2017-ben elégedettek lehettek a horrorrajongók,
ugyanis mozikba került Stephen King legendás regényének, az Az-nak az új
filmadaptációja, mely nem csak hatalmas anyagi sikert könyvelhetett el, de
egyaránt szerették a nézők és a kritikusok is.
Én személy szerint nem lettem nagy rajongója a végeredménynek, de félreértés ne essék, egy teljesen korrekt, helyenként kifejezetten drámai, azonban mégis szórakoztató rémfilmnek találtam, ami végül pozitív nyomott hagyott bennem.
Az viszont már a bemutató idején se volt kérdés, hogy kap e folytatást, ugyanis Andy Muschietti rendező (aki korábban a 2013-ban napvilágot látott Mamáért is felelt) csak a regény azon részét dolgozta fel, melyben a gyerekszereplők szállnak harcba a gonosz bohóc ellen.
Én személy szerint nem lettem nagy rajongója a végeredménynek, de félreértés ne essék, egy teljesen korrekt, helyenként kifejezetten drámai, azonban mégis szórakoztató rémfilmnek találtam, ami végül pozitív nyomott hagyott bennem.
Az viszont már a bemutató idején se volt kérdés, hogy kap e folytatást, ugyanis Andy Muschietti rendező (aki korábban a 2013-ban napvilágot látott Mamáért is felelt) csak a regény azon részét dolgozta fel, melyben a gyerekszereplők szállnak harcba a gonosz bohóc ellen.
A Második fejezetre pontosan két évet kellett várni és első blikkre úgy tűnt, ismét egy izgalmas és szórakoztató filmmel lesz dolga a közönségnek, hiszen a stábhoz remek felnőtt színészek csatlakoztak és a terjedelmes játékidőből arra lehetett következtetni, hogy a horror mellett a drámai betétek is nagyobb teret kapnak és az első részben nyitva hagyott kérdések is megválaszolásra kerülnek.
Az elvárások tehát az egekbe szöktek, de vajon sikerült őket teljesíteni?
27 év telt el azóta, hogy a kívülálló gyerekből
verbuválódott Vesztesek klubja legyőzte Pennywise-t, a gonosz bohócot. Azóta
felcseperedtek a kis suhancok és legtöbbjük látszólag sikeres életet él,
viszont a gyerekkori traumák mindegyikőjük magánéletét megbélyegezte. Viszont a
rémálom nem ért véget, úgy tűnik, a Derry-ben egykor garázdálkodó entitás
visszatért, így az egykori klubtagoknak ismét össze kell fogniuk, hogy immár
véglegesen elpusztítsák a gyilkos hajlamú szörnyeteget.
Nem húznám az időt és gyorsan megválaszolnám a fentebb
feltett kérdést: a Második fejezet sajnos nem képes felnőni a magas
elvárásokhoz. Vegyük például a színészeket. Hiába az impozáns gárda, élükön
Jessica Chastain-nel és James McAvoy-jal, a felnőtt szereplők között egyszerűen
nem működik úgy a csapatdinamika, mint az első epizódban látható gyerekek
között. Szó se róla, az alakítások nagyszerűek, sőt, Bill Hader többször
ellopja a showt társai elől, köszönhetően annak, hogy játékában mesterien
vegyül a humor és a dráma. De itt már nincs meg a klubtagok között az a
természetes kémia, mint az előzményben, inkább a mesterkéltség érződik jeleneteik
nagy részén.
Itt van aztán a film hossza. A gyanútlan néző azt hiheti első látásra, hogy a 169 perces játékidő megengedi magának, hogy az egymásra halmozott horror elemek mellett a karakterek személyes drámája is kellő mélységet kapjon. Azonban a készítők megelégedtek azzal, hogy a felszínt kapargatták. Hiába kerül bemutatásra az, hogy a gyermekkori traumák milyen sebeket okoztak a figurákban a későbbiekben, ez a szál eléggé elnagyolt, nincs igazán kifejtve és a befejezésben nagyon sok, eleinte komolynak tűnő konfliktus egyszerűen csak megoldódik.
Az pedig már csak hab a tortán, hogy nagyon kevés
dolog derül ki Pennywise múltjáról. Tény, hogy a horrorfilmekben az a
legfélelmetesebb, amit nem ismerünk és nem is az lett volna az elvárás, hogy
mindent tudjunk meg a gonosz bohócról. Elég lett volna például lefektetni
néhány szabályt, hogy akkor mi alapján is „működik”. De be kell érnünk
annyival, hogy a szereplők itt-ott, mikor éppen megkívánja a történet,
elejtenek pár információmorzsát és ennyi.
Tény, hogy ilyen téren a regény is kikezdhető, de pont ezen a téren lehetett volna többet hozzátenni a történethez.
Tény, hogy ilyen téren a regény is kikezdhető, de pont ezen a téren lehetett volna többet hozzátenni a történethez.
És akkor kitérnék a film talán legnagyobb
negatívumára, az ijesztőnek szánt jelenetekre. Már az első epizód is tartalmazott
olyan részeket, melyek inkább voltak röhejesek, mint rémisztők, de ezeket végül
háttérbe szorították a jól sikerült képsorok.
Jelen esetünkben azonban Muschietti és a
forgatókönyvíró, Gary Dauberman gyógyszere nagyon messzire gurult. A szereplők
különböző félelmeit magára öltő Pennywise alakjai az esetek nagy részében
egyszerűen gagyik. Emiatt a film néhol már önmaga paródiájává válik, hiszen
szinte érződik, ahogy a forgatáson a készítők vért izzadtak, hogy amit a
vászonra engednek, attól mindenki összecsinálja magát. De a végén annyira
igyekeztek, hogy végül a nagy igyekezetük visszafelé sült el.
Itt meg kell jegyeznem, hogy nem azzal van a probléma,
hogy helyenként poénokat szórnak a főszereplők, esetleg feszültségoldás gyanánt
vicces szituációkba keverednek. Nem, ezzel semmi baj nincs, sok hasonló horror
él ezzel a recepttel, sőt, az első rész baromi jól is alkalmazta. A gond ott
leledzik, hogy a túlcsordult vizuális ötleteknek és az elszabadult kreatúráknak
köszönhetően a vérfagyasztónak szánt jelenetek már-már meseszerűek és
egyáltalán nem a kívánt hatást érik el.
És akkor elérkezett az idő, hogy véleményemben előrukkoljak egy fordulattal. A fentebb felsorolt negatívumok ellenére a Második fejezet nem rossz film. Tény, hogy felszínesen kezeli a komoly drámát, hiányzik belőle az a csoportdinamika, ami jelen volt az első részben és horrorként se igazán állja meg a helyét, viszont a végeredmény még így is szórakoztató. Ez köszönhető a külön-külön nagyot alakító színészeknek, a tényleg viccesnek szánt részeknek és a finálénak. Igaz, ez utóbbi talán sokaknál kicsapja a biztosítékot, de emlékeim szerint nagyvonalakban leköveti a regény végét, ami számomra nagy pozitívumként csapódott le. Igaz, a lezárásban talán már túlcsordulnak az érzelmek és ott már akad pár komolyabb eltérés az írott alaphoz képest, de még így is működik a maga módján.
És akkor elérkezett az idő, hogy véleményemben előrukkoljak egy fordulattal. A fentebb felsorolt negatívumok ellenére a Második fejezet nem rossz film. Tény, hogy felszínesen kezeli a komoly drámát, hiányzik belőle az a csoportdinamika, ami jelen volt az első részben és horrorként se igazán állja meg a helyét, viszont a végeredmény még így is szórakoztató. Ez köszönhető a külön-külön nagyot alakító színészeknek, a tényleg viccesnek szánt részeknek és a finálénak. Igaz, ez utóbbi talán sokaknál kicsapja a biztosítékot, de emlékeim szerint nagyvonalakban leköveti a regény végét, ami számomra nagy pozitívumként csapódott le. Igaz, a lezárásban talán már túlcsordulnak az érzelmek és ott már akad pár komolyabb eltérés az írott alaphoz képest, de még így is működik a maga módján.

A látottak itt már egyértelműen vegyes érzelmeket váltottak ki belőlem, de azok számára mindenképp érdemes megtekinteni a filmet, akik olvasták a regényt és látták az első részt. Viszont a zsigeri horrorra vágyók ne ezzel próbálkozzanak.
Értékelés: 6/10