1992-ben egy Terry Parker és egy Matt Stone nevű fiatal
animátor páros elkészített egy papírkivágásos technikát használó kisfilmet pár
kiskölökről, akik trágár szavakat használnak, és teljesen agyhalott dolgokat
csinálnak. Hatalmas sikert értek el vele, a második rész 95-ben pedig már az
internetet is meghódította. A sikert látván a két úriember egy sorozat
készítésébe kezdett bele 97-ben, és ez a sorozat máig fut. Ez a South Park, a
cím, amit mindenki ismer, és vagy nagyon szeret, vagy nagyon utál. Ennek oka,
hogy Parker és Stone szemrebbenés nélkül gyalázza a föld alá a hírességeket,
mindenféle kertelés nélkül parodizálják ki a szubkultúrákat, válogatás nélkül
pakolják tele a részeket gusztustalan, pornográf, polgárpukkasztó dolgokkal. Az
emberek egy része felháborítónak találják ezt, míg a többiek hülyére röhögik
magukat az amúgy szomorú igazságokat bemutató szatírán. Rengeteg díjat
bezsebelt már a sorozat, még musical díjakat is nyert, a boltokban pedig
könnyen rábukkanhatunk a sorozat karaktereinek figuráira, vagy plüsseire. PC
vagy konzol játékból viszont hatalmas hiány volt mindig is, a buta ugrálós
játékok, meg gokartozós förmedvények nem sokat értek. Aztán előbukkant a
semmiből a Stick of Truth, amiről annyit tudtunk, hogy kaland rpg lesz, Parker
és Stone írja a sztorit, ők is szinkronizálnak, a látványért pedig ugyanaz a
stúdió felel, mint a sorozatért. A rajongók számára ez már elviselhetetlen
fangörcsöt okozott, mert minden adott volt egy jó South Park játék
létrejöttéhez. És megtörtént a csoda.
Nyugis kertvárosi élet
Nemrég volt egy tripla rész, amiben South Park gyerekei a
Trónok Harca és a Gyűrűk Ura hatására királyságokat alapítottak kedvenc
konzolaik alapján, és ádáz harcot vívtak, hogy eldöntsék, melyik a jobb. A
Fekete Péntek olcsó next gen konzolokat ígért, így a srácok mindent megtettek
azért, hogy megkaparintsák maguknak őket. A Fekete Péntek szörnyű mészárlásba
torkollott, de a gyerkőcök rádöbbentek, hogy ez a szerepjátékosdi nagyon
szórakoztató, és megéri folytatni, így felkaptak a földről egy koszos botot, és
kinevezték a Világmindenség legerősebb ereklyéjévé. Ez az Igazság Botja,
melynek birtokosa irányítja az univerzumot, és benne minden egyebet. A zsidó
gyűlölő, rasszista, korcs Cartman az emberek birodalmának vezetője, és Kuppa
Erődjének varázslója. A büdös elfek birodalmát alkotja South Park minden
gyereke, akik utálják Cartmant. A két birodalom képzeletbeli csatatérré
változtatta South Park városát, ahol saját kezűleg eszkábált, vagy épp kukázott
cuccok segítségével játsszák el karaktereiket, és körökre osztott csatáikat. Az
Igazság Botját mindig elrabolja valaki, így a háború látszólag soha nem érhet
véget.
Egy nap aztán új fiú költözik a városba, akiről nem tudni
sokat, csak hogy a szülei abban bíznak, hogy ebben a csöndes, és nyugodt
kisvárosban majd a fiuk elfelejti, hogy ki is ő valójában. Karakterünket egy
könnyen kezelhető, gyors generátorban össze is pakolhatjuk, majd belekezdhetünk
új életünkbe South Parkban. Hősünk nem beszél, ahogy azt más játékokban már
megszokhattuk, de ezúttal az összes többi szereplő lereagálja némaságunkat.
Megismerkedünk az alap irányítással, felfedezhetjük a szobánkat, betekintve a
szekrényekbe, fiókokba. Érdemes benézni a ház minden szegletébe, hiszen a
legértéktelenebb holmikból is pénzt csinálhatunk, beleértve a klotyón
lefektetett kábelünkből is. Igen, ez nem vicc, ha pénzügyileg megszorulnánk,
bármikor nutellázhatunk egyet a wc-n, amit aztán zsebre téve elvihetünk egy
üzletbe eladni. Ugye, milyen kellemes kezdés?
A földszinten találkozunk szüleinkkel, akik fel is vesznek
minket facebookon barátnak, ezzel megismerkedhetünk a játék alapjait képző
rendszerrel. Mindenki, akivel találkozunk egyértelműen facebook függő, akik fel
is vesznek minket barátnak, vagy előbb teljesítenünk kell valamilyen kérésüket,
mielőtt tele szemetelik az üzenő falunkat. Minél több barátunk van, annál
jobban kedvel minket South Park népe, és annál több képességet húzhatunk fel,
de erről majd később. Szüleink kizavarnak minket az utcára játszani, mi pedig
elindulunk keresni pár korunkbeli gyerkőcöt, hogy naplementéig elfoglaljuk
magunkat. Rögtön belefutunk Buttersbe és egy elfbe, akik épp ádáz harcot
vívnak, mi pedig beavatkozunk. Butters megmenekül, hálából pedig beprotezsál
bennünket a játékba, Kuppa Erődjében. Találkozunk Cartmannel, az játék
alapítójával, és az emberek birodalmának vezetőjével. Büszkén felajánlja
számunkra a helyet az emberek oldalán, és függetlenül választott nevünktől
elnevez bennünket Köcsögnek (Douchebag), majd bevezet bennünket a játék
részleteibe. Itt választhatunk négy kaszt közül:
Harcos – Egy igazi harcos páncélja és hatalmas fegyvere
egyet jelent a lelkével, óriási csapásokat mér ellenfeleire, miközben bátran
viseli sérüléseit, és áttörhetetlen védelemmel rendelkezik. Egyszerű kaszt, sok
sebzést elvisel, és sokat ki is oszt.
Mágus – Varázshasználó, aki tűzgolyókat hajigál, átkokkal
sújtja áldozatait, és csini köntösökben jár. Törékeny, de nagy pusztításra
képes kaszt.
Tolvaj – Sunyi kaszt, aki megjelenik áldozatai mögött, hogy
hátba szúrja őket, mérgezett pengével teríti le ellenfeleit, és ha kell,
segítségül hívja a tolvajok céhének kommandósait. Gyors és hasznos kaszt.
Zsidó – Ha ezt választjuk, Cartman nem zár a szívébe minket,
de legalább jót szórakozunk. Vicces vallásos referenciák, sok boost és közepes
szívósság jellemzi a kasztot.
Minden kaszt 4-4 képességgel rendelkezik, amiket szintek
lépésével tudunk fejleszteni. Mindegyik kaszt hordhatja a másik felszerelését,
de igazán hatékony csak a saját cuccaival lehet. Például a Tolvaj akkor kap
plusz sebzést, ha éppen mérgezett, vagy vérző ellenfelet üt meg, ilyen hatást
pedig az ő felszerelései alapból szolgáltatnak. Elláthatunk egy pallost is
ilyen effekttel, tehát megvan a lehetőségünk keverni a kasztok lehetőségeit, de
meg kell fontolni, hogy érdemes e. Új képességekre, képesség szintekre, és jobb
alapértékekre szintlépéssel tehetünk szert, amihez tapasztalati pontra van
szükségünk. Tapasztalati pontot küldetések elvégzésével, és harcok árán
szerezhetünk.
A karakterünkkel sok ruhadarabot, páncélt és fegyvert fogunk
találni, amiket gondosan össze kell állítanunk a hatékonyság érdekében. Azon
felül, hogy sok páncéldarabbal fogunk találkozni, melyek különböző
képességekkel rendelkeznek, a puszta mibenlétük megmosolyogtatja az embert.
Fegyvernek használhatunk mankót, vagy análszondát, páncélnak jól jön néha a
gótos pulcsi, de a valkűr cici-páncél is. A tárgyainkra rakhatunk matricákat
is, melyek különböző effektekkel ruházzák fel őket. Ilyen lehet az égési
sebzést biztosító matrica egy fegyverre, vagy egy páncél védelmi értékét növelő
tapasz is szóba jöhet. Elég sok fejlesztést fogunk találni a játék során, így
érdemes időt szánni a megfelelő kombinációk összeállítására.
Körökre osztott harc - mint a középkorban...
A harcok klasszikus körökre osztott rendszer szerint
működnek, de azért van benne egy csavar, ami miatt sokadik végigjátszással sem
válik unalmassá. A karakterek felsorakoznak a csatamezőn, és aszerint dől el,
hogy ki méri az első csapást, hogy a pályákon való mászkálás alatt ki érintette
meg előbb a másikat. Jobb esetben mi fogjuk kezdeni a kört, ekkor hat cselekvés
közül választhatunk. Egy körben egyszer kajálhatunk, amivel tölthetünk életet,
manát, energiát, vagy hozzájuthatunk valamilyen erőnöveléshez. Megidézhetünk
egy segítőt, ha rendelkezésünkre áll valamelyik. Használhatjuk a
képességeinket, vagy csak simán támadhatunk közelharci, vagy távolsági
fegyverrel, és végül finghatunk. Semmi pánik, meg fogom magyarázni ezt az
utolsó szót.
Ha alaptámadás mellett döntünk, háromféleképpen sújthatunk
le ellenfelünkre. A fegyverünk felvillanásakor kattintva csapkodhatjuk meg őt
akár többször is, vagy egy másik gombra kattintva nehéz csapást mérhetünk rá,
megtörve ezzel a páncélzatát. Végül pedig egy harmadik gomb lenyomásával a
fingás erejének segítségével segíthetünk rá a nagyobb csapás mérésére. Ez úgy
néz ki, hogy a karakterünk rátrottyant mondjuk egy nyílvesszőre, mérgezetté
téve így azt, vagy addig fingik, míg fel nem emelkedik a magasba, hogy onnan a
gravitációra bízva magát teljes súlyával robbanjon az ellenfél fejére. Arra
azonban vigyázni kell, hogy az ellenfél fel tud készülni a csapásainkra, de
egyszerre csak egy fajta támadást tud hárítani, tehát ha látjuk, hogy a
távolsági csapásaink ellen vette fel a védelmi pozíciót, akkor csak és kizárólag
közeli támadást vigyünk be.
Képességek esetében mindig más gombokat kell lekattintanunk,
attól függően, hogy mit ír a képesség leírása. A zsidónak például a Dávid
Parittyája képességnél fel kell pörgetnie a követ a zokniban, mielőtt eldobja,
ez történhet az egér rángatásával, vagy a joystick mozgatásával. Más képességeknél
rövid időn belül kell eltalálnunk a képernyőn megjelenő gombot, hogy sikeres
legyen a csapásunk.
Megígértem, hogy elmagyarázom a fing szerepét a játékban.
Hiszitek, vagy sem, a dragonshoutnak becézett „képesség” legalább akkora
szerepet játszik a játékban, mint mi magunk, ennek köszönhetően elég sűrűn
fogjuk használni. Lefinghatunk olajlámpást, hogy felrobbantsuk, szájba finghatjuk
az ellenfelet, hogy megmérgeződjön, vagy egy igen erős végbél rohammal leomlaszthatjuk
a továbbhaladást akadályozó falakat. A fing manába kerül, ami igazából a
beleink kapacitását jelenti, ennek növelését fűszeres ételekkel, vagy
gyorskajával eszközölhetjük.
Ha mi vagyunk a védekező fél, nem kell tétlenül tűrnünk,
hogy az ellenfél lecsapjon bennünket. A megfelelő pillanatban kattintva
háríthatjuk az ütést, megmentve magunkat így a kellemetlen sérülésektől,
ráadásul egy tökéletes hárítás esetében vissza is csaphatunk. A megfelelő időben
való védekezés nehezebb, mint elsőre látszik, második végigjátszás végén is
képes voltam benézni egy-két csapást, ami majdnem az életembe került. Mert a
játék bizony megbünteti azt, aki nem használja ki a játék minden elemét. Az
ellenfelek borzasztó nagyot tudnak sebezni, ha nem hárítunk időben, és nem
szereljük fel magunkat megfelelően, arról nem is beszélve, hogy egy idő után
mással sem találkozunk, csak főellenfelekkel. Szinte minden körben zabálni kell
az élet visszatöltést, be kell osztanunk az energiánkat a képességekre, és
koncentrálnunk kell a csapások valamint hárítások kattintásához. Ennek
köszönhetően a harcok nem válnak totál unalmassá és monotonná, mert sokadik
nekifutásra is kerülhetünk olyan nehéz helyzetbe, amikor már a fáradságos
munkával összelopkodott páncélunk sem segít, csak az ügyességünk, és a
megfontoltságunk.
A harcokban sosem leszünk egyedül, mindig rendelkezésünkre
fog állni egy segítő. A sorozat fontosabb karakterei a cselekmény előre haladtával
elérhetővé vállnak, mi pedig bármikor, akár harc közben is előhívhatjuk őket.
Minden segítőnek más képességei vannak, és a harcokon kívül is kérhetjük a
segítségüket a tovább haladás érdekében. Jimmy vidám nótákkal harcol, Kenny a
vadon állatait hívja segítségül, Cartman varázsol, Stan a pallosával pörögve
szabdalja szét az ellenfeleket, és így tovább. Mindig fontos megfelelő segítőt
magunkkal vinni, mert az életünket menthetik meg bizonyos szituációkban.
Nagyobb, hosszabb, kicsit vágott...
Ha megtanultunk harcolni, kiléphetünk a „vadonba”, azaz
South Park utcáira. Megnyitva a térképet láthatjuk, hogy egy egészen nagy terep
áll a rendelkezésünkre, ahol a legtöbb házba be is mehetünk, elmehetünk akár a
várost körülvevő erdőbe is, habár ott tuti el fogunk tévedni. Az utcán
belefuthatunk a gonosz elfekbe, vagy csak megismerkedhetünk a lakókkal, köztük
a sorozat jól ismert karaktereivel is. Megtudhatunk érdekes infókat,
elcsíphetünk egy-két beszélgetést felfedezhető dolgokról, és természetesen
küldetésekben vehetünk részt. A küldetések egészen változatosak, nehézségük
pedig szintén hullámzó. Témájuk viszont mindenképp szórakoztató, például az
egyik legkönnyebb küldetés során a város papja adja nekünk a feladatot, hogy
találjuk meg Jézust. Ezt szó szerint kell értenünk, és bújócskáznunk kell vele.
Egy hosszabb küldetés sorozatban Al Gore volt miniszterelnök tévképzetét kell ápolgatnunk
a Medve-disznó-emberről, felfedezve South Park csatornarendszerét, szenzorokat
elhelyezni a vadonban, végül megküzdeni a főellenféllel. Megküzdhetünk a kínai
éttermet ellepő mongolokkal, segíthetünk Kula bácsinak megkeresni a kis kaki
gyerekeit, kiirthatjuk a polgármester kérésére a csöveseket, és így tovább.
Ezek mind mellékküldetések, amiket érdemes megcsinálni, hiszen sok tapasztalati
pont, és sok tárgy ütheti a markunkat, és persze nem utolsó sorban mindegyik
apró sztori szórakoztató és vicces.
A fő küldetések komplexebbek, több dolgunk lesz egyszerre,
és azok megoldása is több ügyességet, és erőt igényel. Vannak egyszerű
cselekmények, mikor ki kell szabadítanunk egy társunkat a suliból, vagy el kell
mennünk Kanada pixel királyságába, de néha adódnak egészen agyhalott feladatok
is. Nem szeretnék túl sokat spoilerezni, de egy dolgot meg kell említenem,
méghozzá a cenzúrázott tartalmat. Az európai verzióban ugyanis egy-egy
feladatot olyannak ítéltek meg az okosok, hogy ennél a résznél Terry és Matt
üzenetét olvashatjuk arról, hogy mekkora csórók vagyunk, hogy Európában élünk,
és köszönjük meg magunknak, hogy most nem láthatjuk az izgi részeket. A teljes
verzióban viszont már teljes belenyugvással élvezhetjük Randy anál szondázását,
vagy egy ál-abortusz levezénylését.
Ahogy haladunk a sztoriban, úgy lesz egyre elborultabb, és
agysejt gyilkos a cselekmény. Olyan ellenfelek jelennek meg, amik nem csak
játéktechnikailag jelentenek hatalmas kihívást, de a puszta létezésük lefordít
minket a székről. Személy szerint nekem egy ellenfél típus volt, amin nem
tudtam nevetni, de mint fentebb is említettem, ez a játék ízig-vérig South
Park, tehát ne lepődjünk meg az élőhalott náci-embriókon, és társaikon. A
polgárpukkasztás csőstül ömlik kifelé a játékból, de annyira jól működik, hogy
ki merem jelenteni: ennyit még életemben nem szórakoztam egy játékon. Ha nem is
törtem ki hangos kacagásban, az elborult helyzetek, karakterek, párbeszédek és
feladatok sokáig kísértettek még, és önkéntelenül el kellett mosolyodnom
rajtuk, akárhányszor eszembe jutottak. Ritka az a játék, amiről egy baráti
társaság a sokadik alkalommal is képes órákat beszélgetni, és én az
ismerőseimmel azóta is felemlegetjük a játék egyes pillanatait.
Nem is mondanék többet a sztoriról, és a játékmenetről, hisz
bár rengeteget lehetne még mesélni a hasfalszaggató poénokról, és érdekes
játékelemekről, de a maradék maradjon meg mindenkinek saját tapasztalatnak.
Amit leírtam, az alig tizede annak, amit nyújtani tud a játék, tehát
tartalomban nincs hiány. Egyedül a mellékküldetések számát hozhatnám fel
hibaként, mert bár a meglévők jók, és érdekesek, sajnos elég gyorsan elfogynak.
A fő sztoriszál végén tovább kalandozhatunk South Parkban, de addigra már
nyilván kiürítettünk minden zeg-zúgot, és elvégeztünk minden küldetést, tehát
nem marad semmi más, amiért megérné fáradozni. Ha több mellékküldetés lenne a
játékban, jelentősen kitolná a szavatosságot, és én lefogadom, hogy DLC-k
formájában még számíthatunk ilyen küldetés csomagokra. Az újrajátszhatóság
érdekes módon pozitív a Stick of Truthban, bár egyszeri végigjátszás után sok
meglepetést már nem fog tudni mutatni nekünk a játék. Vannak a sztoriban
döntések is, de annyira nagy mértékben nem terelik új utakra a cselekményt,
hogy egy teljesen új élményt kapjunk az újrajátszáskor. Ellenben a harcrendszernek
köszönhetően nem válik unalmassá második nekifutásra sem, és a küldetések
ismeretében is érdemes végigszaladni újra a játékon, hiszen a poénok sokadik
alkalommal is ugyanolyan viccesek, és abberáltak.
Egyszerű, de nagyszerű
Muszáj részletesebben beszélnünk a grafikáról, és a
hangokról. Grafika szempontjából a South Park sorozat régen nem volt látványos,
sőt, elég csúnyácskának számított, de persze ez senkit nem érdekelt. Mára a
sorozat ugyanazt a kivágásos módszert követi, ám a munkálatokat már
számítógépeken csinálják, részletesebb rajzokkal és hátterekkel, finomabb
mozgásokkal, és változatosabb elemekkel. Én magam is készítettem már
animációkat, így tudom, hogy mennyi munka van a sorozatban, ami nem is a ráfordított
időben és energiában mutatkozik meg, hanem az ötletességben és kreativitásban,
amivel a megvalósítást javítják évről évre. Hozzátenném továbbá, hogy egy
látványvilág esetében nagyon fontos, hogy egységes legyen, rögtön felismerhetővé
váljon akárki számára, de mindenközben legyen látványos is. A South Park az
abszolút maximumot hozta ki a játékban a sorozathoz használt stílusból,
gyakorlatilag elsőre fel sem tűnne, hogy a játék nem a sorozat része. A stílust
tökéletesen átemelték, minőségben is rengeteget hozzáraktak, már amennyire
persze egy ilyen egyszerű látványvilág megengedi. Nem egy Crysis, ez tény és
való, és sok vitát szülne, ha nagyobb pontot kapna a grafikára, mint egy
mainstream csodajáték, de mégis megérdemli a magas pontszámot, mert amit
nyújtani akart, és amit nyújtani volt képes, az egyszerűen tökéletes. Stílusos,
hangulatos, részletes, precíz munka, 100%-osan hű a sorozathoz, és még
látványos is tud lenni.
A hangok terén is abszolút csillagos ötös a játék, hiszen az
effektekre egy pillanatnyi panaszunk sem lehet, a szinkronok pedig a sorozathoz
hűen zseniálisak. Ismét Terry Parker és Matt Stone adja a karakterek
szinkronjainak nagyobb részét, épp ezért a játék ezen része a tökély határait
súrolja. Elég sok hanganyagot vettek fel a játékhoz, bizonyos szövegek mellett
elfuthatunk úgy is, hogy soha többé nem halljuk őket, a fontosabb párbeszédek
pedig ugyanolyan mesterien és elborultan vannak megírva és kivitelezve, mint a
sorozatban.
Amire külön kitérnék, az a zene. A South Park sorozatnak
soha nem volt különösebben érdekes zenéje, leszámítva pár számot, melyeket
konkrét részekhez írtak és énekeltek fel, ezekből pár díjat is nyert. A
játéknak viszont meglepően jó zenéje lett, de annyira, hogy első dolgom volt
lejátszási listát készíteni belőlük. Megtalálhatók a sorozatban is használt
dallamok, de a szerepjáték témához erősen a Skyrimre hajazó számokat is írtak.
A városban mászkálás muzsikái kellően nyugisak, fülbemászóak, a harcok zenéi
változatosak, sokszor elég pörgősek, és így tovább. Meglepően szép munka, mert
én magam sem számítottam rá, hogy különösebb erőfeszítéseket tesznek majd
azért, hogy egy South Park játéknak ilyen soundtrackje legyen, de nagyot
tévedtem.
Ítélet
A South Park – Stick of Truth az év egyik legnagyobb
durranása, és legnagyobb meglepetése is egyben, mert nem csak hogy beváltotta
az ígéreteket, és a vele szemben támasztott elvárásokat, de jóval túlszárnyalta
őket. Tökéletes játék nincs, ezt már többször megbeszéltük, emígyen a South
Parknak is vannak hiányosságai, teszem azt kevés a mellékküldetés, és az
újrajátszhatósági faktort növelő tartalom. Még egy hibát tudnék felhozni, ami
igazából szubjektív, de létező dolog, az pedig a játék polgárpukkasztó hatása.
Hiába lett annyira mesteri a játék, hogy mindenkinek látnia kell, ennél a
játéknál a korhatár nem csak mutatóban van a játék dobozán, és az idősebb
korosztály sem fog tudni egyetérteni a játék zsenialitását illetően. Az emberek
ugyanis sosem lesznek annyira lazák, hogy ne sértődjenek meg bizonyos
paródiákon, vagy brutálisabb jeleneteken, így nekem is volt jelenet, ahol
zavaromban felszisszentem. A gyengébb lelkületűek végig sem tudnák vinni a
játékot, így „sajnos” a South Park rétegjáték marad, de ezen nincs semmi
meglepő, hisz már a sorozat is eléggé megosztotta a közönségét.
De ez így van
jól, ez nem a játék hibája, hiszen ez egy paródia, egy szatíra, aminek egyetlen célja
van: hogy őrülten jó szórakozást nyújtson. És ezt maradéktalanul teljesíti.
Rajongóknak halálos bűn kihagyni, az erősebb idegzetűeknek nagyon melegen
ajánlott kipróbálni, a többiek viszont legyenek óvatosak. Zaftos.
Végezetül megjegyezném, hogy a Hungamer berkeiben a South Park: Stick of Truth jó eséllyel indul a Game of the Year Év játéka, és az Év leghangulatosabb játéka kategóriákban.
-Róka-
Pro:
+Elképesztően szórakoztató
+Stílusos, látványos
+Remek sztori
+Nagyon jó szinkron és zene
+Kifogástalan South Park élmény
+Steam teljesítmények
Kontra:
-Nem való mindenkinek, erősen rétegjáték
-Lehetett volna több mellékküldetés
| Értékelés | |
| 9.5 | Játékmenet: Izgalmas harcok, amik mindig kihívást jelentenek, mászkálás, felfedezés, változatos feladatok, ezek mind egészen a játék végéig élvezetessé teszik a játékot, akár egy újrajátszás esetén is. |
| 9.5+ | Hangulat: A South Park hangulat maximálisan át lett emelve a sorozatból, és ehhez hozzáraktak egy egyedi, groteszk humorú fantasy szerepjáték hangulatot is, ami közel tökéletessé teszi a játék ezen elemét. Nagyon szép munka! |
| 9.5 | Grafika: Nem lehet összehasonlítani a fotorealisztikus játékokkal, de nem is kell, mert stílusában, látványvilágában remek teljesítmény a játék, miközben a jól bevált, sorozatból ismert látványt tökéletesen lemásolja, és adaptálja számunkra. |
| 9.5 | Hangok: A szinkronok továbbra is zseniálisak, a hangok rendben vannak, a zene viszont külön meglepetés volt a játékban. South Parkhoz képest jóval nagyobb teljesítmény, mint amire számítottam. |
| 9.0 | Szavatosság: A játék egyszeri végigjátszása minden dialógus végighallgatásával, és minden küldetés elvégzésével több mint 12 óra, ám az újrajátszhatósági faktor kicsi, mivel semmi újat nem mutat, ha újrakezdjük. Ettől függetlenül ugyanolyan szórakoztató sokadik alkalommal is. |
| Review score | |
| 9.4 | A South Park: Stick of Truth az év egyik nagy durranása, és bár nem minden ember képes elviselni a szemérmetlen, abszurd humort, minőségben és tartalomban a sorozathoz tökéletes hű, és még túl is szárnyalja az elvárásokat. Kötelező mindenkinek, akinek van gyomra hozzá. |