Deep Black: Reloaded - Teszt és videó bemutató

Anno 2011 júliusában egy orosz játék fejlesztői cég (név szerint a Biart Studios) egy olyan termékkel gazdagította a játék ipart, amilyenre sokak nem számítottak volna. Ez a játék a Deep Black címre keresztelt akció TPS (harmadik személyből, azaz hátul nézetes) volt. Olyan játékélményt nyújtott, amit nem minden akciójáték mondhat el magáról, de ez is majd górcső alá kerül a játék tesztelése folyamán. De ne ugorjunk rögtön fejest a medencébe, hanem kezdjük az elejéről, a történettel.

A játék 2047-ben játszódik, ahol a nagy multi cégek, az úgy nevezett Keiretsu-k irányítják a nagy hatalmakat. Az ezek közül a legkiemelkedőbb az Ishiguro-Himmel Systems (avagy az IHS), akiknek a székházuk a sör fesztiváloktól gazdag Németországban van. Azon nemzetek, amelyek nem rendelkeznek önálló hatalommal, sanyarú sors következett be számukra: ugyanis ezek a multi cégek versengenek ezen országok nyersanyag készleteikért és képesek voltak ezért háborút is vívni egymás ellen. Ahhoz, hogy ezen országok függetlenségét fenntartsák, egy egyezményt kellett megkötniük egymás között, így egyesülve két multinacionális céget megalkotva felvették a kesztyűt a rivális multi cégek ellen. E két multi cég tagjai: az -Egyesült Gondwanai Föderáció (Global Strategic Alliance, lsd. GSA): ami Dél-Amerikát, Afrikát, Dél-Ázsiát és Ausztráliát foglalja magába, és a -Globális Stratégiai Szövetséget: ők pedig Észak-Amerika, Európa és Észak-Ázsia nemzetei. Ahogy teltek az évek, a Gondwanai Szövetség és a GSA tejhatalmúakká váltak és ezzel kiszorították az olyan cégeket, mint az IHS. De ez a történet még ezzel nincs lezárulva, mivel egy meteorit becsapódott a Földbe, és ez a kis jelenség mindent megváltoztatott ...

Most pedig egy kicsit beszélek a játékmenetről. Maga a játékmenetet leginkább a Gears of Warhoz tudnám hasonlítani, mivel ugyanolyan fedezékes rendszert használ, csak egy kicsit más formában. A játék egyaránt játszódik szárazföldön és víz alatt. Ez a kis csavar az, amitől a játék valamilyen formában hangulatossá válik, de viszont néhol a szárazföldi akciók az élvezhetőbbek. A víz alatt is érvényes a fedezékes rendszer, ami a játékot egyedivé teszi, és néhol ez még kapóra is jön. A fegyverzet is kiemelkedő hangsúlyt kapott, ugyanis számtalan játékszer a rendelkezésünkre áll: több fajta fegyver, több fajta ruházat, ami ún. jetpack rendszerrel lett ellátva és ezen eszközök a víz alatt is működőképesek, némelyikük pedig víz alatt másra is képesek. Pár szót megejtenék az irányíthatóságról is. Az irányítással nem volt sok probléma a tesztelés során, mivel a legfőbb szempont, a víz alatt való irányítás bizonyulhatott a legnehezebb dolognak az orosz fejlesztő csapat számára, de sikerült leküzdeniük ezt az akadályt, ugyanis remekül irányítható egyaránt szárazföldön és víz alatt a játék.

Végezetül azt tudnám elmondani erről a játékról, hogy érdekes próbálkozás volt az orosz fejlesztői csapat részéről, és némelyik célt, amit kitűztek maguknak sikerült megoldaniuk, de annyira nem mondható egy Gears of War klónnak. Mindenképp érdemes mindenkinek kipróbálni, ugyan feltételezhetően nem mindenkinek tetszene a játék.


Ami tetszett a játékban:
- Fedezékes rendszer, ami néhol előny, és ez némileg hangulatossá teszi
- Több területen (szárazföld és vízalatti részek) játszódó játékmenet, és több féle játékszer


Ami nem tetszett:
- A grafika, amire ha nagyobb hangsúlyt fektettek volna ezek mellett, akkor még több pontszámot is elérhetett volna
- Az animációk, ugyanis ezek néhol gyatrák, de vízbe egész jó

Értékelés: 7.5/10


[Ráadás] Videó bemutató: Gameplay trailer

Nem mehetünk el szó nélkül a Deep Black Reloaded videó bemutatója mellett sem, amit a Hungamer stábja készített el. A közel 30 perces bemutatóban megismerhetjük a játék főbb jellemzőit, megfigyelhető a játékmenet során, hogy meglehetősen ötletesen váltakoznak a szárazföldi és a vízalatti részek.


A játékteszt kódját hálásan köszönjük a Biart Studios-nak!
Újabb Régebbi