Monochroma - Teszt

Teszteltük az új indie játékot...

Már annyit beszéltünk az indie játékokról, hogy nem magyaráznám újra el részletesen, mitől is lesznek jobbak ezek a játékok néha, mint az AAA címek. Aki mégsem lenne képben, annak röviden-tömören: az indie fejlesztőknek nem kell törődniük a pénzéhes mutáns kiadók igényeivel és nincs keretük Cryengine-re, úgyhogy az energiájukat nyugodtan fordíthatják a játék tartalmának, világának és hangulatának kidolgozására. Mivel sok várva-várt cím pont ezek miatt bukik meg, ezért sok indie játék a maga minimális büdzséjével is képes olyan szinten lesöpörni az asztalról a rommá hypeolt játékokat, hogy csak pislogunk. Szeretjük ezt a jelenséget, ezért minden indie játékot szeretettel és reménnyel fogadunk.

Persze olyan példa is akad bőven, amikor az indie játék fejlesztői csak kipróbálták magukat, vagy épp még nem igazán tudták mit akarnak, és az amúgy is kis költségvetésű játék nem éri el az élvezhetőség mértékét. És persze hogy ilyenkor kritikusabbak vagyunk, hisz ha már a brutál grafika és egyéb pénzdaráló elem kimarad a játékból, akkor az a minimum, hogy szórakoztató legyen, és ha nem az, akkor komolyan el tud szakadni a cérna egy-két embernél. Következő játékunk ugyan nem ennyire gyászos, de tipikusan az az indie játék, ami jó lehetett volna, de aztán valamiért mégsem ütötte meg a mércét. Bemutatjuk nektek a Monochroma-t.

Két testvér

A történet.. hát, igazából van, de túl sok eligazítást nem kapunk arra vonatkozóan, hogy mi is történt, mi történik, és merre haladunk. Két testvér játszik egy egész békés helyen, de egy rossz lépés miatt az egyik srác lába megsérül, és nem tud tovább járni. Bátyja hátára kapja, és megpróbálja hazavinni, de a mélység ahova zuhantak sajnos csak egy irányba vezet; egy kihalt, iszonyatosan nyomasztó, sötét városba. A pokoli börtönből csak akadályok százain keresztül juthatunk ki, melyek a játék puzzle feladványait adják. Ez azonban nem egyszerű, ugyanis az általunk irányított bátyus a hátán testvérével sokkal lassabb, kisebbet ugrik, és úgy egyáltalán, eléggé védtelen. Így kell átverekednünk magunkat Monochroma sötétjén.

Na és pont ezért írtam, hogy ez a játék jó lehetett volna. Ugyan a történetből össz-vissz ennyit tudunk meg, amennyit leírtam, mégis nagyon hangulatosra sikeredett. Nem tudjuk meg, hogy mi lett a világunkkal, hogy miért zuhant sötétségbe, mik azok a robotok a házakban, stb. De végigsétálni ezeken a területeken elég hátborzongató tud lenni, egyes helyek konkrétan nyomasztóak, ami pozitív élményt nyújt. A baj csak az, hogy a játékmenet is tud néha ugyanilyen nyomasztó lenni, ami viszont már nem annyira jó dolog.

Kezdjük az elején. Tehát mint mondottam, a két testvér útnak indul, hogy a mezőn játszanak papírsárkányukkal. Itt egy nagyon gyors tutorial keretében megismerkedünk a játék alapjaival, amik a későbbiekben nem is fognak változni. Minden akadály, puzzle ki fog merülni a mászás-ugrálás-tologatás kombóban, így ezeket kell begyakorolnunk. A fizika ugyan jelen van, és működik is, de azért tud érdekesen viselkedni, amit én betudtam bugnak, nem pedig a világ sajátosságának. Ettől eltekintve sok olyan puzzle lesz, amelyben ládát kell tologatni, fel kell mászni magas helyekre, onnan is tologatni valamit, megkeresni a kapukat nyitó karokat, és ennyi. Azonban ezeknek az egyszerű cselekvéseknek a vegyítése és bonyolítása felfedezhető a pályákon való továbbhaladás során, így lesz viszonylag nehezebb a játékmenet. Bizonyos akadályok komolyan igénylik az előretervezést, a terep gondos előkészítést, a felfedezést, és a logikát. Mindeközben persze testvérünket le kell raknunk a földre, de csak fénnyel megvilágított helyre rakhatjuk, máshova nem.

Ahogy haladunk előre, az egyszerű cselekvések kombói fogják bonyolítani az akadályokat, így adva kihívást a játékba. Na igen, de sajnos ezek nem mindig működnek megfelelően. Vagyis nem az a baj, hogy hibásan működnek, inkább maga a megoldás módja kergeti őrületbe az embert. Például én nem gondolom úgy, hogy egy puzzle bonyolultságát a milimétereken múló ugrások adják. Sok alkalom lesz, mikor lehetetlen távolságokat kell megugrani, vagy a ládák elhelyezését fogja befolyásolni akár egyetlen porszemnyi távolság, és a későbbiekben egy elrontott ugrás az egész macerát lenullázhatja. Magyarán gondosan előkészítjük a terepet, és az utolsó ugrást nem bénázás miatt, hanem a játék furcsasága okán rontjuk el, és kész, kezdhetjük elölről. Ha a kicentizett puzzleök nem is megoldhatatlanok, a fizika csinál néha furcsa dolgokat, vagy a karakterünk viselkedik érdekesen. Egy alkalommal például egy folyón kell leúsznunk egy tereptárgy hátán, nem tudunk semmit reagálni, és az alkalmi csónakunk minden ok nélkül fogja magát, és lehetetlen szögbe fordul, a víz alá. Miért?! A kicentizett himbálózás legvégén rácsapok az ugrásra, de a karakter meg sem mozdul, csak már mikor a kötél visszalengett. Miért?! És ilyenkor önti el a játékos agyát a dühroham, mikor nem az ő képességein múlott a kudarca.

Át a sötétségen

Grafika szempontjából én kellemesnek mondanám a Monochroma-t. A képi világ, mint ahogy a cím is sugallja, fekete-fehér, melyben csak bizonyos színek jelenhetnek meg, minimális mértékben. Teszem azt kezdetben csak a papírsárkány vörös, később egy lámpa, vagy falfestés, de minden más fekete-fehér. A hátterek jól néznek ki, a tereptárgyak sincsenek csak úgy véletlenszerűen szétdobálva, tehát a pályák tisztességesen néznek ki, és még hangulatosak is. Mint mondtam, a sötétség néha totális dominanciát élvez a terepen, ami nagyon nyomasztó tud lenni. Karakterünk mozgásával is minden rendben, habár a halálunkkor istant végtag merevedéssel nyaklik mindenfelé, ami inkább vicces, semmint szomorú. Sokan panaszkodnak továbbá, hogy a játék látványvilága túlságosan is hasonlít a Limbo-ra, amivel egyet értek, de jótól lopni nem bűn, és amúgyis, ha jól kihasználták volna ezt az elemét a játéknak, nem lett volna egy rossz szavunk se. Csak mivel vannak zavaró hibák, ezért érthető, hogy a játékosok már belekötnek abba is, amibe amúgy nem érdemes.

Hangok terén a Monochroma hullámzó minőségű. Szinkron egyáltalán nincs a játékban, de még egy nyögés se a halálunkkor. A zajok és zörejek néha sokat hozzátesznek a hangulathoz, máskor viszont nagyon zavaróak, például a karakterünk lépteinek a hangja engem az őrületbe kergetett. Indokolatlanul hangos, és a nagyobb távok megtételekor szörnyen frusztráló. A zenével ellenben meg vagyok elégedve, mert bár nem annyira emlékezetesek a számok, hogy játékon kívül is hallgassam őket, de magában a játékban tökéletesek. Hangulatalapozók, illenek a képi világhoz, és változatosak.

Ítélet

A Monochroma egy olyan játék, aminek egyszerű de nagyszerű a játékmenete, a látványvilága se rossz, a hangulat is pozitív csalódás, de sok olyan technikai hiba van, ami képes tönkretenni az élményt. Ilyenek a rossz reakcióidők, a már-már indokolatlanul kicentizett akadályok, a néha megbolonduló fizika, amikhez hozzá ad egy lapáttal az átlagos hang effekt felhozatal, és a történet lyukassága. Van sok jó dolog a játékban, de a rosszak miatt kellemetlen szájízt hagy maga után a Monochroma. Nem rossz játék ez, de ha ajánlanom kellene egy ugrálós-puzzle játékot, nem ez lenne az első cím, ami az eszembe jutna. 

-Róka-

Pro:

+Jó hangulat

+Pár jó puzzle

Kontra:

-Technikai nehézségek, hibák
-Egyszer elég végigjátszani

Értékelés
7.0	Játékmenet: Az egyszerű mozgások és mozdulatok könnyűvé teszik az irányítást, az akadályok pedig ezeknek a cselekvéseknek a bonyolításával nehezednek, ami pozitív dolog, de a sok technikai hiba képes letörni a lelkesedést, és elakadáshoz is vezethet.
7.5	Hangulat:  A sötétség, a titokzatos világ mind érdekes és hangulatos, amihez sokat hozzáad a lopott, de legalább stílusos látványvilág, és a zene.
7.5	Grafika:  A Limbo látványát átemelő grafika most is jól mutat, stílusos és egységes, a sötétség hatalom átvétele a képernyőn jó atmoszférát teremt.
6.5	Hangok:  A zenék rendben vannak, de a hangeffektek átlagosak, és van pár kifejezetten zavaró zörej is. Szinkron, vagy bármiféle emberi hang hiányzik a játékból, háttérzajokból meg csak kevés van értékelhető.
6.5	Szavatosság: Aki túllép a játékmenet hibáin, és végigküzdi a Monochroma-t, az pár órára ki tud vele kapcsolódni, de én nem látom értelmét például újra végigjátszani. Se gyűjthető dolgok, se rejtett zúgok nincsenek, egyszer pedig elég végigverekedni.
Review score
7	A Monochroma sok olyan elemmel bír, amiktől kiemelkedően jó lehetett volna. Jó az alapelképzelés, a hangulat is rendben van, és a játékmenet is élvezetes lehetett volna, de sok az olyan hiba, ami tönkreteszi az élményt. Épp ezért ez így kevés. Nem mondom, hogy kerüljétek el, próbáljátok ki nyugodtan, de ne várjatok csodákat.