Nemrég betekintést nyertünk egy olyan játékba, melynek a
témája nem az a kimondott mainstream játék alap volt, épp ezért a játékos
közönség sem vágta magát hanyatt tőle. A búvár szimulátor ugyan királyság, és
sok lehetőség van benne, de sokkal nehezebben mozgatja meg a fantáziáját az
embereknek, mint mondjuk egy sci-fi fps. Na a mostani cikkünk alanya is hasonló
cipőben jár, ráadásul míg egy búvár szimulátorban ott a potenciál, hogy azért
ilyen élményt sem élhet át akárki mindennap, addig egy golf szimulátornak már a
hallatán megalszik a tej a szánkban. Elnézést a golf rajongóktól, de én is pont
ugyanígy éreztem. A golfnál kevésbé érdekfeszítő sportot elképzelni sem tudnék.
DE láttam már csodákat, a Simsről is képtelenség elmondani, hogy mi a jó benne,
mégis hosszú órákra le tud kötni a nagy semmi. Szóval a The Golf Clubnak is
teljes nyitottsággal ültem neki, főleg mert a fejlesztők azt ígérték, hogy ez
lesz az eddigi talán legrealisztikusabb golf szimulátor. Nem vagyok a téma
szakértője, de felkeltette az érdeklődésemet annyira, hogy ki akarjam próbálni,
milyen a virtuális gyepen játszani.
Ütőt ide!
Nem mondhatnánk, hogy a golf olyan felkapott téma lenne a
sport játékok körében. Van egy-két bevált sorozat, ami elsősorban a
szórakoztatásra megy ki, semmint a realitásra, de hát ez a játékok célja.
Mondhatnánk, hogy aki valódi golfot szeretne, az teperjen ki a szabadba, de az
igazi golf élmény sajnos nem a köznép szórakozása, főleg nem kis hazánkban. Egy
ütő készlet már kegyetlenül drága, aztán ott a pálya bérlés, meg mi minden…
amiről nem is tudok! De jobb is így, mert a The Golf Club igyekszik számunkra a
lehető leghitelesebben átadni a golf élményt.
Aki totálisan zokni a golfot illetően (mint én), és megveszi
a játékot, az két dolgot fog tapasztalni a menübe lépve: Egész sok
játéklehetőséget, ami pozitív, viszont a tutorial teljes hiánya is fel fog
tűnni, ami már kevésbé örvendetes hír, elsősorban azért, mert a játék nem
egyszerű. Véletlenszerűen kiválasztva egy játékmódot belépünk a pályára, és
kész, bele dob a játék a mélyvízbe, és még le is nyomja a fejünket a mélyre. Se
egy nyomorult eligazítás a szabályokról, se egy áttekintés, semmi. Ha ez nem,
akkor az irányítás okozza a szívrohamot, ugyanis ha nem olvasunk utána a
beállításokban, akkor a büdös életben nem jövünk rá, hogy mivel mit csinálunk,
és miért. Még a luk helyzetéről sem kapunk egyértelmű eligazítást… de hallelúja,
ismerjük a szél irányát és erősségét. Ha rájövünk hogyan, elütjük a labdát,
aztán kotorhatjuk ki a bokrok közül, hogy újra próbálkozzunk. Leszögezném, a
Golf Club egy jó játék, de az első pár meccs szörnyen nyűglődős volt.
Aki rászánja az időt a gyakorlásra, rá fog érezni, hogy
mikor mit kell, és hogyan. Például egy idő után én is megértettem a pálya egyes
zónáinak szerepét, ráéreztem az ütés beállítására, és megértettem bizonyos
szabályokat is. Mint abszolút golf-zokni, szerintem ez egész jó teljesítmény,
lévén nincs tutorial, vagy segítség, hogy az újak is könnyen beletanulhassanak
a játékba. Talán így van az életben is a golfosok között, az újakat hagyják
kínlódni, mert a kemény tanulás többet ér, mintha mindent lesúgnának nekik. Ez a
szemléletmód teljesen érthető, és működőképes, csak nem biztos, hogy a kevésbé
elkötelezett, székben ülő játékosnak lesz ehhez türelme. De ez már egyéni szoc
probléma.
Ha túltettük magunkat az első pár próbálkozáson, és még
érdekel minket a játék, elkezdhetünk komolyan nekiülni felfedezni a játék
nyújtotta lehetőségeket. Fájó pont, hogy az általunk „alakított” golf játékost
nem tudjuk megváltoztatni, maximum a ruhák színébe van beleszólásunk, de semmi
másba nincs. Na mindegy, a lényeg végülis nem a karakter, hanem a játék. Aki
például szeretne különféle játékokban részt venni, annak minden álma valóra
válik, ugyanis a The Golf Clubban gyakorlatilag végtelen számú játék áll a
rendelkezésünkre, köszönhetően a játék készítő módnak, és az összetartó játékos
közösségnek. Böngészhetünk a játékosok által készített pályák között, amikhez
értékeléseket is olvashatunk, ezáltal hamarabb hozzájutunk az igényesebb és
izgalmasabb játékokhoz. Mi magunk is készíthetünk ilyen pályát, a szerkesztő
egész kényelmes, és elegendő lehetőséget szolgáltat ahhoz, hogy egyedi játékot
hozzunk létre, saját kihívásokkal és célokkal.
Célokat már pedig sajnos nekünk kell kitalálnunk a játékban,
ugyanis a realitás itt a kevésbé izgalmas dolgokra is kiterjed. Mint ahogy az
életben is, úgy itt is csak kisétálunk a pályára, és játszogatunk, nincs agyon
effektelt értékelő ablak, nincs a szép ütéseinket visszajátszó videó, a játékok
végén nem kapunk jutalmat, vagy bármiféle elismerést, csak a szám szerinti
értékelésünket fejleszthetjük. Igazából ez nem egy hiba, maximum hiányosság,
hiszen bármely játéknál elvárható, hogy valamilyen célt adjon a játékosnak, ami
arra készteti őt, hogy játsszon tovább és tovább, míg el nem éri azt. Ez sport
játék esetében lehet feloldható új felszerelés, ruha, pálya, vagy akármi. Ez a
The Golf Clubból kimaradt, és sajnos igen fájó hiányossága a játéknak. Aki
szereti a golfot, vagy hajlandó volt beletanulni a játékon keresztül, az
elszórakoztathatja magát, de vajon meddig?
Realitás
Realitás. Olyan sokszor használtam már ezt a szót ebben a
cikkben, és a fejlesztők is szeretik használni, de miben valósul meg a
valósághű élmény a The Golf Clubban igazán? Játéktechnikailag is hű az eredeti
sporthoz, de azért ez nem ugyanaz, mintha a saját kezünkben lenne az ütő. A sok
pálya és játékmód csábító, de cél hiányában ez se több, mint egy lehetőség
arra, hogy saját magunkat szórakoztassuk. A The Golf Club akármilyen meglepő
is, a hangulatban a legerősebb, amihez a legtöbbet a grafika ad. Mint sport
élmény sem rossz a The Golf Club, de a realitásra törekedő játékmenet, és a
lélegzetelállító grafika párosítása teszi ezt a játékot értékelendővé.
Grafikáról nem mondanám, hogy foto realisztikus, de már nem
áll messze tőle. PC-seknek maximum beállításokon erőmű kell, hogy élvezhető
fps-sel csodálhassák meg hatalmas tájakat, de igazán megéri, a konzollal
rendelkezőknek pedig erősen ajánlott a HD televízió használata. Bárki bármit
mond, a The Golf Club nagyon jól néz ki, és bár a látványvilág nem különleges,
de hihető, és élvezetes. Többször megfordult a fejemben egy-egy meccs során,
hogy „bakker, én el akarok menni egyszer egy ilyen helyre”. Szép táj, reális
környezet, kidolgozott karakter és mozgás, szép fény és árnyék effektek… le a
kalappal.
Ítélet
A The Golf Club olyan sporttal foglalkozik, ami talán nem
mozgat meg olyan sok embert, mint mondjuk a foci, vagy bármi más, de a minőség
elég biztosíték arra, hogy érdemes legyen kipróbálnia a játékot az
érdeklődőknek. Aki még sosem golfozott, nem is fog, de érdekli a sport, az jól
jár ezzel a játékkal. Aki szereti a golfot, csak nincs lehetősége kint a
szabadban játszani, az egyenesen imádni fogja a The Golf Clubot. Aki viszont
szkeptikus, annak problémát jelenthet, hogy nincs tutorial, nincs bevezetés a
játékba, és nincsenek elérhető célok sem, melyek hosszú távú hűségre
ösztönöznének bennünket.
-Róka-
Pro:
+Valósághű játékmenet
+Nagyon szép grafika
+Játék szerkesztő
+Steam teljesítmények
Kontra:
-Tutorial, vagy bevezetés hiánya
-Elérhető célok hiánya
Értékelés | |
7.5 | Játékmenet: Játéktechnikailag teljesen hű a Golf Club az eredeti sporthoz, rengeteg egyéni pálya és játék vár kipróbálásra, habár elérhető célok sajnos nincsenek, és csak ez miatt nem lehet a játék a golf szimulátorok királya. Enélkül csak alkalmi önszórakoztatás, ami nem rossz, csak kevés. |
9.0 | Hangulat:
A valósághű játékmenet és grafika együttesen alkotja a lehető legreálisabb golf élményt, ami egészen különleges hangulattal bír, dacára annak, hogy nincsenek elérhető célok. Ha golfozni szeretnénk, ahhoz tökéletes. |
9.5 | Grafika: Még nem tartunk ott, hogy foto realisztikus legyen egy játék, de a környezet hihető, a fények és árnyékok szépek és lenyűgözőek a gyönyörű tájakkal együtt. |
7.5 | Hangok: Nincs semmi extra, kevés zene, de nem is hiányzik, elegendő hang és zörej, amik minősége élvezhető, de ennyi. Nem is igazán van többre szükség, az már a realitás kárára menne. Néha a kevesebb több. |
7.0 | Szavatosság: A rajongók bizonyára még sokáig életben fogják tartani a játékot az egyéni pályákkal, de a többiek hamar beleunhatnak a Golf Clubba. Elérhető célok nélkül csak az elkötelezett golfosok térhetnek vissza játszogatni, máskülönben viszont nem lesz hosszú távú szórakozás a The Golf Club. |
Review score | |
8.1
| A The Golf Club egy nagyon korrektül összerakott golf szimulátor, amiben megvan minden ahhoz, hogy a lehető legrealisztikusabb élményben legyen részünk, ami manapság lehetséges. Sajnos a hosszútávú maradásra ösztönző elemek teljesen hiányoznak a játékból, és a betanulás sem könnyű, így csak az elkötelezett golfosok lesznek elégedettek a Golf Clubbal, a többieknek viszont lesz miért húzniuk a szájukat. |