Szeretek indie játékot kapni tesztelésre, mert az esetek
többségében nem tudom, milyen játékról is van szó, amíg el nem indítom a
játékot. Csak a címet kapom, amiből csak spekulálhatok a játék mibenlétéről,
épp ezért nem is nézek utána videóknak, vagy képeknek. Legyen meglepetés. A
Life Goes On nagy meglepetés volt, ugyanis a cím láttán valami mély
mondanivalóra asszociáltam, valami nyomasztó hangulatú játékra, talán pont
valami horrorisztikus mászkálásra, aminek sosincs vége (mint a Limbo például).
Hát nagyon nagyot tévedtem, ugyanis a Life Goes On a lehető legmesszebb áll
ettől az elképzeléstől. A cím viszont találó, hiszen ebben a játékban kínos
sűrűséggel fogunk elhalálozni, de nem azért, mert bénák lennénk, vagy mert a
játék lenne nehéz. Itt ugyanis egy egész légiónyi lovagot fogunk irányítani,
akik a továbbjutás érdekében készséggel áldozzák fel magukat, hogy a
holttestükön másszanak át a társaik. Mindegy, hogy milyen típusú játékról van
szó, ez azért érdekesen hangzik.
Hős lovagok
Az alapfelállás szerint van egy képzeletbeli birodalom, ahol
a király elhagyatott bányákban és egyéb zúgokban elrejtett arany-grálokra feni
a fogát. Ezek a helyek azonban tele vannak csapdákkal, így hát hős uralkodónk
úgy dönt, hogy hűséges katonáit küldi be maga helyett, akik természetesen
teljes odaadással és hűséggel ugranak fejest a biztos halálba. Királyunk nem
retten meg akár több száz lovag feláldozásától sem, hiszen tudja, hogy mindig
marad elég, ami még át tud mászni a hullahegyen, hogy elhozza neki a kincset.
A játék első pár pályája lépésenként mutatja be nekünk, hogy
milyen módokon érhetjük el a célt. Minden pálya tartalmaz valami új csapdát,
így lassan beleszokunk, hogy először is ne sajnáljuk szerencsétlen kis
lovagjainkat, másodsorban pedig megtanít minket logikusan gondolkodni, amire
szükségünk is lesz. Kezdetben nem kell csavaros megoldásokra számítani. Például
a kezdő helytől egyenes út vezet a grálig, de ez az út tele van borotva éles
tüskékkel. Bátor lovagjaink tudjak, hogy a cél elérése a barátainkon át vezet,
de ezt ők a szó legszorosabb értelmében értik, így a pályára lévő első
delikvenssel szemrebbenés nélkül nyársaltatjuk fel magunkat, hogy a következő
lovag az ernyedt hullánkra ugorva jusson el a célig. Ez a fajta bajtársiasság
fog minket kísérni végig a játékon, úgyhogy szokjunk hozzá. Nem könnyű szegény
kis lovagjaink halálát figyelmen kívül hagyni, hiszen azon felül hogy egész
cukik, még nevet is kapnak. A nevek pedig annyira aberáltak és viccesek, hogy
azonnal beléjük szeret az ember, és nehéz szívvel ugrik kedvenc lovagjával a
halál torkába. De sajnos muszáj lesz áldozatokat hozni, főleg a későbbi
pályákon, ahol a megoldáshoz nem lesz elég egy-két halott lovag.
A pályák idővel egyre nagyobbakká válnak, egyre bonyolultabb
lesz a felépítésük, és a csapdák is változatosabbá válnak. Fogunk találkozni
darálógépekkel, lángszórókkal, még több tüskével, ágyúval, fagyasztóval, és a
többi. Ezek egy része a továbbjutás kulcsa lesz, míg a többi megakadályozza a
haladást. Például a lángszóró azon nyomban elporlasztja a pórul járt
lovagunkat, így a hulláját sem tudjuk már a hasznunkra fordítani. Ellenben sok
csapdához hozzájár egy gomb is, amire ráállva kikapcsolhatjuk az adott csapdát,
vagy megnyithatunk új pályarészt. Persze ha leállunk a gombról, akkor a csapda
újra aktiválódik, ilyenkor kell szegény lovagunkat kinyíratni, és úgy intézni,
hogy a teste a gombra essen. Ekkor egy gombnyomással új lovagot hívunk a
pályára, aki már élvezheti előző társa munkáját. A gombnyomogatás egy dolog, de
akár a platformer részekhez is felhasználhatjuk megboldogult barátainkat,
például felugrálhatunk rajtuk, vagy a falra aggatva őket létrának használhatjuk
őket. A megoldások általában egyértelműek, a kiállított csapdák és tereptárgyak
tisztán jelzik, hogy mit és merre kellene csinálni. Ez szép és jó, ám idővel
annyi csapda és szerkezet lesz az utunkban, hogy hiába könnyű egyik-másik
csapdát kikerülni, azok rendszere szörnyen komplex lesz, és nagyon nagy szükség
lesz egy részt észben tartani, hogy mi hol van, és persze ismerni a kapcsolatot
közöttük.
A pályák komplexitása a későbbi pályákon elég kemény
kihívást jelent majd, de szerencsére egy lovag halála esetén nem kell a pálya
legelejéről futkároznunk. A csapdák közt előfordulnak kis gömbök, melyekhez
hozzáérve egyfajta checkpointot aktiválunk, innen folytatva a portyát, ha egy
lovagot már feláldoztunk. Ez könnyítésnek hangzik, de később ez is a játék
bonyolításának eszköze lesz, ugyanis bizonyos csapdák aktiválása/inaktiválása
csak ahhoz kell majd, hogy egy sokkal korábbi útvonalat tegyünk járhatóvá, ergo
viszza kell szaladgálni későbbi gömbökhöz. Mint mondtam, maguk a továbbjutáshoz
szükséges feladatok nem nehezek, de mennyiségük, és rendszerük egészen őrjítővé
válik a játék vége felé. A játék hibája, hogy bár sok pálya van, eléggé ismétlődőnek
hat egy-pár, köszönhetően a sosem változó környezetnek, és a csapdák
változatlanságának. Lehet, hogy azok bonyolultsága megváltoztatja a pályát, de
mindig ugyanazokkal a gombokkal és lángszórókkal fogunk operálni, ugyanabban a
bányában. Találkozhatunk havas pályával is a későbbiekben, meg van pár változás, ahogy haladunk előre, de mind igazából csak egy palást, amit ugyanazokra a már ismert sablonokra húznak rá. Igazából kukacoskodás, mert egész dinamikusan lehet haladni a játékkal, de azért mégis.
A pályák kipörgetésének nehézségével még nem ér véget a Life
Goes On kihívásainak listája, ugyanis van egy-két plusz tennivaló, és
természetesen értékrendszer is. Bizonyos pályákon találunk szőrös szörnyeket,
akiket megetetve plusz pontot szerezhetünk. Ezzel feláldozunk egy lovagot, aki
így nem nyújt segítséget a továbbjutáshoz, de feloldjuk az adott pályához a
szörnyikét, amit jelez is nekünk a pályaválasztó képernyő. Ezen felül van
időrekord, és áldozat rekord. Előbbit nem kell magyarázni, minél gyorsabban
kell végigvinnünk egy pályát, lehetőleg a játékban megadott határ alatt. Az
áldozatok számára is van egy alap érték, általában valamivel több, mint
amennyiből meg lehet oldani az adott pályát, ezzel is esélyt adva az ügyetlenebbeknek.
Minél kevesebb áldozatból oldunk meg egy pályát, annál profibbak vagyunk, ezt
követni is tudjuk a pályaválasztóban.
A szavatosság tekintetében is van kivetnivaló, ugyanis a Life Goes On alapból sem egy hosszadalmas játék, de egy végigjátszás után igazából már semmi nem visz rá minket, hogy újrakezdjük. Persze, ott vannak a rekordok, amiket meg lehet dönteni, és sokakat visszacsábíthat, hogy tökéletesre csináljanak egy-két pályát, de igazából ennyi. Megmondom őszintén, nem tudom, mivel lehetne ebben a játékban javítani a szavatosságán, de maga a probléma fennáll. Egy éjszakás kaland, ami élvezetes, de hamar elszáll.
Szükséges áldozat
A grafikától egy indie játékban sosem kell túl nagy
dobbantást várni, de az mindig alap, hogy legyen stílusos. A Life Goes On a közepestől
kicsit jobban teljesít, mert bár szintén nem egy látványos játék, de kellően
bájos, és élvezhető. A kis lovagok a maguk egyszerűségével szerethetők, és a
pályák is kellemes látványt nyújtanak, habár az ismétlődő környezet kicsit
egyhangúvá teszi idővel. A menük is egyszerűek, talán túl egyszerűek is, de
valójában semmi olyan nem hiányzik belőle, amiért könnyeket hullajtanánk. A
lovagok mozgásával sincs probléma, haláluk esetén rongybabaként, tehetetlenül
gurulnak, vagy zuhannak, ellenben odébb lökni már nem lehet őket, ami azért
elég furcsa.
A zene és hang felhozatal is egy tündeleheletnyivel több az
átlagosnál. Kevin Greenlee neve bár nekem nem sokat mond, de az ő neve fűződik
a zenéhez, ami egyáltalán nem rossz. Nincsenek olyan dallamok, melyek beeszik
magukat az ember agyába, hogy egész nap azt dúdolgassuk, de a játékhoz
tökéletesen illik, kellemes hangulatot adva az ugra-bugráláshoz. A hangok terén
nem sok extrát lehet felhozni, szinkron tekintetében is csak a lovagjaink halál
sikolyait, és elkínzott nyögéseit fogjuk hallani.
Ítélet
A Life Goes On az a játék, amire nem lehet kimondani, hogy
jó-e, vagy rossz. Ez a tipikus „oké” játék, aminek igazából nincs túl sok
felhozható hibája, de olyan kimondottan nagy pozitívumokkal sem rendelkezik.
Morbid humor, kihívást jelentő játékmenet jellemzi a Life Goes On-t, aminek a
megvalósítása nem vág földhöz senkit, de kellően élvezhető. Aki kedveli a
stílust, annak jó szórakozást fog nyújtani a lovag-áldozós játékmenet, aki
pedig csak egy jópofa indie játékra vágyik, az is nyugodtan kipróbálhatja, mert
jó esély van rá, hogy tetszeni fog neki.
-Róka-
Pro:
+Morbid humor
+Kihívást jelentő pályák
Kontra:
-Ismétlődő pályák
-Egy végigjátszás elég
| Értékelés | |
| 8.0 | Játékmenet: A puzzle-platform alapanyag tökéletesen működik, fokozatosan nehezednek a feladatok, amiket egész érdekes módon kell megoldanunk (lovagjaink feláldozásával). Bár nem tart ki sokáig, és néha repetitívnek is hathat, de mindenképp élvezetes. |
| 7.5 | Hangulat: Sok elem nincs a játékban, ami sokat hozzáadna a hangulathoz, ami pedig igen, az az átlagosnál egy csipetnyit jobb. Érdekes az alapszitu, élvezhető a látvány és a zene, amik egyvelege egy "jó" hangulatot kreál. |
| 7.5 | Grafika: A Life Goes On nem látványos, de nem is csúnya. A maga egyszerűségével élvezhető, a lovagok bájosak, egyedül a sokszor ismétlődő környezet húz lentebb az amúgy "oké" látványvilágon. |
| 7.5 | Hangok: Hangok, zörejek tekintetében nincs semmi extra, a szinkronokat kiteszik a lovagjaink halál sikolyai. A zene felhozatal nem ámít el minket, de a játék közben teljesen élvezhető, jól illeszkedik hozzá, épp ezért ez is ugyanolyan, mint a játék többi része: "oké". |
| 6.5 | Szavatosság: Egyszer végigjátszani bár nem fél óra, de nem is fog hosszú napokra a képernyő elé szögezni, egyszer végigjátszás után pedig csak azok fognak maradni, akik minden rekordot meg akarnak dönteni. A többiek viszont nem találnak olyat, ami marasztalná őket. |
| Review score | |
| 7.4 | A Life Goes On egy szellemes indie játék, amit megéri kipróbálni, de amint végigjátszottuk, már ugrunk is egy újabb játékra. Olyan, mint amit a címe is sugall: Egyszer érdekes, egyszer izgalmas, aztán vége lesz, de az élet megy tovább, míg ez a játék mögöttünk marad. De kihagyni azért kár lenne. |