Kritika: Sikoly - Scream (2022)

Mivel a 4. Sikoly nem igazán úgy teljesített bevételi fronton, mint ahogy azt a producerek elképzelték (és az igazán pozitív visszajelzések is elmaradtak), úgy tűnt, hogy 2011 után nem fog újabb folytatás készülni a szériához.

Ezt az állapotot aztán Wes Craven 2015-s halála is megerősítette, hiszen ekkor elképzelhetetlen lett volna, hogy egy újabb Ghostface-kaland készüljön a legendás rendező közreműködése nélkül.

Aztán teltek-múltak az évek és végül csak nem bírtak magukkal a hollywoodi stúdió főnökök és végül 2022 elején már mozikba is került az 5. felvonás, amit nemes egyszerűséggel Sikoly címre kereszteltek.

Valószínű azért is születhetett meg a legújabb woodsboroi mészárlás, mert 2018-ban elég szép sikereket ért David Gordon Green Halloween feldolgozása/folytatása, ami mellékesen még az addigra kissé kifulladt slasher műfaj szekerét is megtolta.

Mindenesetre én elég sokiág szkeptikus voltam a ’22-es Sikoly kapcsán, pedig egy elég ígéretes gárdát sikerült összetrombitálni hozzá. A rendezői székbe az Aki bújt (2019) direktori párosa foglalt helyet, a forgatókönyvet James Vanderbilt (Zodiákus 20007) és Guy Busick (Aki bújt 2019) vetette papírra, míg a szereplők között ismét köszönthettük az eredeti széria három húzónevét, Neve Campbell-t, Courtney Cox-ot és David Arquette-et.

Én azonban nem voltam meggyőződve, hogy Kevin Williamson kihagyásával jól sülhet el a végeredmény, sőt, a rendkívül ütősre sikerült 4. epizód miatt azt sem tudtam elképzelni, hogy hogyan lehetne a széria humorát és önreflektív utalásait tovább gördíteni.

A Sikoly 4. ugyanis elég szépen körbejárta a feldolgozások és a sokadik folytatások kérdéskörét, miközben egy elég előremutató kritikát is megfogalmazott az egyre nagyobb teret kapó internethasználat és népszerűség ész nélküli hajhászása felé.

A film végül kellemes meglepetést okozott és annak ellenére, hogy lemaradt minőségben az 1. és 4. résztől, simán megugrotta a 2. és 3. etap szintjét és egy egész szórakoztató vérfürdő kerekedett ki belőle.

A történet különösebben nem bonyolult. A nyitójelenetben megismerjük a legújabb áldozatjelöltet, Tarát, akit az első filmhez hasonlóan itt is betalál egy telefonhívással a jó öreg szellemmaszkos elkövető, majd hamar a megszokott kaszabolás irányába terelődnek az események. A csavar most az, hogy Tara súlyos sérülések árán, de túléli a támadást.

A hír hallatára visszatér a városba a lány nővére, Sam, aki Sidney Prescott figurájához hasonlóan szintén a múlt sötét árnyaival viaskodik. Hamar világossá válik, hogy az elkövető Sam karakteréhez köthető, úgyhogy főhősnőnknek minél hamarabb rá kell jönnie arra, milyen logika alapján vadászik a jelenlegi gyilkos. Az óra ketyeg, a hullák és a gyanúsítottak pedig egyre csak gyűlnek.

A Sikoly (’22) legnagyobb erőssége az, ahogy reflektál a horror műfaj változásaira. 2011 óta sokat megélt a zsáner és ezeket a sarokköveket nagyon szépen építették az írók a cselekmény szövetébe. Most nem a feldolgozások kerülnek a középpontba, hanem az úgynevezett legacyquel-ek, azaz azok a sokadik folytatások, melyek megpróbálnak minél erőteljesebben kapcsolódni az eredeti sztori alapjaihoz, visszahozzák azok életben maradt karaktertereit miközben a kellemes nosztalgia mellett új történetszálakat és fiatalabb szereplőket is a nézők elé tárnak.

Ezt csinálta a ’18-as Halloween (amit egy dialógusban külön ki is emelnek), de igazából a Disney égisze alatt készülő Star Wars trilógia is ezzel próbálkozott.

Ezen felül kapunk rengeteg kikacsintást a „fennkölt horror” (eredeti elnevezésén elevated horror) irányába is, tehát az olyan művészi ambíciókkal megáldott rémfilmek felé, mint a Valami követ, A boszorkány vagy éppen a The Babadook.

A készítőknek tehát sikerült az, hogy kellően felfrissítsék a széria által előszeretettel használt „mozis szabályrendszert”, így a modern filmes sablonok és unalomig ismert elemek itt is rengetegszer kerülnek terítékre, hol kisebb utalások, hol konkrét poénok képében.

A 4. epizód ugye már erőteljesen bírálta az egyre nagyobb teret kapó közösségi médiát, ebbe az 5. rész nagyon már nem megy bele, inkább az elvakult rajongás irányába fogalmaz meg kritikákat. Napjainkban szinte már megszokott az, ha kijön egy sorozat aktuális felvonása, akkor előbb utóbb abba beleáll egy kisebb-nagyobb tábor ilyen-olyan okok kapcsán és az internetnek hála ezek az elégedetlenkedések akár óriási méreteket is ölthetnek. Ez az a téma, amivel egész sokat foglalkozik az új Sikoly, mégpedig egész okos módon.

Hiába gondoltam azt, hogy a 4. rész a végletekig kimerítette az ötleteket, a Sikoly (’22) képes volt arra, hogy kellően aktuális filmes témákba és problémákba nyúljon bele, így ilyen téren megérdemlik a készítők a dicséretet.

Sőt, az Aki bújt rendezőpárosa nagyon magabiztosan vette az akadályokat és sikerült elérniük azt, hogy Wes Craven hiánya ne legyen észrevehető a látottak alatt. Végig jól adagolják a feszültséget, ott tisztelegnek a széria előtt, ahol illik és ők is megtalálták azt a vékony határvonalat, ahol a kikacsintások ellenére még épp komolyanvehető a történet.
Viszont Kevin Williamson (az 1.,2 és a 4. epizód írója) kreativitását már nem sikerült pótolnia az 5. epizódnak.

Persze, működik a humor, ahogy az önreflektív utalások is, viszont nincs jelen a filmben az a sötétebb, kritikusabb hangvétel, amit elég erőteljesen tartalmazott a klasszikus eredeti, majd a szintén jól sikerült 4. rész. Megvan a nosztalgia, a rengeteg kikacsintás, de ezek közel sem olyan precízek, mint a korábbi epizódokban.

De talán a legzavaróbb az, hogy a főszereplő mögé épített drámai szál elég erőltetettre sikeredett. Persze, ennek is megvan a helye a történetben, sőt, kellett is ahhoz, hogy minél könnyebben meglegyen a visszacsatolás az eredeti filmhez, viszont eléggé túlhúzták és olyan irányba vitték el, ami már inkább közelít a giccses szappanoperák világához, mintsem egy vérbő horror hangulatához.

És akkor a színészek. Ahogy már említettem, visszatért az eredeti trió, azonban ők eléggé a háttérbe lettek szorítva. Látszik, hogy itt elsősorban az volt velük a cél, hogy átadják a stafétát a fiatalabb generációnak. Ezzel nincs is baj, sőt, teljesen korrekt módon működik a dolog és hiába kapott Campbell, Cox és Arquette a megszokottnál kevesebb játékidőt, az alakításukkal így sincs probléma.

Az újoncok gárdája azonban eléggé harmatos, legalábbis a nagy öregekhez képest. De ez elsősorban nem a színészek hibája, karakterek terén nem sikerült igazán maradandót alkotni. Ennek ellenére Jenna Ortega (Wednesday 2022, A bébiszitter: A kárhozottak királynője 2020) és Jack Quaid (The Boys 2019) egész korrekt alakítást nyújtottak, de ők kaptak is elég lehetőséget ahhoz, hogy ne sikkadjanak el a középszerben. Sajnos ez már nem mondható el az új főszereplőről, Melissa Barreráról, aki hiába próbálkozik, a figurája egyszerűen nem engedi azt, hogy annyira emlékezetessé váljon, mint annak idején Neve Campbell Sidney-ként.

Ettől függetlenül maradt még potenciál Sam karakterében, bízom benne, hogy a 6. epizódban ezeket látványosabban sikerül kiaknázni és ott akár még Barrera is felnőhet a nagy elődjéhez.

A helyzet az, hogy a Sikoly 4. sokkal emlékezetesebb és szimpatikusabb figurákat vonultatott fel, mint az 5. epizód.

Ennek ellenére nem nevezném rossznak az itteni gárdát sem, de ilyen téren nem sikerült túllicitálni az általam annyira kedvelt korábbi felvonáson.

Viszont vizualitás terén már a Sikoly (’22) a kiforrottabb. Az előzmények kapcsán már említettem, hogy ez a széria sosem a bravúros operatőri munkáról és az elképesztő vágási megoldásokról volt híres, igazából egy erős átlagos szintet hoztak ilyen téren a korábbi darabok.

A 4. rész viszont kissé negatív útra tévedt az elképesztően fényes és csillogó képivilágával, itt azonban sikerült visszahozni a kissé sötétebb, letisztultabb tónust, sőt, helyenként még egész ötletes beállításokkal is találkozhatunk.

Nem ez a film fogja újrateremteni a horrorfilmek vizualitását, de ilyen téren sikerült némileg túlmutatni a korábbi részeken.

Összegezzünk: A 2022-es Sikoly egy teljesen korrekt, mi több, szórakoztató slasher, ami képes volt arra, hogy kellő odaadással és tisztelettel építse tovább Wes Craven örökségét.
Ha a 4. rész nem sikerült volna ennyire átütőre a szememben, simán ezt az epizódot helyezném a dobogó második fokára. Azonban Craven utolsó rendezése kiválóan megragadta modern korszellemet és nem félt attól, hogy csípős kritikát fogalmazzon meg azzal szemben. Nem mellékesen egy sokkal emlékezetesebb fiatal gárdát állított csatasorba, mint az 5. felvonás.

Így a végére álljon itt egy rangsorolás, ami az én szubjektív véleményemet tükrözi:

1.Sikoly (1996)
2. Sikoly 4. (2011)
3. Sikoly (2022)
4. Sikoly 2. (1997)
5. Sikoly 3. (2000)

Ezzel azonban még nem érkeztünk el a befejezéshez. Napokon belül megérkezik a hazai mozikba a Sikoly 6, ahol a szellemmaszkba bújt gyilkos már New York utcáin fog garázdálkodni.

A készítők rengeteg új ötletet, kreatív megoldást és persze sok-sok vérengzést ígértek, nemsoká kiderül, sikerült-e teljesíteniük ezeket.

Értékelés: 7/10