Hatred - Forduljunk-e pszichológushoz, avagy miért akarunk a játékokban ölni
Mi van, ha nem is az ártatlanok mészárlása a lényeg...
A Destructive Creations Hatred elnevezésű játékáról korábban
már olvashattatok az oldalon (itt).
Láthatjátok, hogy a sorozat-gyilkos szimulátor játék alapeleme a brutalitás és
az ártatlanok lemészárlása a fő cél, amit már a megjelenés előtt sokan
elleneznek. De biztos, hogy ez a lényeg? Egyáltalán tudja valaki, hogy miért
alakul ki az emberben a vágyakozás a játszásra, és ha már a Hatred-ről van szó,
a gyilkolásra?
Akkor kezdjük az elején. Minden játéknak a célja,
függetlenül a „borítástól” (ami lehet gyilkolás, lövöldözés, tárgyak gyűjtése
vagy bármi) a szórakoztassanak. Ezért mondhatjuk, hogy a szórakoztatás a modern
szabadidő-kultúra része, melynek az a lényege, hogy elüsse a fölösleges időt.
Mondanom sem kell mennyi lehetőség adódik eltölteni ezt az időt, de maradjuk a
Hatred-nél még mindig, szóval vegyük alapul az egyik legszínesebb
tömegkommunikációs csatornát, a videojátékokat.
Szóval elgondolkodott már azon valaki, hogy tulajdonképpen,
miért is játszunk? Miért vonzza az embereket az a tevékenység, hogy órákra
felvegyék ugyan azt a testtartást és monoton módón csak egy féle dologgal
foglalkozzanak?
Véleményem
szerint, két féle játékos típus van. Az első csoportnak fontos, hogy a játék leképezze
a bizonyos élethelyzeteket, jellegzetességeket, asszociáljon a való világra. A
játékot az teszi élvezetessé, ha az asszociáció hatására a felhasználó
találkozik számára ismerős jelenségekkel és elemekkel. Ezek a vonások olyan
játékokra jellemzőek, amik valóság alapúak, például a sportjátékok vagy a
szimulátorok. Tegyük fel, hogy egy játékost érdeklődik az autósportok iránt,
akkor egy autós játék fogja vonzani, mivel a valóság élményét keresi
digitálisan. Egy másik játékos viszont precíz és rendezett, ezért a hasonló
felépítésű játékok, a stratégiai játékok vonzzák. A lényeg mind a két példánál
az, hogy ezt a csoportot azok a műfajok érdeklik, amelyekkel a való életben is
közeli kapcsolatban állnak.
A
másik típusnak arra van szüksége, hogy a játék kompenzáljon. Így eljuthatnak
ismeretlen területekre, eddig nem tapasztalt élményeket élhetnek át. Ez a saját
szubjektív nézőpontjukból ugyanolyan hívogató tud lenni, mint egy autósport
szerető embernek az autós játék.
A
különféle élményszerzésen túl a játék a valós élet kompenzációja. Nem csak
azért, mert a szimulátorok kapcsán közelebb kerülünk a repüléshez, vagy
szuperképességeket próbálhatunk ki, hanem azért is, mert tolószékbe kényszerült
játékosok betegségüktől függetlenül bármit véghezvihetnek, amit a folyamatosan
fejlődő technológia még intenzívebbé és szórakoztatóbbá tesz.
Nem
szabad elfeledkezni még az ember alapvető vágyairól, amit bizonyos határokon
belül csak a játék tud kielégíteni, és most elsősorban nem az agresszióra és a
gyilkolási vágyra gondolok, hanem a birtoklásra. A birtoklási vágy egy mélyebb
pszichológiai témakört érint, de a videojátékoknál is megtalálható. A játék az
eszköz, ahol az ember gyakorolhatja hatalmát. Birtokolhat érzelmeket, életeket
és területeket is. Több ezer fős seregek vezetése, civilizációk kialakítása,
világok megmentése és leigázása sokaknak vonzó kihívás. Ezeknek a valós
teljesülésük a lehetetlennel egyenlő az anyagi világban, de a virtuálisban nem.
Az is hatással van a felhasználókra, hogy a többjátékos játékok lehetővé
teszik, hogy erejüket összemérjék és a sikereik alapján ranglista állítódjon
fel. E miatt az ember nem csak maga miatt, hanem a sikerért is játszik.
Ezek a
világok a valóság leegyszerűsített digitális változatai, ami azt jelenti, hogy
felkelti a felhasználóban a végtelenség érzetet. A játék színtere monumentális
jellegéből adódóan, örökké fog létezni és ezzel együtt a ranglétrán elért
eredmény is megmarad, történelemmé válik.
Visszatérve a kis okoskodás után ismét a Hatred-re, azon
kívül, hogy kiélhetjük a brutalitás vágyunkat, ölhetünk ártatlanokat vagy
gonoszokat, a játék lényege, nem a mészárlás, még ha annak is tűnik. A lényeg
nem más gyakorlatilag, mint betűk és számok. Mert mi a cél a Hatred-ben? Minél
több embert öljünk meg, ameddig minket meg nem ölnek. A mostanában elterjedő
rogue-like játékokban folyamatosan előröl kell kezdenünk az eseményeket, de
minden újrajátszásnál erősebbek vagyunk és messzebb juthatunk el. Így a Hatred
célja is az, hogy minél tovább bírjuk ki élve. Az ölés, a vér, a lövöldözés
csak játékbeli célkitűzések, de gyakorlatilag, ha a lényeget vesszük
figyelembe, nincs különbség a között, hogy embereket ölünk ameddig meg nem
halunk és a között, hogy addig szedjük a réten a pitypangokat, ameddig el nem
ered az eső.
Aki ki fogja próbálni a játékot, nem az lesz a célja, hogy
élvezze, hogy ártatlanokat gyilkol (nem azt mondom, hogy ez nem nyeri el a
tetszést vagy ilyesmi), hanem az, hogy minél tovább maradjunk életben. Valamint
ha valakinek ellenállhatatlan vágya, hogy gyilkoljon, akkor azt virtuálisan
tegye inkább, ne materiálisan.
Lehet, ha Postal szerűen lenne fűszerezve a Hatred, akkor nem
lenne ilyen felháborodás körülötte, mivel a Tom & Jerry óta tudjuk, hogy
ami vicces és erőszakos, az megengedett.