The Secret World - Teszt
Egy rendhagyó MMORPG játék indult útnak a napokban, ami
egy titkos szervezetekkel és egyéb misztikumokkal tarkított világba kalauzolja el a játékosokat. Ez a játék a Funcom (Age of Conan, Anarchy Online, Bloodline Champions) legújabb üdvöskéje, a The Secret World. A játék mielőtt a rajt vonalhoz állhatott volna, a fejlesztők négy alkalommal megnyitották kapuit azoknak a szerencsés embereknek, akik bekerültek a bétába, így látván, hogy mire is számíthatnak a játékosok. De mielőtt belecsöppennénk a közepébe az egésznek, kezdjük a történettel.
Eme világ társadalmát 3 felé lehet bontani, ugyanis a már
említett titkos szervezetek uralják az egyes országokat, és ez a terület harc
már régóta folyik köztük. Az egyik kiemelkedő szervezet az Illuminati (a
főhadiszállásuk New Yorkban van), vagyis a befolyással teli, drogokkal
körbevett, titokzatosságba burkolódzó
társaság. Akik ebbe a rétegbe tartoznak, azok általában látástól-vakulásig
buliznak, drogoznak, és bárhogyan is, de valamilyen fajta
"szórakozással" eltölteni az idejüket, de viszont ugyanezt lehet
mondani a hozzáállásukra is: addig törtetnek előre a probléma megoldásának
kulcsához, bármi is legyen az, amíg meg nem találják azt, és meg nem oldják
akár békés úton, akár vér ontással. Az Illuminati ősi ellensége a Templar-ok
(Londonban található a főhadiszállásuk), vagyis azok, akik abban hisznek, hogy
a világban sok az olyan elem, ami veszélyeztetheti az emberek életét, így a
"szent háború"-nak folytatódnia kell a modern időkben is. Ezen
társaságra is igaz, hogy ha valamit meg kell oldani, akkor azért a végsőkig
küzdenek, és ő rájuk mondható az is, hogy a gonosz legnagyobb ellensége, vagyis
a különféle paranormális tevékenységek eltörlője. Viszont a keresztes lovagok
hagyományait követvén egy új vérvonalat kellett létrehozniuk, így toborozván
több ezer önkéntest, akik a mindennapi életbe beleivódván információt és minden
egyéb dolgot összegyűjtve tovább terjeszthessék az "igét". A harmadik
nagyobb szervezet, akiknek sikerült még a terület hódítás, ők pedig a The
Dragon, vagyis a Sárkány rend (székhelyüket Szöul városában lehet megtalálni).
Ez a társaság leginkább a háttérben húzódik meg, bármilyen konfliktusról is
legyen szó. De ez nem azt jelenti számukra, hogy ezzel semlegesek maradnak,
ugyanis ők tervet szőnek, és amikor senki nem számít rá, akkor lépnek, de
gyorsan, és könyörtelenül. Ebből is fakad az a hiedelem, ahogyan a többi
szervezet emlegeti a Sárkány rendet: a káosz szülöttei, és bármi is legyen a
probléma, káosszal díjazzák azt. A kegyetlenség és a rossz bánásmód már ott
megmutatkozik, amikor az újoncokról szó esik, ugyanis elrabolják őket, és
rákényszerítik, hogy: vagy a Sárkányokhoz csatlakozol, vagy meghalsz. Ezért is
van az, hogy a három nagy szervezet közül a Sárkány renddel senki sem akar
kapcsolatot létesíteni, vagy tartani, de tudnak a létezésükről és a
szokásaikról, bár mivel nem is nagyon mutatkoznak, így túl sok információ nincs
róluk.
A játék irányíthatóság szempontjából hasonlít a kategóriájában levő többi játékra, amit ha bárki is kipróbált, bizonyára idegesítőnek találhatta, hogy amikor harcolt egy nagyobb tömeg ellen, és netán egy gépkarabélyossal vagy egy pisztolyos kaszttal volt az illető, akkor elég hamar lelombozódott lett, ugyanis nehéz ezekkel játszani, mert az lett volna a legjobb, ha a fejlesztők az egeret is kicsit belevonják a harc rendszerbe (magyarán ha a bal egér gombot lehetne használni, mint a fegyverrel való tüzelésként, és a jobb egérgombbal meg valami speciális tüzelést elereszteni). Mennyivel könnyebb lehetne harcolni, ha pl. a pisztolyos kaszt tudna futkározni, és úgy lövöldözni, ugyanis annak nincs értelme, hogy áll egy helyben a játékos, és ontja az előtte álló zombi hadseregre a golyót, miközben szétszedik darabokra, ugyanis semmilyen fajta védelme sincs ezen kasztnak. Ráadásul a játékban helyet kapott egy úgy nevezett "dodge" rendszer is, amivel kikerülhetjük a támadásokat, de mivel nem igazán lehet mozgósított harcot vívni, így csak az "egy bizonyos pontra koncentrálódó" támadások ellen használhatjuk ezt. Ezért is javasolták azt a fórumokon, hogy az új játékosok először egy kardos kasztot vagy egy varázsló kasztot indítsanak, amiből már elég sok ilyesmi fajta játékban tömkelegével van, és a gépfegyveres, shotgunos vagy a pisztolyos kaszttal való kaszabolás mégis csak más élményt eredményezne.
A játék a Dreamworld Engine-t használja, amit a játékosok az Age of Conan c. szintén Funcomos játékban láthattak először. A grafikus motor tökéletesen megállja a helyét a játékban, ugyanis maga a látványvilág, amit megalkottak a készítők, egyszerűen tökéletes, és annyira magával ragadó, hogy ha egy ilyen stílusú játékot kedvelő ember elkezd ezzel a játékkal játszani, akkor nehezen fogja tudni lerakni. Az egész játék hangulata sötét, és eléggé horrorisztikus, ugyanis amint kikerülünk a bölcsőből, azonnal egy rémálomba cseppen bele a játékos, ahol számtalanszor fogják próbára tenni. Az emberek, a szörnyek, a táj és minden egyéb más dologra oda figyeltek, így ez a játék egyik pozitívumaként debütál. Minden egyes küldetés felvételekor egy bejátszás várja a játékost, amiben megmutatja az előzményt, hogy miért is szükséges ezt elvégezni. Az egyetlen gyenge pont, amit meg lehetne említeni ezzel kapcsolatosan, azok az animációk. A karakterek animációi egy kicsit érdekesre sikeredtek, ugyanis a párbeszédek kapcsán, amikor az NPC (Non Playable Character, vagyis nem játszható karakter) elmeséli a probléma forrását, akkor olyan, mintha direkt nem akarná kinyitni a száját, vagy has beszélőnek hiszi magát. Gondolom efelett elsiklott a figyelmük a készítőknek, de remélhetőleg majd orvosolják ezt a problémát a későbbiek során (már ha lehet). A hangok is egész jóra sikeredtek, ugyanis a hangulathoz hozzá tartozik, hogy a játékban elhallatszódó bármilyen hang, vagy zaj oda illő legyen és erre a játékra lehet azt mondani, hogy minden egyes hang oda illik, ahová annak tartoznia kell.
Pros:
+ egyedi, és szép látvány világ
+ nincs szint különbség
+ remek hangulat
Cons:
- az irányítás nem teljesen illik némelyik kaszthoz
- a párbeszédek animációja sikerülhetett volna jobbra is
Értékelés | |
7.5 | Játékmenet: A játék egész jó lenne, ha nem a megszokott MMORPG irányítási rendszerét használná, hanem egy egyedi stílusút, de azért attól függetlenül játszható. |
9.0 | Hangulat: A hangulat megállja a helyét mindenhol, és egy rossz szó sem lehet a játékosnak e téren. |
9.0 | Grafika: Az Age of Conan grafikus motorja remekül szuperál, és a mostani játékok között jól debütál. |
7.5 | Hangok: A hangok átlagosra sikeredtek, és talán a küldetések előzményének bemutatásánál a dialógusnál levő párbeszédek miatt annyira nem lehet lehúzni ezt a szempontot. |
Summary | |
8.2 | Összességében a játék remekül vizsgázott, és szerintem ha a jövőben megtámogatják egy free to play opcióval is, akkor egész biztosan túl terheltek lesznek a szerverei egy jó ideig. |