Conan Exiles: Megvan a megjelenési dátum+ráadás infók


Pár évvel ezelőtt egy olyan játék indult útjának, amit sokan túlzásnak tartottak, pedig az egyik legígéretesebb MMORPG válhatott volna belőle, ha kellően odafigyelnek rá (pl. már az elejétől fogva F2P lehetett volna). Természetesen az Age of Conanról beszélek, amit anno, amikor kipróbáltam, lenyűgözött, minden tekintetben. Látványos, viszonylag átlátható RPG rendszere volt, ám a számtalan sok hiba között a legnagyobb bajt a folyamatos grind jelentette, mivel az alap játékosok is kaptak korlátozásokat, ami sokat rontott a játék élményen.

A Conan Exiles hasonló helyszínen és időben fog játszódni, szintén Conan, a barbár lesz a középpontban. Főbb motívumai a játéknak: lehetőségünk lesz privát vagy nyitott szervereket hosztolni(?), illetve választhatunk, hogy single player vagy multi player legyen a küldetés. Igazából ez a funkció már az Age of Conanban is jelen volt, szóval az AoC játékosai tudni fogják miről is van szó. A történetet nagyjából tudjuk, ami szintén hasonlít az elődjére (nem hiába, hisz a FunCom csinálja ezt a játékot is), de remélhetőleg nem csak egy lenyúzott bőr lesz a játékból.

Akkor jöhetnek a lényegesebb dolgok: megjelenési dátuma valamikor jövő év januárjára tehetjük, vagyis kevesebb, mint három hónap van hátra az Early Access megjelenésig, amit egyszerre jó és rossz is. A másik érdekes infó, hogy 11 nyelven lesz elérhető (természetesen magyar nincs benne, de bezzeg brazil van) az induláskor.

Itt láthattok egy rövid videót a játékról:

Összes oldalmegjelenítés