Adás időpontja: 2012. április 30.
Kezdés: 21:00
Adó: Film+
Évszám: 1994
Eredeti cím: The Mask
Stílus: vígjáték
Játékidő: 101 perc
Rendező: Chuck Russel
Forgatókönyvíró: Mike Werb
Főszereplők: Jim Carrey, Cameron Diaz, Peter Riegert
Jim Carrey először 1994-n robbantott kasszát az Ace Ventura első részével, amivel azonnal be is került a köztudatba. Majd ugyanebben az évben jött a szintén nagy sikereket elérő Maszk, melyet számtalan vígjáték kedvelő tart egyik kedvencének és a Carrey rajongók többsége is odavan érte. Én sajnos nem. Pedig szeretem a gumiarcú színész filmjeit, de Chuck Russel alkotásában nem tudott lenyűgözni.
A történet középpontjában Stanley Ipkiss áll, egy két-bal kezes fickó, aki egy éjszaka mágikus maszkra bukkan. Ezt fel is próbálja, így pedig emberfeletti erőre tesz szert, azonban szuper képességeit elsősorban nem hősködésre használja, hanem arra, hogy minél több nézőt nevettessen meg.
Magával a sztorival nincs baj, ahogy a megvalósítással se. Sőt, a látvány valami elképesztő, annak ellenére, hogy a készítők rendelkezésére nem állt óriási összeg. Azonban ebből az ILM nagyszerű effekteket varázsolt a vászonra.
A poénok azok, amikkel nem tudtam kibékülni. Míg sok néző visítva nevet ezen a darabon, addig én csak néha tudtam egy-egy kisebb kacajt elejteni a látottakon. Pedig itt Carrey szó szerint gumiarcú, de esetlen karakterén többet tudtam mosolyogni, mint szuperképességekkel rendelkező alteregóján.

A főszereplő komikus mellett Cameron Diaz-t érdemes még felhozni, bár nem azért, mert valami hihetetlenül jól játszott, inkább azért, mert elképesztően szexin néz ki ebben adarabban.
Nem tartom rossz filmnek a Maszkot, de nálam egyáltalán nincs a legjobb Carrey filmek között. Egyszeri, könnyed szórakozásnak megteszi, de ha le akarom fárasztani rekeszizmaim, akkor inkább más moziját választom a grimaszoló mesternek.
Értékelés: 6/10