Starvoid teszt



Nehéz értékelni egy játékot, ami több helyről merít, mint egy vízhordólány,
de ár-érték aránya miatt, már pofátlanul jó vételnek számít. A Starvoid egyszerű, mint a faék és legalább olyan nagyszerű ebben. Többjátékos módra orientálódott, karakterfejlődéssel, saját kis építgethető sereggel.


A játékban nem található egyjátékos mód, ezért a történet lényegében hiányzik, ám a világ arculata, a hangok, a hangulati elemek alapján afféle űrkalózok lehetünk, a saját kis seregünket terelgetve.
A játékmenet alapját jelenti a 4 féle kasztnak megfelelő parancsnok (ez a 4 kaszt a „játékfejlesztő kánonba” semmi újítást nem hoz). A parancsnok a mérkőzés során 3 erőforrást felhasználva behívhatja az újabb egységeket (a folyamatosan újratöltődő energia, valami sárga pont, ami gyűjteni kell, és a pop limit a végső fontos erőforrás) tehát sosem lesz a teljes repertoárunk a harcmezőn. A parancsnokunk halála után az egységeink is elvesznek, ezt még nem tudtam eldönteni, hogy jó dolog vagy „szemétség”, mert a játékmenetre nem tudom, hogy hatna az ellenkezője. A halálunk után respaw, aztán sereg újra behívása aztán bosszú. Aztán a hadakozáshoz rendelkezésünkre áll jelenleg három játékmód (sejtem, hogy ez majd több is lesz) 


A játékmódok sokat merítenek a COD típusú lövöldéktől, gyorsan belépés, nem túl hosszú mérkőzések. Van pontfoglalós játékmód, ahol a térkép bizonyos pontjait elfoglalva kapjuk a pontokat és ezeket hatásosan megvédve nyerjük meg a kört. Van a klasszikus team deathmatch, amely csapat több parancsnokot öl meg, az nyer. Meg egy sabotage nevű mód, ahol értelemszerűen az ellenség tevékenységét kell szabotálni egy eldobható bombával. A játékmenet minden játékmódban azonos, de teljesen más szituációk alakulnak ki játék közben. A TDM során nagyobb 1 nagy csata alakul ki jobbára, a commanderek pedig általában hátulról irányítják az egységeket (egy rossz támadás, vagy bekerítés és fordul a kocka). Míg a foglaltatós játékmódban az egész térképet jól bemozogjuk, és 2-3 nagyobb csata is egyszerre zajlik a parancsnokok között. A szabotázs pedig inkább afféle rush érzését kelti.


Az alap egységeink is elég változatos felhasználási lehetőségeket rejtenek, de a szintlépésekkel újabb egységekhez juthatunk hozzá, és a mérkőzésekért kapott fizetőeszközért meg is vehetjük őket. Az egységek fejleszthetőek, és szinte mindenhez tartozik egy achievement, amit teljesítve kapunk egy passzív bónuszt. Nagyon sok egység, fejlesztés van a játékban, így pár óra játék után már mindenki kialakíthatja saját stílusához illő seregét. A sereg összeállítása menü elég egyszerű lett (mind pozitív, mind negatív értelemben), de összességében jól ellátja a feladatát, a menü és a kezelőfelület elég pofás és kellően minimalista.


A játék kinézetére az első szavunk a csúnyácska lenne, de a játék mentségére szól, hogy cserébe gyorsan betölt, és valószínűleg a gépigényben is bármin elfut.  De a grafikai dizájn másik része, az egységek kinézete jól sikerült, nincsen két ugyanolyan egység, más kinézet-más funkció teljesen jól átjön a kinézet alapján és az egységekre pakolt különböző fejlesztések is befolyásolják a megjelenést.


A Starvoid leggyengébb része a hangok. Már rég hallottam (eddig el sem tudtam képzelni) ilyen erőtlen rakéta hangeffektet. Valahogy nagyon nem érzem egy pár hang alapján, hogy bárki is belehalna, ha eltaláljuk. Ez picit rontja az átélhetőséget. A másik komolyabb negatív hiányérzetem a pályák száma, ami lényegében a játékmódok számával egyenlő. Legalábbis máshoz nem volt szerencsém.


A játék összességében egy kellemes csalódás, meglepően jól muzsikál 10€-ért, és elég szórakoztató is ezért az összegért. Bár tényleg számtalan játékból merít (DOTA, Warhammer DoW2 stb.) mégis sikerült egy kis saját egyéniséget adni a játékba. Alkalmi játékosoknak kiváló választás lehet, mert a mérkőzések nem tartanak sokáig, és a szintlépés is elég gyors. A hardcore gamer pedig amúgy is csak fanyalogni tud, de ilyen ár-érték arány mellett nagyon szórakoztató játék lett a Starvoid.

Pros:
+Nagyon olcsó
+Szórakoztató
+Gépigény
+Startégia és RPG elem ügyes vegyítése
+Design

Cons:
-Ablakos főmenü
-Hangok
-Grafikai színvonal

Értékelés
9.0
 Játékmenet:

 Gyors, könnyű belejönni, és eléggé átgondoltnak, kiegyensúlyozottnak tűnik


8.5
 Hangulat: 

 Egy kalózos, sci-fi hangulat szinte azonnal érezhető, és ehhez még kampány sem kell.


7.5
 Grafika: 

 Nem a legszebb, de a design jól sikerült, és a gépigény is minimális.

7.0
 Hangok: 

 A játék leggyengébb pontja, sok fegyver hangja erőtlen, meg egy két hangról az a benyomásom, hogy a fejlesztők maguk produkálták.

9.0
 Szavatosság: 

 A szintkorlát elég magas, és addig el is kell jutni, és hihetetlen mennyiségű achievment, elérhető, feloldható dolog van a játékban az árához képest.

Summary
8.2
 Ár-érték arányban verhetetlen a piacon jelenleg, és akár napokra jó kikapcsolódást nyújthat. Ezen az árunk lehet vegyünk barátainknak is és akkor biztos jól szórakozunk.

by Kopiati
Újabb Régebbi