váltogatás, és eléggé hasonlít a koncepció a Soul Reaver játékokra. Így tehát egyik dimenzióból a másikba ugorva olyan útvonalakat fedhetünk fel, amik eddig rejtve voltak. Leomlott hidakon kelhetünk át, mert az árnyék világban az elpusztult dolgoknak megmaradnak a lenyomatai. Így viszont a naponta szörnyű halált haló emberek lelkéből táplálkozó démonok is jól érzik magukat az árnyak világában, és ha itt tartózkodunk, nem igazán lesz nyugtunk tőlük. Stratégiai haszna is van azonban a dimenzióknak, például ha Devourerrel túlságosan sok démon vesz minket körül, átpattanhatunk a fizikai világba a hús-vér karakterünkbe, aki talán nyugodtabb körülmények között tovább tud haladni. Ugyanez érvényes fordítva is. Továbbá mivel démonok vagyunk, ezért minden elpusztított élőlény lelkét felfalhatjuk, ami egy fajta mana készletben tartalékolódik. Ebből fizethetjük ki képességeinket, és ebből vagyunk képesek gyógyulni is. Amíg van elég lélek a készletben, addig fel tudjuk gyógyítani magunkat.

A dimenziók közti mászkálásnak azonban van még több haszna, ugyanis a két világban nem azonosak az események és küldetések. Míg a fizikai világban a városokban mindenféle alakkal találkozhatunk, pénzért küldetéseket teljesíthetünk, addig az árnyak világában más démonokkal és spirituális lényekkel találkozhatunk, akik misztikus és rejtélyes feladatokat adnak. Még olyan küldetések is előfordulhatnak, amiket felvesszük az egyik világban, de a megoldás a másikban lesz. A játék ezen része nagyon jól működik, temérdek lehetőséget rejt.

Ahogy csinálgatjuk a küldetéseket és haladunk a sztorival, úgy fogunk újabb és újabb karakterekbe belefutni, akik mellénk szegődhetnek. Ezek a hősük velünk tartanak, és irányíthatjuk is őket. Minden hős egy másfajta harcstílust és hangulatot képvisel, ami megtöri az esetleges monotonitást egy-egy karaktert irányítva. Démonunkkal bármikor beléphetünk egy trófeaterem szerű helyre, ahol váltogathatunk az irányított hősök között. Ha egy hős, vagy akár mind meghal, csak démonunk maradt, akivel el kell bújnunk, és lelkekért cserébe fel kell élesztenünk elesett szolgáinkat. Ha viszont minden élő hősünk egészséges, de a démonnal elbukunk egy csatában, akkor game over.

Kérünk még!

Mi tehát az RPG a Shadows: Heretic Kingdomban? Vannak itt is felszedhető cuccok rengeteg számadattal, minden cselekedetünk kockadobásokon és tulajdonság értékeken múlik, ez igaz, de a szerepjáték oldala a játéknak a sokrétűségben rejlik. Van sztori, van cselekmény, és vannak személyiségek, ami már eleve egy nagyon jó pont, de ezek szerves részei is a játéknak, nem csak háttéranyagai. A világ él és mozog, a hőseink folyamatosan kapcsolatban vannak vele és egymással, és csak ezután jönnek a harcokat befolyásoló számok. A hangulat nagyon ott van, a párbeszédekhez adott szinkronok is élvezhetőek, csak pár NPC szövege van túljátszva. Egyetlen negatívum amit mondani tudok, az az irányításban rejlik. Nem is az, hogy rossz, vagy hibás, egyszerűen csak a többi hasonló játékban jobban működik. Itt valahogy nyögve nyelős, akadozós és pontatlan. Nehéz rákattintani az ellenfelekre, a karakter néha lassan reagál, a támadások irányba helyezése sem mindig egyértelmű. Hozzá lehet szokni, de ezen remélem finomítani fognak a fejlesztők.

Grafikailag is tökéletesen meg vagyok elégedve a Shadows-al, nem csak a látvány tetszetős, de a látványvilágot is nagyon eltalálták. A világ dizájnja jól átgondolt, a modellek is szépek, a két dimenzió közti kontraszt baromi hangulatos, és így tovább. A hangok terén van pár hiányosság, de ezt még a játék early access állapotának tudnám be. A zenék viszont nagyon jók, stílusukban inkább arabos hangulatot árasztanak, de fülbemászók és jó minőségűek.

Előítélet

A Shadows: Heretic Kingdom még csak Early Access, de minket megvett kilóra. Ez nem csak annak köszönhető, hogy a hack n' slash és az rpg műfajban is jól teljesít, hanem hogy a játék hangulatos, kidolgozott, és tartalmas. Ami miatt pedig abszolút le a kalappal, hogy ez a játék indie fejlesztők munkája. Nagy cégek nem képesek ilyen játékot csinálni, szóval mindenképp elismerésre méltó, amit a Games Farm eddig elért. Reméljük, hogy mire kilép a játék az Alpha állapotból, kerül bele co-op lehetőség, finomítanak pár dolgon, mert akkor a Shadows: Heretic Kingdom óriásit fog robbanni, és nem csak az indie piacon.

-Róka-

Preview
A++	A Shadows: Heretic Kingdom mind műfajban, mind hangulatban jól teljesít már most, az early access állapotban, és simán lepipál nem csak indie, de AAA címeket is. Ez egy elismerésre méltó teljesítmény, és mi már nagyon várjuk a megjelenést.