TERA - Teszt

A szerkesztőségünknek lehetőség nyílt rá, hogy a nemrég megjelent The Exiled Realm of Arborea (lsd. TERA) c. online játszható MMORPG játékot górcső alá vegye. Néhány szempontra fogunk kitérni, mint minden játéknál mérv adó szokott lenni, ez a Történet, a Játszhatóság (ez alatt az irányítást, a kihívást, avagy mennyire nehéz a játék, és a képességeket értjük) és a Grafika.
A játék története így szól: egy év századdal ezelőtt két hatalomra éhes titán: Arun és Shara, folyamatos harcot vívtak egymással, de egy napon egy átok miatt mind kettejük álomba kényszerült. Álmaikban újra előidézték azt a helyet, ahol felnőttek, amit csak úgy ismertek, hogy Tera. Ez a két titán ekkor úgy gondolta, hogy ideje újra benépesíteni Tera-t, és ekkor megalkotta azt a 12 isten szerű fajt, akik otthonuknak hívhatták ezt a helyet. Majd más lények kezdték benépesíteni Tera-t, míg végül megteremtették a halandókat, akik eme világ legalacsonyabb rendű lényei lettek. Ám a két titán más-más fajjal akarta benépesíteni Tera-t: Arun ambíciózussal teli Elfekről, okos Emberekről, tisztelet hű Amani-kat, erő teljes Óriásokat, szemfüles Daeva-kat és csintalan Popori-kat. De Shara az ellentétjét szerette volna: ravasz Sikandari-kat, sötét Gulasokat és Vámpírokat, vad farkaosokat, furcsa Tündéket és kígyózó Nagákat. Miután benépesítette a két titán ezen fajokat, a halandókat rákényszerítették, hogy az imádott isteneik ellen forduljanak, így harcra kényszerítve őket. A háború során sok faj eltűnt Tera felszínéről, mint pl. a Sikandari és az Óriások nagy része elpusztult a harcban, de nem csak a pusztítás jeleskedett ez időkben, ugyanis két új fajjal gazdagodott Tera népessége, ezek pedig a Barakas és a Castanics. És így az istenek nélkül a maradék 7 fajnak össze kellett fognia, hogy a Shara által megálmodott gonoszt legyőzzék. Ez lett volna "röviden" a története.
A játszhatósági szempontból több dologra lehet kitérni a TERA-nál:
- az irányítás: A játék nem az MMO-k körében ismert point and click rendszert használja, ehelyett egy kicsit TPS-RPG keveréknek lehet nevezni a játékot, ugyanis maga a kamera kezelése folytonos, vagyis nem kell lenyomni egy plussz gombot, hogy külön a kamerát forgasd. A képességek használata viszont már inkább MMO-s stílusba lett megcsinálva, vagyis a szokásos hotbar-t kell haszálni ahhoz, hogy a képességeinkkel pusztíthassunk.
- a játékmenet: mint minden MMORPG játékban, a cél az, hogy küldetéseket vegyünk fel, és azok teljesítésével jutalomra tehessünk szert (ez lehet tapasztalati pont, pénz vagy egy használható tárgy). Egy pár óra játék után aki nincs hozzászokva az ilyesmi fajta játékmenethez, az eléggé sablonosnak fogja találni, hogy nincs semmilyen fajta cselekmény szál, vagy dialógus, átvezető animáció, amivel érdekessé tehetné a játékot. Sajnos azt kellett tapasztalnunk, hogy 1-2 óra játék után a küldetések 90%-a abból állt, hogy ölj meg ennyi szörnyet, és aztán add le, majd vegyél fel egy újabb küldetést, szedj össze ennyit ebből a típusú tárgyból, majd add le megint, és így folytatódik tovább. A játék kezdetén 7 faj közül lehet választani, és azon belül 7 különböző kasztot, viszont nem mindegyik fajnál elérhető ugyanaz a kaszt.
- a kihívás, avagy mennyire nehéz a játék: maga a játék viszonylag egyszerű, nem bonyolult, nincsenek rejtvények, így nem kell egy született Columbonak lenni. A küldetéseket az könnyíti meg, hogy nyomon lehet követni őket a térképen, ugyanis amikor rányomunk a küldetés teljesítéséhez szükséges szörny vagy tárgy nevére a küldetés leírásnál, akkor a térképen megjelöli egy vagy több ponttal, így megkönnyítve a dolgunkat. A szörnyek megölése különösebben nem okoz gondot egyetlen kasztnak sem, és ha esetleg nincs kivel együtt mennie a játékosnak, akkor sincs nagy probléma, mert egyedül is könnyedén el lehet bánni bármilyen ellenséggel, kivéve az ellenséges játékosokat, mivel nem mindegy, hogy az ellenség hanyas szintű, és hogy milyen felszereléssel rendelkezik.
A grafika meglehetősen szépre sikeredett, ugyan mivel az Unreal Engine 3-at használja, ezért a textúrákat be kell, hogy streamelje, és ez elég sok UE3-as játéknál visszatérő probléma, hogy a gyengébb teljesítményű gépeknél a textúra nem töltődik be rögtön, de ez részben okozhatja szerver oldali internetes késleltetés is (sok játékban csak lag vagy lagg-nak hívják). De ennek ellenére kidolgozottak a textúrák és a karakterek is igényesen meg lettek csinálva (leszámítva, hogy minden női karakternek dupla D-s dinnyéi vannak xD).

Végezetül nem sikeredett rosszra a játék, de ez a fajta játék csak azoknak fog bejönni, akik szeretik a konstans öldöklést, nem zavarja a sablonos játékmenet és a sztori hiánya.

A játékot mi így értékeltük: (pozitívum és negatívum)

+ szépen kidolgozott textúrák (karakterek, világ, stb.)
+ könnyedén kezelhető
- kicsit eltúlzott női karakterek (nem igazán negatívum, de feltehetőleg anime rajongók voltak a készítők)
- sablonos játékmenet
- lineáris küldetés rendszer (mész, ölsz, gyűjtögetsz)

A HunGamer értékelése a TERA c. játékról:


Értékelés
6.5
 Játékmenet:

 A játék viszonylag egyszerű, de egy idő  után  unalmassá válik aki nem szereti  ezt a  stílust.

7.5
 Hangulat: 

 Maga a táj lenyűgöző és a grafika  miatt  egész élvezhető a játék, de a  játékmenet  hamar elrontja ezt a fajta  gyönyört.

9.0
 Grafika: 

 Az Unreal Engine 3.0-s grafikai  motor állta a  sarat, de a lassú textúra  streamelés miatt  nem a legjobb.

7.0
 Hangok: 

 A varázslatok, a környezet, és a  fegyverek  hangjai mind a játékhoz illőek  voltak, ugyan  a  dialógusok hiánya miatt ez  sem  "varázslatos".

6.0
 Szavatosság: 

 A játék havi díjas előfizetési  rendszert  használ, ami miatt feltehetőleg nem  biztos,  hogy hosszú életű lesz.

Summary
7.5
 A játék egy átlagos MMORPG-ként ért  céljához, amikor megjelent hivatalosan is,  ehhez képest mást ígértek a fejlesztők, és a  videók alapján se ezt a játékot képzelték el  elég sokan.



A teszt kulcsot hálásan köszönjük az En Masse Ent. PR képviseletének.
Újabb Régebbi