Hatred - Forduljunk-e pszichológushoz, avagy miért akarunk a játékokban ölni

Mi van, ha nem is az ártatlanok mészárlása a lényeg...

A Destructive Creations Hatred elnevezésű játékáról korábban már olvashattatok az oldalon (itt). Láthatjátok, hogy a sorozat-gyilkos szimulátor játék alapeleme a brutalitás és az ártatlanok lemészárlása a fő cél, amit már a megjelenés előtt sokan elleneznek. De biztos, hogy ez a lényeg? Egyáltalán tudja valaki, hogy miért alakul ki az emberben a vágyakozás a játszásra, és ha már a Hatred-ről van szó, a gyilkolásra?

Akkor kezdjük az elején. Minden játéknak a célja, függetlenül a „borítástól” (ami lehet gyilkolás, lövöldözés, tárgyak gyűjtése vagy bármi) a szórakoztassanak. Ezért mondhatjuk, hogy a szórakoztatás a modern szabadidő-kultúra része, melynek az a lényege, hogy elüsse a fölösleges időt. Mondanom sem kell mennyi lehetőség adódik eltölteni ezt az időt, de maradjuk a Hatred-nél még mindig, szóval vegyük alapul az egyik legszínesebb tömegkommunikációs csatornát, a videojátékokat.

Szóval elgondolkodott már azon valaki, hogy tulajdonképpen, miért is játszunk? Miért vonzza az embereket az a tevékenység, hogy órákra felvegyék ugyan azt a testtartást és monoton módón csak egy féle dologgal foglalkozzanak?

Véleményem szerint, két féle játékos típus van. Az első csoportnak fontos, hogy a játék leképezze a bizonyos élethelyzeteket, jellegzetességeket, asszociáljon a való világra. A játékot az teszi élvezetessé, ha az asszociáció hatására a felhasználó találkozik számára ismerős jelenségekkel és elemekkel. Ezek a vonások olyan játékokra jellemzőek, amik valóság alapúak, például a sportjátékok vagy a szimulátorok. Tegyük fel, hogy egy játékost érdeklődik az autósportok iránt, akkor egy autós játék fogja vonzani, mivel a valóság élményét keresi digitálisan. Egy másik játékos viszont precíz és rendezett, ezért a hasonló felépítésű játékok, a stratégiai játékok vonzzák. A lényeg mind a két példánál az, hogy ezt a csoportot azok a műfajok érdeklik, amelyekkel a való életben is közeli kapcsolatban állnak.

A másik típusnak arra van szüksége, hogy a játék kompenzáljon. Így eljuthatnak ismeretlen területekre, eddig nem tapasztalt élményeket élhetnek át. Ez a saját szubjektív nézőpontjukból ugyanolyan hívogató tud lenni, mint egy autósport szerető embernek az autós játék.

A különféle élményszerzésen túl a játék a valós élet kompenzációja. Nem csak azért, mert a szimulátorok kapcsán közelebb kerülünk a repüléshez, vagy szuperképességeket próbálhatunk ki, hanem azért is, mert tolószékbe kényszerült játékosok betegségüktől függetlenül bármit véghezvihetnek, amit a folyamatosan fejlődő technológia még intenzívebbé és szórakoztatóbbá tesz.

Nem szabad elfeledkezni még az ember alapvető vágyairól, amit bizonyos határokon belül csak a játék tud kielégíteni, és most elsősorban nem az agresszióra és a gyilkolási vágyra gondolok, hanem a birtoklásra. A birtoklási vágy egy mélyebb pszichológiai témakört érint, de a videojátékoknál is megtalálható. A játék az eszköz, ahol az ember gyakorolhatja hatalmát. Birtokolhat érzelmeket, életeket és területeket is. Több ezer fős seregek vezetése, civilizációk kialakítása, világok megmentése és leigázása sokaknak vonzó kihívás. Ezeknek a valós teljesülésük a lehetetlennel egyenlő az anyagi világban, de a virtuálisban nem. Az is hatással van a felhasználókra, hogy a többjátékos játékok lehetővé teszik, hogy erejüket összemérjék és a sikereik alapján ranglista állítódjon fel. E miatt az ember nem csak maga miatt, hanem a sikerért is játszik.

Ezek a világok a valóság leegyszerűsített digitális változatai, ami azt jelenti, hogy felkelti a felhasználóban a végtelenség érzetet. A játék színtere monumentális jellegéből adódóan, örökké fog létezni és ezzel együtt a ranglétrán elért eredmény is megmarad, történelemmé válik.

Visszatérve a kis okoskodás után ismét a Hatred-re, azon kívül, hogy kiélhetjük a brutalitás vágyunkat, ölhetünk ártatlanokat vagy gonoszokat, a játék lényege, nem a mészárlás, még ha annak is tűnik. A lényeg nem más gyakorlatilag, mint betűk és számok. Mert mi a cél a Hatred-ben? Minél több embert öljünk meg, ameddig minket meg nem ölnek. A mostanában elterjedő rogue-like játékokban folyamatosan előröl kell kezdenünk az eseményeket, de minden újrajátszásnál erősebbek vagyunk és messzebb juthatunk el. Így a Hatred célja is az, hogy minél tovább bírjuk ki élve. Az ölés, a vér, a lövöldözés csak játékbeli célkitűzések, de gyakorlatilag, ha a lényeget vesszük figyelembe, nincs különbség a között, hogy embereket ölünk ameddig meg nem halunk és a között, hogy addig szedjük a réten a pitypangokat, ameddig el nem ered az eső.

Aki ki fogja próbálni a játékot, nem az lesz a célja, hogy élvezze, hogy ártatlanokat gyilkol (nem azt mondom, hogy ez nem nyeri el a tetszést vagy ilyesmi), hanem az, hogy minél tovább maradjunk életben. Valamint ha valakinek ellenállhatatlan vágya, hogy gyilkoljon, akkor azt virtuálisan tegye inkább, ne materiálisan.

Lehet, ha Postal szerűen lenne fűszerezve a Hatred, akkor nem lenne ilyen felháborodás körülötte, mivel a Tom & Jerry óta tudjuk, hogy ami vicces és erőszakos, az megengedett.