Etherborn - Teszt


A minimalisztikus grafika manapság kéz a kézben jár a puzzle játékokkal. Na persze nem alapkövetelmény, de a játékfejlesztők által gyakran használt és kedvelt kombináció. Ez valahol érthető, hiszen ezen játékok fő célja az agytekervényeink megmozgatása és egyedi, művészi értékek ábrázolása. Ennek a témának újabb éllovasa lehet az Etherborn. Ránézésre engem rögtön megfogott a szín és modell világa. Ez egy ízig-vérig egyedi puzzle játék, ahol ha nem is annyira ez emberi logikát, sokkal inkább érzékeinket dolgoztatja meg a játékmenet.


Az egész valójában egy nagy útvesztő, ahol feladatunk megtalálni a helyes irányt. Nehezítésképpen a gravitáció érdekes működik. Mind addig normális, amíg el nem érünk a pálya szélére, ahol is a lekerekített éleken tovább tudunk haladni, viszont ahelyett, hogy leesnénk, fordul alattunk a világ. Mintha egy labdán sétálnánk. Ezt bonyolítja még a kamera állás és természetesen maga a pálya dizájn. Sokszor találtam magam olyan helyzetben, hogy egy paradoxonnak tűnő magába visszafutó lépcsőn sétálok, aminek a végén 90°-ot fordul a világ, és míg az előbb oldalról láttam a karakteremet, most már a fejem teteje néz a monitor felé és ami eddig az előre volt, az a lefele. Tudom, ez bonyolultul hangzik, igazság szerint az is, másrészről pedig elég nehéz leírni, mi is folyik, akarom mondani, forog az Etherborn-ban.


Játék tehát állandóan azzal operál, hogy a játékos hogyan és mi módon látja az aktuális problémát. Nem egyszer találtam magam úgy, hogy kitekeredve ülök a monitor előtt, hátha könnyebben észreveszem a megoldást. Valójában utat kell találnunk, ami meglehetősen nehéz feladat a folyamatosan mozgó világban, ahol a gravitáció minden oldalon máshogy hat ránk. Kapcsolókat kell találnunk, ami kinyit vagy bezár valamit, és gömböket gyűjtünk, amivel új utak nyílnak meg, tovább haladva ezzel a történetben. Persze némi kockázat is van, hiszen találhatunk csapdákat különböző helyszíneken, illetve ha rossz helyen fordulunk be egy szélen, akkor akár le is zuhanhatunk a semmibe.


A pálya dizájn és az egyedi ábrázolás tehát erős eleme a játéknak. Engem rögtön megragadott, már magama a protagonista is, ki egy fehér emberi alak, rendkívül egyedi cirkuláris rendszerrel. Megtalálható még a játékban egy Endless Tree nevű hatalmas fa, aminek vénáit megtaláljuk a rejtvények megoldása közben. Ez vezet előre a történetben, ami mondanom sem kell az ábrázoláshoz híven, teljesen elvont. Egy hang kíséri végig az utunkat és elvétve mesél egy történetet, melyben mi magunk az emberiséget képviseljük, a világ, amit bejárunk pedig egy esemény szimbolikus megtestesítője. Bár sokkal inkább a jelenlegi utazásunkról szónokol, de az 5 fejezet után egy meglehetősen kerek mesét kapunk. Bizonyára hallucinogén szerek hatásai alatt állhattak a fejlesztők, én mindenesetre hálás vagyok nekik, hogy részemről az Etherborn által át tudom élni a tripjüket.
   
                                                                                                                                
A kellemes atmoszféra, a jó látványvilág és a hangulatos zene, bár puzzle játék, mégis képes egy relax állapotot előidézni, így pihentető is, de egyben megmozgatja agyunk azon részeit, amit sokunk keveset használni a mindennapokban. A feladványok fejezetről-fejezetre mások, így az újdonság varázsa is szerepet kap. A néhol egészen félelmetes tájakon, ahol, több méter magas humanoid alakok tekintete kísér minket, pedig borzongató sétálgatni. Egyszóval mindenből van egy kicsi az Etherborn-ban, és ettől olyan nagyszerű alkotás. Ráadásul a végigjátszás megnyílik egy new game+ mód, ahol tulajdonképpen ugyan azokkal a pályaelemekkel kell megküzdeni, csakhogy a továbbjutást biztosító gömbök más helyeken vannak elhelyezve, így nehezebb őket elérni.

Review score
 8.5Az Etherborn egy rendkívül egyedi puzzle játék, ahol a megoldások kulcsa nem csak a logikában rejlik, hanem a perspektívában is.  Sajátos ábrázolása és atmoszférája pedig az első perctől kezdve beszívja a játékost.