DJ Hero - Élménybeszámoló

A HAWX 2 demótesztje során említettem, hogy azon a hétvégén konzol közelbe kerültem. Nos, akkor lehetőségem volt kipróbálni a nemes egyszerűséggel „Hős” sorozat eme új tagját, melyet egy rövid élménybeszámoló keretein belül ajánlanák azoknak, akik még nem játszottak vele.

A széria játékai egy dologban azonosak igazán, ez pedig az, hogy mindegyike egyfajta ritmusjáték. Adott néhány színekkel megkülönböztetett gomb, amikkel megfelelő ütemben kell lekövetnünk a képernyőn megjelenő mintát.

Ha ezt megfelelően tesszük, akkor a zene teljes egészében úgy fog szólni, mint az eredeti; keltve ezáltal azt az illúziót, hogy mi gitározunk, mi ütjük a dobot stb. Jelen esetben viszont a lemezlovas élmény szobába varázslása volt a cél, ami meg kell hagyni remekül sikerült.


A legszembetűnőbb dolog természetesen a kontroller, ami egy egyszerűsített DJ pultnak felel, meg, kis tekerővel, csúszkával és három színes gombbal egy forgatható korongon.
A játék közben az lesz a feladat, hogy két összemixelt számot a képernyőn megjelenő feladat szerint megszólaltassunk.

A nehézségi fokozatok megvalósítása, nagyon jóra sikerült, szintenként jól elkülönülnek a használható funkciók. Azt viszont megemlítem, hogy a legkönnyebb fokozaton szinte csak a színes gombok nyomogatása a feladat, amit én hamar meg is untam, így tesóm egyel magasabb szintre állította a nehézséget, ami már megfelelő kihívást tartogatott.

A kezelhetőség elsőre bonyolultnak tűnik, de logikus felépítésének köszönhetően hamar megszokható. Természetesen profi szinthez már jó sok gyakorlás szükséges. Tesóm már ilyen szinten játszik, csak pislogtam a követhetetlen mozdulatokon, amik rendre követték a képernyőn megjelenő dolgokat.
Igazából itt tűnt fel az, hogy szerintem a legnehezebb fokozaton a játékos számára élvezhetetlen a zene.

Külső szemlélőként kellemes a hangfalak membránjaiból áradó „üzenet”, de szerintem az eddigi Hero-k közül ez sokkal nagyobb koncentrálást igényel, így elvész az élvezet.


Összességében elmondható, hogy a DJ Hero nem az a program, amiért konzolt kell venni, de ha már van konzol, akkor mindenképp érdemes próbát tenni valamelyik, ha nem épp a DJ változatával, mert iszonyatosan jól sikerült!

Az összeválogatott zenék, azok mixelt változatai nagyon jó munkára vallanak, megfelelő nehézségi fokozatot választva nagyon jó szórakozást nyújt.
A játék érdekessége, hogy gitár kontroller is „csatlakoztatható”, így akár ketten, e két hangszert használva is játszható.

Összes oldalmegjelenítés