Starcraft 2: Heart of the Swarm - Teszt


Teszteltük az eSports rendezvények egyik legnépszerűbb játékának folytatását, a Starcraft 2: Heart of the Swarm-ot...

A 90-es években a játékosok egy új játéksorozattal ismerkedhettek meg, ami név szerint a Warcraft 1 és a 2 volt. Ezen két játék sok gamer számára klasszikusként maradt meg emlékeikben, és még a mai napig is akadnak olyan "retro gamer"-ek, akik valószínűleg a régi szép emlékek miatt nosztalgiáznak eme két remekre sikeredett RTS-el. Viszont 1998-ban a Blizzard egy újabb játékot dobott a piacra, ami a Starcraft névre hallgatott (szintén RTS, azaz Real Time Strategy). Ez a játék egy galaktikus csatába kalauzolja el a játékosokat, ahol három faj (Terran, Zerg és Protoss) küzd azért, hogy az örökös ellenséget, a Zergeket, visszanyomják és végképp likvidálják. Ez a játék is úgy maradt meg sokak számára, mint egy felejthetetlen emlék, és az évek múlásával túl szárnyalt minden elvárást ez a két franchise, ugyanis elkezdődtek a LAN kupák, és a külön fajta rendezvények, ahol mint versenyszámként a játékosok összemérhették tudásukat. A Starcraft, mint franchise, Guiness rekordot is döntött (2009-ben mért statisztikai adat szerint), mi szerint az egyik legsűrűbben eladott játék lett, szám szeint 9,5 millió példányt adtak el belőle. A Starcraft játék megjelenését ugyanazon évben egy kiegészítő játék is követte, ami a Starcraft: Brood War nevet kapta, ami az alap játékban levő elvarratlan szálakat tovább szőtte, szintén egy felejthetetlen emléket hagyván a játékosokban. 12 év múltán a Blizzard elkészült a játék második részével, a Starcraft 2-vel, amire szintén ugyanaz a sors várt, mint elődjére.


Ez a rész főleg a Terran-ok történetét részesítette előnyben, vagyis az őket érintő galaktikus méretű harcokat vívhattuk meg Jim Raynor vezetésével, aki a lázadók vezetőjeként lett elismert. Ebben a játékban a cél az, hogy Raynorral az újra felbukkanó Zerg fajt kell ismét lapátra tenni, viszont az első részben a volt szerelmét, Sarah Kerrigan-t egy váratlan esemény miatt elvesztette, és mint az első részből kiderül, hogy a Zerg kollektíva teljesen átalakította őt, vagyis reinkarnálódott, mint a Zerg-ek új irányítójaként (mint később kiderül, hogy királynőként tekintenek rá), azaz ő lett a Pengék Királynője (Queen of Blades). A második rész elején Jim Raynor egy bárban bánkódik régi szerelme után, ugyanis megígérte neki, hogy bármi is fog vele történni, mindig vigyázni fog rá, és mellette lesz, viszont miközben a pohár mélyére tekinget Raynor, a hírekben elhangoztatják azt, hogy a Zerg újra felbukkan, ugyanis több éven keresztül semmi hír nem volt róluk, és most több év után újra felbukkannak a Terran térségben, és ott folytatják a dolgukat, ahol abbahagyták, vagyis mindent elpusztítani, amit csak látnak. A játék fő célja az, hogy Jim Raynor vezetésével a Zerget visszaszorítsuk a Terran területekről, és eközben egy sokkal bonyolultabb és mélyebb történetet mutasson be a játékosoknak. Három év elteltével viszont eme nagyszerű játéknak megérkezett a folytatása, amiben ott folytatódik a történet, ahol vége szakadt a második részben, viszont itt a Pengék Királynőjét helyezték a középpontban, és immáron az ő szemszögéből fogjuk átélni a történet folytatását.


A játék grafikailag nem sokat javult a kiegészítőben, ugyanis a Starcraft 2 megjelenésekor egy olyan grafikus motorral álltak elő a Blizzardnál, ami mindenkit letaglózott: egy részletekben gazdag látvány világot mutatott be, ami egészen biztos, hogy a további folytatásokban is remekelni fog. Sok mindent nem lehet elmondani maga a grafikus motorról, ugyanis önmagáért beszél, aki kíváncsi rá, az tudja, hogy mit kell csinálnia. A játék átvezető videói egyszerűen eszméletlenül látványosak, és ez is csak önmagáért beszél, mivel hihetetlenül részletesek, és ilyen szintű átvezetőket még nem sok játékcég tudott összehozni.


A hangulatról ismét csak igen gazdagon gondoskodott a Blizzard, mivel számtalan vicces beszólások és igen csak akciódús játékot készített, amit mindenki az egekig magasztal, és még fogják is addig, amíg egy másik játék le nem fogja taszítani a trónjáról. A hangeffektek is ugyanazt a színvonalat hozzák, mint bármi más a játékban, mivel szinte mindenről gondoskodtak, vagyis majdnem mindennek megvan a maga hangja, és szavakba sem lehet önteni, hogy mennyire lehet élvezni ezt a játékot. A kihívásról is gondoskodtak a fiúk, mivel a legkönnyebb fokozaton könnyen bele tud rázódni még az a játékos is, aki nem annyira ismert még a stratégiák terén.


A játékmenetet tekintve a Starcraft a már említett RTS kategóriába tartozik, és ez annyit jelent, hogy egy időben kell az összes egységet kezelni, ami így első hallásra elég nehéznek tűnik, de csak addig, amíg a játékos el nem sajátítja az egységek és a pályák adottságait. A játék egyaránt Egyszemélyes és Többszemélyes orientált, ami tulajdonképp nagyon ritka manapság, és épp emiatt vált nagyszerűvé ez a franchise is. Az egyszemélyes kampány sokkal könnyebb, mint a többszemélyes mód, ugyanis a játék során elmagyarázza, hogy melyik egység mi ellen a leghatékonyabb, és már ezzel egyrészt felkészítik a játékosokat a többjátékos módra. A multiplayer módot úgy kell elképzelni, hogy kezdetkor van egy bázisunk, ahol a dolgozók (mindegyik fajnál máshogy hívják, pl. Terran-nál SCV) folyamatosan gyűjtik a nyersanyagokat, amiből ha elegendőt gyűjtöttünk össze, akkor épületeket és egységeket is gyárthatunk. Értelemszerűen folyamatosnak kell lennie a gyűjtögetésnek, mivel minden egyes "gyártáskor" az eddig begyűjtött nyersanyagot használjuk el, így pótolni kell a hiányt. Két fajta nyersanyag van: a kristály és a gáz. Amikor egy meccset elkezdünk, akkor általában a bázison több kis kristály mezőt láthatunk, és két gáz kitermelő helyet. Emiatt a kristály bevitel gyorsabb lesz, mint a gáz bevitel, ráadásul a gáz kitermelőkre csak maximum 3 dolgozót lehet csak beosztani, és emiatt a komolyabb és drágább egységekből csak kevesebbet érdemes gyártani az eleinte hiányban levő gáz készlet miatt. A pályákon különböző pontokon érdemes csak bázist kialakítani, mert egyrészt a nyersanyag hiányt is gyorsabban kell pótolni ahhoz, hogy minél gyorsabban képesek legyünk egységet gyártani és hogy az ellenséget vissza tudjuk szorítani. A kiegészítő megjelenésével az alap játék annyival bővült, hogy Többjátékos módban jó pár új egységgel bővült mind három faj repertoárja, új pályák is kerültek be, és természetesen az Egyszemélyes játékmódban a második rész történetét folytathatjuk a Pengék Királynője szemszögéből.


Elég valószínű, hogy ez a franchise nem mostanság fog kihaló félbe kerülni, mivel a Battle.net statisztikai adata szerint több, mint 1 millió játékos van kontinensenként, és ebből kifolyólag még ez a szám egész biztosan növekedni is fog. Az is kiderült a statisztikai adatokból, hogy kb. a játékosok 85%-a nagyobb részt a többjátékos mód miatt vették meg a játékot, de utána hangoztatták, hogy a visszajelzések alapján, amit a fórumon láttak, hogy egyaránt elégedettek voltak az Egyszemélyes kampánnyal is, ugyanis hozta a várt szintet.

Összességében a Heart of the Swarm kiegészítő igen nagy sikert aratott, mint ahogy azt mindenki várta, és mint ahogy azt a Blizzard mondta a Starcraft 2 megjelenésekor, hogy két kiegészítő fog megjelenni az alap játékhoz. A harmadik kiegészítőben a Protoss faj fog a reflektor fénybe kerülni, és "remélhetőleg" egy igen csak epikus befejezést láthatunk majd a második kiegészítő játék kampánya végén is.

Pros.:
+ a játék kampány része, az előző részekkel együtt egyszerűen zseniális
+ a Többjátékos módot még mindig több millióan szeretik és játszák
+ kiegészített játékmódok a Többjátékos módban
+ az átvezető videók megdöbbentően látványosak

Cons.:
- Többjátékos módban a fajok közötti erőviszonyok nem mindig a legmegfelelőbbek, emiatt elég sok javítás érkezik a játékhoz

Értékelés
9.0Játékmenet:

A kiegészítő játék zökkenőmentesen hozta a várt szintet, amit a játékosok eddig vártak a Starcraft franchisetól.
9.0 Hangulat: 

A hangulat önmagáért beszél, ugyanis aki a régi Starcraft játékokat szerette, az a második részt is imádta és a kiegészítőt is imádni fogja.
9.5Grafika: 

A második rész óta nem túl sokat változott a grafika, de még mindig hozza a várt szintet, viszont az átvezető animációk még mindig megdöbbentően szépre sikeredtek.
9.0Hangok: 

Erről nem túl sok mindent lehet írni, ugyanolyanra sikeredett, mint elődjénél: részletekben gazdagra.
9.5Szavatosság:

A játék egészen biztosan sokáig fog még szóban forgó téma lenni, és bátran kijelentheti bárki, hogy ez a játék azok számára, akik imádják az RTS játékokat, hogy örök kedvencük fog maradni.
Summary
9.2A Blizzard ismét megmutatta, hogy egy ilyen nagy rajongó táborral rendelkező franchise-hoz még mindig képes kiadni olyan tartalmat, amivel még mindig sokakat rabul tudnak ejteni, és emiatt egész biztosan sok ember megvette a játékot, csak hogy újra vissza térhessen a Starcraft világába.
Újabb Régebbi