Teszteltük az indie stílusegyveleget...
Mint ahogy biztosan észrevettétek, az utóbbi időben elég nagy indie-dömping volt nálunk (és megsúgom, hogy lesznek még bőven), így szerkesztőtársaimmal lassan már kezdünk bajban lenni, hogy mégis mivel kéne felvezetnünk ezeket a játékokat, hiszen a szokásos mondókát már ismeritek, ezért én most meg is kímélnélek titeket a dologtól.
Azonban azért nem eszik annyira forrón a kását, így mielőtt belekezdenék a mostani alany ismertetésébe, azért úgy érzem, hogy érdemes néhány dolgot megemlíteni róla. A The Desolate Hope-ot sok indie játékhoz hasonlóan csupán egyetlen fő készítette, mégpedig egy Scott Cawhton nevű srác (ráadásul a játék 2012-ben jelent meg freeware programként, azonban csak most májusban került fel Steamre), akinek nem ez az első munkája, de talán ez mind közül a legérdekesebb. Hogy miért? Az tesztünkből kiderül…
A reménytelenség pusztasága
A The Desolate Hope története egy ismeretlen bolygón játszódik, ahol egy Lun Infinus nevű bázist hozott létre az emberiség azzal a céllal, hogy robotok szimulációkat futtassanak le, hogy felmérjék a kolonizáció esélyét, és hogyanját a bolygón. A tesztelésre kiszabott időszak azonban már régen lejárt, az emberek sehol, és egy vírus jelent meg a bázis rendszerében, ami azzal fenyeget, hogy tizenöt napon belül elpusztítja az egész rendszert. Hősünk egy számítógépes program, amit Coffee, a sétáló kávégép (és az állomás utolsó mozgó egysége) ébreszt fel, hogy megossza velünk a testét, és hogy segítsünk nekik legyőzni a vírust.
A játék története tehát nem igazán nevezhető hétköznapinak, és emellett még ad egy borzasztóan jó alaphangulatot a játéknak, ugyanis az, hogy alig tudunk valamit a szituról, és hogy mennyire reménytelennek tűnik a helyzet, az igencsak nyomasztó érzés.
Amit megkapjuk az irányítást láthatjuk, hogy a jobb felső sarokban van egy számláló, amely méri azt, hogy mennyi idő van hátra a nappalból, ugyanis a rendszer megtisztítására csak nappal van lehetőségünk. Ha az idő lejár, akkor szépen visszakerülünk a kezdőképernyőre, hogy kezdetét vegye az éjszakai műszak. De még mielőtt ennek ismertetésének nekilátnék, inkább elmondom, hogy mi mindent kell belezsúfolnunk egy nappalba.
Ahogy már mondtam: az állomást azért hozták létre, hogy a Derelicteknek keresztelt robotok (akik eredetileg öten voltak, de már csak négy működik) szimulációkon keresztül vizsgálják a kolonizáció lehetőségét. A vírus az ő rendszerüket igyekszik felemészteni a terjeszkedésével. A mi feladatunk lesz tehát, hogy megállítsuk az egészet, mégpedig úgy, hogy mi is belépünk a szimulációkba, hogy szépen, apránként tisztítsuk meg azok minden szegletét. És itt kezdődik a móka. A való világban töltött rövid időre a The Desolate Hope leginkább egy kalandjátékra emlékeztetett engem, azonban a szimulációba lépve máris egy side-scroller platformjátékban találtam magam, ahol ugrálással juthatunk el a kívánt helyre, de természetesen ellenfelek igyekeznek ebben minket megakadályozni, akiket lelőhetünk. Tehát valóban egy klasszikus platformert kapunk itt. A bevezetőben említett stílus kavalkádnak természetesen még nincs vége, ugyanis a szimulációkban találhatóak még mini-szimulációk, amelyekben a játék átvált egy 8-bites, felülnézetes dungeon crawlerbe (lásd Zelda). Ezeknek a részeknek a célja a játékmenet színesítésén kívül az, hogy lehetőséget adjon nekünk a pénz farmolására. Bár pénzt a platformer részekben is tudunk gyűjteni, és annak mennyisége se lesz tulságosan kevés, azért nem árt, ha némi plusz tőkére teszünk szert, ugyanis karakterünk alaptulajdonságait pénz segítségével tudjuk fejleszteni az árusoknál. A fejlesztésekre szükségünk is lesz, ugyanis minél jobbak az alaptulajdonságaink, annál több előnnyel indulhatunk csatába a vírus ellen.
És ezzel el is érkeztünk a játék egyik legérdekesebb részéhez, amely a vírus elleni harc. A vírus itt nem egy pálya végén található nagyobb főgonoszként van jelen a játékban, hanem szépen szét van szóródva a szimulációk különböző pontjain, amelyeket egyesével kell majd legyőznünk. Fontos megemlíteni, hogy nem igazán lesz majd lehetőségünk arra, hogy sorban tisztogassuk meg a szimulációkat, ugyanis ha végeztünk a vírus egy darabkájával, akkor lehet, hogy a következő darabja abban a szimulációban még túl erős számunkra, ezért tovább kell állnunk más robotok rendszerébe. Viszont nem is ez a legfontosabb dolog a harccal kapcsolatban, hanem az, hogy ilyenkor a játék átmegy JRPG-be, és a négy Derelicttel kell megküzdenünk a vírussal. A harc kifejezetten taktikus, és nagy odafigyelést igényel, ugyanis egy rossz lépés után könnyen borulhat az egész. Minden Derelictnek más és más feladata van. Van, aki nagy sebzést oszt ki, van, aki támogató, és van, aki különböző debuffokat tesz az ellenségre. Ezeknek a cselekvéseknek az elsütéséhez energiára van szükségük a robotoknak, amelyet harc közben tölthetünk fel, ám ezzel feláldozzuk a cselekvést is, azonban sokszor megéri így tenni, mert csak így érhetőek el az igazán tápos képességek. Természetesen a harc elején rendelkezésünkre áll egy bizonyos szintű töltöttség, amit a platformer részben felszedett tárgyakkal, vagy az energiaszint fejlesztésével növelhetünk. Természetesen a többi fejlesztett alapképesség hatása is érződik a harcok során.
Azt említettem, hogy akadnak a vírusnak olyan részei, amelyek még egy ponton túl erősek számunkra. Azonban a csaták után nem kapunk tapasztalati pontokat. De akkor hogyan fejleszthetjük tovább a Derelicteket? A válasz egyszerű: ugyanis, amint beköszönt az éjszaka, lehetőségünk van kimerészkedni a bolygó felszínére, ahol különböző tárgyakat vehetünk fel, amelyek mindegyike valamelyik robothoz tartozik. Ha ezeket elvisszük nekik, akkor szintet lépnek. Mivel azonban az éjszakák sokkal rövidebbek, és egyszerre csak két tárgyat tarthatunk magunknál, így nem árt alaposan megfontolni, hogy miket viszünk haza, valamint sietni, mert ha jók vagyunk, akkor simán visszavihetünk négy tárgyat is egy éjszaka alatt. Megjegyzem, hogy személy szerint a rövid éjszakai ciklusokat élveztem az egyik legjobban, ugyanis ezeket találtam a leghangulatosabbnak. Volt valami kilátástalan abban, ahogy karakterünkkel sétálunk a kietlen sziklák között a sötét bolygón, miközben a háttérben szépen lassan kel fel a nap, és ezalatt szól a játék alaptémája. Ez így valami hihetetlen jó összhatást eredményezett nálam, és szerintem itt érződik a játék alatt a legerősebben a kilátástalanság érzése.
A játékmenet tehát kifejezetten érdekesre, színesre és hangulatosra sikeredett, azonban van pár negatívum is, amelyek kissé beárnyékolják a dolgot. Először is a legrosszabb dolog a játékban az, hogyha rátenyerel az ember az ESC gombra, akkor instant kilép. Szerencsére a program automatikusan ment, azonban ez az egyik legbosszantóbb dolog, amit tapasztaltam játszás közben. Például éppen vásároltam, és a vásárlási ablakot reflexszerűen ESC-el akartam bezárni, mire a játék szépen kivágott a Windowsba. Ez még nem lenne gond, viszont többször is előfordult velem, mert nyílván ez az évek során belém égett, hogy ez az esetek többségében így működik, és ha nem is, akkor se vág ki a játék a Windowsba, szóval ez eltartott egy ideig, és nem is igazán értem, hogy miért nem lehetett legalább egy kérdést berakni, ami rákérdez arra, hogy biztos ki akarok-e lépni. A másik, kisebb hiba a controlleres irányítás hiánya. Nyílván ez nem egy hatalmas dolog, azonban ez a játék ordít ezért a módért, és sajnálom, hogy nem került bele a dolog.
Csend és sivárság
A The Desolate Hope bár egy eléggé sivár jövőképet fest le előttünk, a játék külsejére mégsem igazak a fenti jelzők, mert egyszemélyes projekthez képest kifejezett jól teljesít a program. A játék grafikája kellemes. A platformer részekben valamint a való világban előre renderelt hátterek előtt mozognak a 2D-s karakterek. A dungeon crawler részekben nagyon minimalista a megjelenítés, amíg a harcok alatt a régi, és a mai 2D-s JRPG-k látványvilága köszön vissza. Egyszóval a játék grafikáját nem érheti panasz.
A hangok és a zene tekintetében ugyanez a helyzet. A hangok teljesen rendben vannak, és nem találtam semmi olyasmit, ami nem passzolt volna az adott helyzethez. A zenék pedig dicséretet érdemelnek, ugyanis borzasztóan hangulatos darabokat kapunk a játékban. A legerősebb számomra a főtéma volt, amely az éjszakai ciklust a játék egyik leghangulatosabb részével tette.
Ítélet
A The Desolate Hope egy remek kis játék lett, amely borzasztóan erős atmoszférával, és igencsak változatos játékmenettel rendelkezik, mert volt eléggé bátor ahhoz, hogy több stílust ilyen merészen ötvözzön egymással. Azok, akik nyitottak az érdekességek felé, biztosan jól fognak szórakozni a játékkal. Nekem sikerült.
Pro:
+ Erős hangulat
+ Változatos és érdekes játékmenet
+ Kellemes grafika
+ Jó zenék
Kontra:
- Pár apró hiányosság
Mint ahogy biztosan észrevettétek, az utóbbi időben elég nagy indie-dömping volt nálunk (és megsúgom, hogy lesznek még bőven), így szerkesztőtársaimmal lassan már kezdünk bajban lenni, hogy mégis mivel kéne felvezetnünk ezeket a játékokat, hiszen a szokásos mondókát már ismeritek, ezért én most meg is kímélnélek titeket a dologtól.
Azonban azért nem eszik annyira forrón a kását, így mielőtt belekezdenék a mostani alany ismertetésébe, azért úgy érzem, hogy érdemes néhány dolgot megemlíteni róla. A The Desolate Hope-ot sok indie játékhoz hasonlóan csupán egyetlen fő készítette, mégpedig egy Scott Cawhton nevű srác (ráadásul a játék 2012-ben jelent meg freeware programként, azonban csak most májusban került fel Steamre), akinek nem ez az első munkája, de talán ez mind közül a legérdekesebb. Hogy miért? Az tesztünkből kiderül…
A reménytelenség pusztasága
A The Desolate Hope története egy ismeretlen bolygón játszódik, ahol egy Lun Infinus nevű bázist hozott létre az emberiség azzal a céllal, hogy robotok szimulációkat futtassanak le, hogy felmérjék a kolonizáció esélyét, és hogyanját a bolygón. A tesztelésre kiszabott időszak azonban már régen lejárt, az emberek sehol, és egy vírus jelent meg a bázis rendszerében, ami azzal fenyeget, hogy tizenöt napon belül elpusztítja az egész rendszert. Hősünk egy számítógépes program, amit Coffee, a sétáló kávégép (és az állomás utolsó mozgó egysége) ébreszt fel, hogy megossza velünk a testét, és hogy segítsünk nekik legyőzni a vírust.
A játék története tehát nem igazán nevezhető hétköznapinak, és emellett még ad egy borzasztóan jó alaphangulatot a játéknak, ugyanis az, hogy alig tudunk valamit a szituról, és hogy mennyire reménytelennek tűnik a helyzet, az igencsak nyomasztó érzés.
Amit megkapjuk az irányítást láthatjuk, hogy a jobb felső sarokban van egy számláló, amely méri azt, hogy mennyi idő van hátra a nappalból, ugyanis a rendszer megtisztítására csak nappal van lehetőségünk. Ha az idő lejár, akkor szépen visszakerülünk a kezdőképernyőre, hogy kezdetét vegye az éjszakai műszak. De még mielőtt ennek ismertetésének nekilátnék, inkább elmondom, hogy mi mindent kell belezsúfolnunk egy nappalba.
Ahogy már mondtam: az állomást azért hozták létre, hogy a Derelicteknek keresztelt robotok (akik eredetileg öten voltak, de már csak négy működik) szimulációkon keresztül vizsgálják a kolonizáció lehetőségét. A vírus az ő rendszerüket igyekszik felemészteni a terjeszkedésével. A mi feladatunk lesz tehát, hogy megállítsuk az egészet, mégpedig úgy, hogy mi is belépünk a szimulációkba, hogy szépen, apránként tisztítsuk meg azok minden szegletét. És itt kezdődik a móka. A való világban töltött rövid időre a The Desolate Hope leginkább egy kalandjátékra emlékeztetett engem, azonban a szimulációba lépve máris egy side-scroller platformjátékban találtam magam, ahol ugrálással juthatunk el a kívánt helyre, de természetesen ellenfelek igyekeznek ebben minket megakadályozni, akiket lelőhetünk. Tehát valóban egy klasszikus platformert kapunk itt. A bevezetőben említett stílus kavalkádnak természetesen még nincs vége, ugyanis a szimulációkban találhatóak még mini-szimulációk, amelyekben a játék átvált egy 8-bites, felülnézetes dungeon crawlerbe (lásd Zelda). Ezeknek a részeknek a célja a játékmenet színesítésén kívül az, hogy lehetőséget adjon nekünk a pénz farmolására. Bár pénzt a platformer részekben is tudunk gyűjteni, és annak mennyisége se lesz tulságosan kevés, azért nem árt, ha némi plusz tőkére teszünk szert, ugyanis karakterünk alaptulajdonságait pénz segítségével tudjuk fejleszteni az árusoknál. A fejlesztésekre szükségünk is lesz, ugyanis minél jobbak az alaptulajdonságaink, annál több előnnyel indulhatunk csatába a vírus ellen.
És ezzel el is érkeztünk a játék egyik legérdekesebb részéhez, amely a vírus elleni harc. A vírus itt nem egy pálya végén található nagyobb főgonoszként van jelen a játékban, hanem szépen szét van szóródva a szimulációk különböző pontjain, amelyeket egyesével kell majd legyőznünk. Fontos megemlíteni, hogy nem igazán lesz majd lehetőségünk arra, hogy sorban tisztogassuk meg a szimulációkat, ugyanis ha végeztünk a vírus egy darabkájával, akkor lehet, hogy a következő darabja abban a szimulációban még túl erős számunkra, ezért tovább kell állnunk más robotok rendszerébe. Viszont nem is ez a legfontosabb dolog a harccal kapcsolatban, hanem az, hogy ilyenkor a játék átmegy JRPG-be, és a négy Derelicttel kell megküzdenünk a vírussal. A harc kifejezetten taktikus, és nagy odafigyelést igényel, ugyanis egy rossz lépés után könnyen borulhat az egész. Minden Derelictnek más és más feladata van. Van, aki nagy sebzést oszt ki, van, aki támogató, és van, aki különböző debuffokat tesz az ellenségre. Ezeknek a cselekvéseknek az elsütéséhez energiára van szükségük a robotoknak, amelyet harc közben tölthetünk fel, ám ezzel feláldozzuk a cselekvést is, azonban sokszor megéri így tenni, mert csak így érhetőek el az igazán tápos képességek. Természetesen a harc elején rendelkezésünkre áll egy bizonyos szintű töltöttség, amit a platformer részben felszedett tárgyakkal, vagy az energiaszint fejlesztésével növelhetünk. Természetesen a többi fejlesztett alapképesség hatása is érződik a harcok során.
Azt említettem, hogy akadnak a vírusnak olyan részei, amelyek még egy ponton túl erősek számunkra. Azonban a csaták után nem kapunk tapasztalati pontokat. De akkor hogyan fejleszthetjük tovább a Derelicteket? A válasz egyszerű: ugyanis, amint beköszönt az éjszaka, lehetőségünk van kimerészkedni a bolygó felszínére, ahol különböző tárgyakat vehetünk fel, amelyek mindegyike valamelyik robothoz tartozik. Ha ezeket elvisszük nekik, akkor szintet lépnek. Mivel azonban az éjszakák sokkal rövidebbek, és egyszerre csak két tárgyat tarthatunk magunknál, így nem árt alaposan megfontolni, hogy miket viszünk haza, valamint sietni, mert ha jók vagyunk, akkor simán visszavihetünk négy tárgyat is egy éjszaka alatt. Megjegyzem, hogy személy szerint a rövid éjszakai ciklusokat élveztem az egyik legjobban, ugyanis ezeket találtam a leghangulatosabbnak. Volt valami kilátástalan abban, ahogy karakterünkkel sétálunk a kietlen sziklák között a sötét bolygón, miközben a háttérben szépen lassan kel fel a nap, és ezalatt szól a játék alaptémája. Ez így valami hihetetlen jó összhatást eredményezett nálam, és szerintem itt érződik a játék alatt a legerősebben a kilátástalanság érzése.
A játékmenet tehát kifejezetten érdekesre, színesre és hangulatosra sikeredett, azonban van pár negatívum is, amelyek kissé beárnyékolják a dolgot. Először is a legrosszabb dolog a játékban az, hogyha rátenyerel az ember az ESC gombra, akkor instant kilép. Szerencsére a program automatikusan ment, azonban ez az egyik legbosszantóbb dolog, amit tapasztaltam játszás közben. Például éppen vásároltam, és a vásárlási ablakot reflexszerűen ESC-el akartam bezárni, mire a játék szépen kivágott a Windowsba. Ez még nem lenne gond, viszont többször is előfordult velem, mert nyílván ez az évek során belém égett, hogy ez az esetek többségében így működik, és ha nem is, akkor se vág ki a játék a Windowsba, szóval ez eltartott egy ideig, és nem is igazán értem, hogy miért nem lehetett legalább egy kérdést berakni, ami rákérdez arra, hogy biztos ki akarok-e lépni. A másik, kisebb hiba a controlleres irányítás hiánya. Nyílván ez nem egy hatalmas dolog, azonban ez a játék ordít ezért a módért, és sajnálom, hogy nem került bele a dolog.
Csend és sivárság
A The Desolate Hope bár egy eléggé sivár jövőképet fest le előttünk, a játék külsejére mégsem igazak a fenti jelzők, mert egyszemélyes projekthez képest kifejezett jól teljesít a program. A játék grafikája kellemes. A platformer részekben valamint a való világban előre renderelt hátterek előtt mozognak a 2D-s karakterek. A dungeon crawler részekben nagyon minimalista a megjelenítés, amíg a harcok alatt a régi, és a mai 2D-s JRPG-k látványvilága köszön vissza. Egyszóval a játék grafikáját nem érheti panasz.
A hangok és a zene tekintetében ugyanez a helyzet. A hangok teljesen rendben vannak, és nem találtam semmi olyasmit, ami nem passzolt volna az adott helyzethez. A zenék pedig dicséretet érdemelnek, ugyanis borzasztóan hangulatos darabokat kapunk a játékban. A legerősebb számomra a főtéma volt, amely az éjszakai ciklust a játék egyik leghangulatosabb részével tette.
Ítélet
A The Desolate Hope egy remek kis játék lett, amely borzasztóan erős atmoszférával, és igencsak változatos játékmenettel rendelkezik, mert volt eléggé bátor ahhoz, hogy több stílust ilyen merészen ötvözzön egymással. Azok, akik nyitottak az érdekességek felé, biztosan jól fognak szórakozni a játékkal. Nekem sikerült.
- Süti –
Pro:
+ Erős hangulat
+ Változatos és érdekes játékmenet
+ Kellemes grafika
+ Jó zenék
Kontra:
- Pár apró hiányosság
Értékelés | |
8.5 | Játékmenet: A játékmenet alapvetően borzasztóan egyszerű, ám a változatosság, valamint a harcok taktikussága miatt nagyon is élvezetes a dolog. |
9.0 | Hangulat: A játék legerősebb pontja a hangulata. Folyamatosan jelen van a reménytelenség és késégbeesés érzete a végigjátszás során. |
8.0 | Grafika: A The Desolate Hope grafikája kifejezetten kellemes. Leginkább a régi platformerek és kalandjátékok látványvilágára emlékeztet. |
8.5 | Hangok: A hanghatások jól sikerültek, a zenékért pedig külön dicséret illeti a zeneszerzőt. |
8.0 | Szavatosság: A játékba egészen sok időt is bele lehet ölni, így akik megvásárolják, azok garantáltam nem egy pár órás kalandot kapnak majd a pénzükért. |
Review score | |
8.4 | A The Desolate Hope egy nagyon jó kis játék, amely változatos, ám emiatt kissé furcsa játékmenetével nem ajánlható mindenkinek nyugodt szívvel, azonban akik egy kicsit is nyitottak a dolog felé, biztosan jól szórakoznak majd a játékkal. |