Érdekes kísérlet...
A videojátékokról köztudott, hogy a szülők állításával szemben, rengeteg pozitív hatása van. Javítja a szem-kéz koordinációt, fejleszti a gondolkodást és még lehetne sorolni. Most viszont egy kicsit komolyabb vizekre evezünk, ugyanis az amerikai Yale egyetem pszichológiai kutató csoportja javulást vélt felfedezni azok között a pszichopata bűnözők között, akik úgymond, videojáték kúrában részesültek.
A pszichopaták nem éreznek félelmet és felelősséget a tetteik után, nem tudják mérlegelni az emberi érzéseket. Ez az, amiért nagyon veszélyesek, hiszen minden fajta lelkiismeret furdalás és bűntudat nélkül képesek a legkegyetlenebb bűntettekre. A Yale kutatói viszont áttörést értek el az ilyen fajta betegeknél, hiszen a különböző videojátékok során, tudják szimulálni a való életet és a játékbeli döntések hasonló ingereket váltanak ki, mint a való életben tett mérlegelések során.
A kísérlet azt eredményezte, hogy azoknak a raboknak, akik részt vettek a kezelésben, javultak az érzelem kimutatási reakcióik. Bár ezek a kutatások még igen csak kezdetlegesek, de a jövőre tekintve igen hasznos kezelést nyújthat a videojáték az antiszociális egyének között. Viszont feltehetjük azt a kérdést, hogy a különböző bűntettekkel elítélt személyek, megérdemlik-e a videojátékok által nyújtott kezelést, ami nem végső soron egy szórakozási forma is, a hosszú évekig tartó fegyház alatt.

Tags:
hírek.