Nova-111 - Teszt

Dr. Science segít megmenteni a tudósokat...



A Nova-111 az a játék, amely pontosan a relaxációs és a kellemesen nehéz puzzle játékok mezsgyéjén fekszik. Nagy ötletek nincsenek benne, de sokszor nem is arra vágyik az ember. Ami a különlegessége, hogy az egyszerű játékmenet nagy és sokszor gyors gondolkodást igényel. Kalandozásunk során egy mentőkabint, vagy bázist, irányítunk és feladatunk, hogy az idegen életet tanulmányozó bajba esett tudósokat megmentsünk. Segítségünkre áll Dr. Science, aki végig kommentálja kalandunkat.


Valójában nagy történet nincsen, de nincs is rá szükség. Ebben a kellemes világban, hol már a megjelenés kényezteti a szemünket, kell megtalálunk az elveszett tudósokat. Ez persze nem könnyű, hiszen tele van minden idegen lényekkel, akik meglehetősen ellenségesek. Maga a játékmenet körökre osztott. Apró négyzetek mutatják a pályát, amin mi és az ellenfelünk mozog, akár egy sakkjátszmában. Minden folyamatos, mindaddig, amíg meg nem pillantunk egy ellenséges lényt, innentől kezdve az egyik körben mi mozgunk, a másikban ő. Van lehetőségünk harcra: rendelkezünk kábító és sebző berendezésekkel, de ezeknek van feltöltődési idejük, tehát a csata nagyobb részét az teszi ki, hogy megütjük a másikat. Természetesen nekünk is van életünk, ezért úgy kell lépkedni a csatamezőn, hogy elkerüljük a támadásokat és mi vigyünk be sikeres ütést. Az elején még ez könnyű, de később, mikor már sokkal több tényezőre kell figyelnünk, nehezebb dolgunk lesz.


A játékmenet megköveteli, hogy minimum egy lépéssel az ellenfelünk előtt járjunk, de akadnak olyan akadályok is, amik függetlenek az időtől. Míg a gonosz lények csak azután mozognak, miután mi is megtettünk egy lépést, addig vannak a pályán egyéb objektumok, mint például a lezuhanó sziklák, amik nem körökhöz kötöttek. Amint közel érkezünk hozzájuk, pár másodperc múlva leesnek, így akár mozoghatunk úgy is, hogy ellenfelünket a törmelék útjába húzzuk és  frappáns sebzést okozunk neki.


A pályák nem előregeneráltak, tehát viszonylag hamar végig lehet pörgetni az egészet, ám sokkal fontosabb, hogy nem csak a tudósok megmentése lehet cél, hanem bizony a titkos helyek és kincsek begyűjtése is. Ez már nehezebb feladat, hiszen jól elrejtett helyen vannak az átjárók, mélyen beleolvadva a környezetbe. Ezenkívül a játék méri a pályán eltöltött időt és akaratunk ellenére rangsorol minket egy listán, ahol a többi játékos eredményeit nézhetjük meg. Akik szeretik maguk mögé utasítani a vetélytársakat, azok külön örömet fognak élvezni ebben a versenyzésben.


Habár a hangok terén sokat nem lehet elmondani, merthogy kevés van, a zene annál inkább relaxálóbb és kellemesebb. Igazi szórakoztató játék a Nova-111, amire a fejlesztők neve is utal: Funktronic Labs. Mindenkinek ajánlom, aki gondolkodva szeretne kikapcsolni, ezzel a játékkal biztosan eléri az aktív pihenést. Steam-en el tudjátok érni, egy olyan kellemes 5-10 órás játékélményt garantál nektek. A játék sikerességét a 95%-os pozitív visszajelzés is alátámasztja.

Pro:
+ Remek hangulat
+ Kellemesen nehéz
+ Szép megvalósítás

Kontra:
- Kicsit rövid

Értékelés
 8.0
Játékmenet: 

A körökre osztott barangolás és a harcrendszer egy teljesen interaktív sakkra emlékezteti a játékost, ami nagyon szórakoztatóra sikerült.
 9.0
Hangulat: 

A helyszínek és a zenék garantálják a megfelelő hangulatot, amitől csak kedvet kapunk a játékra.
 7.0
Grafika: 

Nem sok kiemelkedő dolgot lehet elmondani a kinézetről, azt viszont mindenképpen, hogy nagyon jó színeket használ.
 8.0
Hangok: 

Zeneileg azt hiszem teljesen el lett találva, a többi hangnak pedig nincs akkora nagy befolyásoló szerepe.
 7.0
Szavatosság:

Elsőre a játék nagyon szórakoztató, talán a végig játszás után még visszatér a játékos pár pályára, ahol kihagyott valamit. Ezen kívül már csak a ranglista az, ami talán visszavonzza a játékost és ennyi. Talán 1 év múlva, mikor elfelejtettük a pályákat, újra elővesszük.
Review score
 7.8
A Nova-111 egy remek játék, ami úgy vezet minket a relax állapotba, hogy közben gondolkodnunk is kell. Kellemes puzzle található meg benne, amit a játék hangulata még szórakoztatóbbá tesz.

Összes oldalmegjelenítés