- Eredeti
cím: J. Edgar
- Stílus:
Életrajzi, dráma
- Játékidő:
131 perc
- Rendező:
Clint Eastwood
-
Forgatókönyv: Dustin Lance Black
- Szereplők:
Leonardo DiCaprio, Naomi Watts, Armie Hammer, Judi Dench
Clint
Eastwood már 82 éves, de még mindig aktív résztvevője a filmes szakmának.
Rendezőként és színészként is, rengeteg csodálatos munkát láthattunk tőle.
Tavaly novemberben pedig mozikba került legújabb filmje a J. Edgar. Ami a
hírhedt FBI ügynök életét hivatott bemutatni. Nálunk csak DVD-n jelent meg, nem
játszották a mozik. A film alaposan megosztotta az embereket. Sokan túl
hosszúnak, túl lassúnak és unalmasnak találják. Mások hiányolták a komolyabb
cselszövései bemutatását. Azt tudni kell, hogy ez az ember, bár megalapította
az FBI-t, lefektette az alapjait, de hatalmát nagy valószínűséggel politikai
cselszövésekkel és a felső körökben lévő emberek zsarolásával tartotta meg.
Ebből valóban elég keveset kapunk, de helyette megismertük magát az embert, J.
Edgar Hoover-t.
J. Edgar a
vezetője a Szövetségi Nyomózó irodának és interjúkat ad. Kendőzetlenül mondja
ki véleményét a jelenlegi helyzetről és büszke arra, amit eddig elért és véghezvitt.
A kérdések minduntalan emlékeztetik azokra az évekre, amikben létrehozta ezt az
erős intézményt. Láthatjuk munkásságát, megismerhetjük az életét, és a
legféltettebb titkait.
Ahogy már fentebb írtam, a filmnek nem az volt a célja, hogy megismerjük azt a J. Edgar-t, aki az FBI alapítója. Sokkal inkább magára az emberre koncentrált. Nézeteire és érzéseire, kapcsolataira és személyiségére. Így Clint Eastwood egy remek karakter drámát készített. A film valóban hosszú és lassú, akció tényleg alig van benne, de egy több mint ötven évet átívelő sztorit kellett bemutatni és ez ezzel járt. Én teljesen rá tudtam hangolódni, a film tempójára. A rendező stílusa pedig nagyon szimpatikus, nagyon jól mutatja be ezt az ellentmondásos karaktert. Nézeteivel és módszereivel, sokszor nem fogunk egyet érteni, de mégis sikerül az emberrel megkedveltetnie, és képesek leszünk azonosulni vele. Megértjük a motivációit, de biztos, hogy nem fogunk mindent helyeselni. Két szálon fut, először látjuk az öreg Hoover-t, aki interjúkat ad, ilyenkor jönnek a flashback részek és láthatjuk a fiatal kori munkásságát. Nem hanyagolják el az öregkori részeket sem, ügyesen egyensúlyoznak.
Egy ennyire karakter központú filmnél elengedhetetlen, egy remek színész a főszerepre. Tudták ezt az alkotók és leszerződtették, korunk egyik legtehetségesebb színészét, Leonardo DiCaprio-t. Aki pedig valami félelmetesen jó munkát végzett. Komolyan mondom, ez a pali filmről filmre tehetségesebb. Kimerem jelenteni, hogy pályafutása legnagyobb alakítását tette le az asztalra. Egyszerűen zseniális! Egyébként mélységesen felháborítónak tartom, hogy a nagy filmakadémia, még csak nem is jelölte Oscar díjra az alakítását. Nonszensz, ami ott folyik, abszolúte nem mérvadóak már a díjaik. Mellékszerepben láthatjuk Naomi Watts-ot, aki Helen Gandy-t alakítja. Ő volt Hoover személyi asszisztense és titkárnője. Ő is jól játszik, de nem mondanám igazán kiemelkedőnek az alakítását. Judi Dench viszont szenzációs. Ő alakítja Hoover anyját, aki gyakorlatilag meghatározza fia életét. A kapcsolatukat nem mondhatnám egészségesnek, túlságosan szoros. Úgy gondoskodik róla, mint valami gyerekről, eléggé magához láncolja, amiből látszólag a főszereplő nem is akar szabadulni. Annyira hozzá szokott már. Armie Hammer, az FBI második emberét, Clyde Tolson ügynököt alakítja, aki megint csak remek alakítást nyújt. Hoover és Tolson szoros barátsága pedig szintén elég fontos részét képezi a filmek.
Ezt a barátságot a legtöbben sokkal többnek gondolják, bár sosem derült ki. A rendező itt érezhetően élt a saját képzeletével és egy fura szerelmi kapcsolatot hozott létre a két férfi között. Sokan támadták is emiatt, hogy túlságosan ezen van a hangsúly és különben is, ez undorító. Eléggé értetlenül állok e negatív fogadtatás előtt. Mert nem erőszakos módon mutatja ezt be Eastwood. Nem akarja minden áron lenyomni a torkunkon, nem tolja a pofánkba a homokos jeleneteket. Egy-egy érintés, és van egy dühből adott csók, ennyi. A többi a beszélgetések közben jönnek elő. Ha ezek a jelenetek sokakat ennyire felzaklatnak, mit szólnának a True Blood vagy a Trónok Harcában lévő meleg jelenetekhez? Mert azokban a sorozatokban ennél sokkal durvább dolgokat mutatnak be.
A film bemutat jó pár fontos eseményt Hoover szakmai életéből. Sokszor megszegte a szabályokat, felfegyverezte embereit egy-egy rajtaütésnél, ami akkor tilos volt. Nagy hangsúlyt kapott a Lindbergh-bébi elrablása és annak kinyomozása. Fura mód a szervezet bűnözés elleni munkájára, annyira nem álltak rá. Bár a Közellenségek (Michael Mann 2009-es thriller-e, aki nem látta pótolja, nagyon jó) után lehet nem is lett volna sok értelme. De kapunk jeleneteket arról is, hogyan próbálta létrehozni a laborokat, ahol a bizonyítékokat vizsgálhatják és az ujjlenyomatok alapján történő azonosítást. Utóbbi ötletére sokáig legyintettek, az idő mégis csak őt igazolta. Negyvennyolc évig volt az intézmény igazgatója és ez elég sokat elmond róla. Nem volt hajlandó lemondani hatalmáról, és, hogy ez így is maradjon, mindent bevetett.
A J. Edgar képi világa pazar. Az operatőri munka nagyon jó, a vágásokkal sincs probléma. A jelmezek és díszletek szenzációsak. Az alatt a több mint két óra alatt, tényleg az akkori Amerikában érezzük magunkat. A film zenéje pedig csodálatos. Rendkívül szép dallamokat hallhatunk, végig az egész film alatt. Egyébként Clint Eastwood a film zeneszerzője. Sok rendező példát vehetne az öregről.
A J. Edgar
nem egy hibátlan film, de szerintem az idei év egyik legjobbja. Kategóriájában
egy mestermű. A rendezés nagyon jó, a színészi játék fantasztikus, a zene és a
képi világ is nagyon jó. Teljesen meg vagyok döbbenve a film negatív
fogadtatásán. Én bátran ajánlom, igazi felüdülés a sok üres akció filmek és futószalagon gyártott vígjátékok között.
| Summary | |
| 5/5 | Remek karakter dráma, az utánozhatatlan Leonardo DiCaprio főszereplésével, Clint Eastwood rendezésében. |