The Legend of Korra - Teszt

Teszteltük a világhírű rajzfilmsorozat játék feldolgozását...
Az Avatar cím rettentően sok embernek áll közel a szívéhez, és nem egyszer bebizonyosodott, hogy amint meghallja valaki hogy Avatar, nem a kék bőrű na'vik jutnak az eszébe, hanem az elemeket kedvükre formáló rajzolt hősök. Az első Avatar sorozat inkább a gyerekeknek szólt, gyermeteg kezdéssel, szinte már gagyi cselekménnyel, ami gyakorlatilag egyik részről a másikra komolyodott meg, a műsor karaktereivel együtt. Gyakorlatilag a tinédzser korba lépést vezette végig a sorozat, nem csoda, hogy az egészen fiatalokon kívül másokat is megfogott a dolog. Az új sorozat, a Korra Legendája már a tiniket célozza meg, nekik szánt témákkal, több egészen komoly háttéranyaggal és mondanivalóval. Akciódús, néha elég sötét, tele üzenetekkel arról, hogy hogyan találd meg a helyed a világban, hogyan használd fel képességeid egy jobb cél érdekében. Szeretjük a Korra Legendáját.

Viszont sajnos a műsorhoz készült fangörcs csillapítókon lenne mit javítani. Csúnya figurák és plüssök, röhejesen rossz játékok, és egy gyalázatosan pocsék mozifilm, ami totál kicsapta a biztosítékot a rajongókban. Nem is csoda. Megérett már a sorozat egy komolyabb alkotásra, és a Legend of Korra játék egészen ígéretesnek tűnt a kezdetektől fogva. Megjelenés után sokakat magával ragadott, míg mások hatalmasat csalódtak. A többség valahol a két tábor között tengődik, ami sajnálatos. Hogy mi ennek az oka?

Föld, tűz, levegő, víz...

A játék a második szezon befejező képsorai után játszódik három héttel. A szellemvilág nyitva hagyott kapuján egy gonosz, Hundun lép elő, aki történetesen képes a chi-t blokkolni, így a rá támadó Korrát egy pillanat alatt megszabadítja az elemek feletti hatalmától. Vagyis csak részben, ugyanis Korrának lehetősége van gyorsan újratanulni a négy fő elem irányítását, más néven idomítását. Közben persze fogy az idő, és Hundun szép lassan átveszi a hatalmat.


Igazából a Korra világába ez a kis sztori teljesen beleillik, és kellemes körítést ad a játéknak, habár a második szezon epikus vége után kissé lagymatagnak tűnhet a sablon áradat. De nem is ez a lényeg, hisz ami miatt a legtöbben rávetették magukat a játékra, az az idomítás. A sorozatban látványos és lenyűgöző, ahogy a különböző elemeket különböző harci stílusokban idomítják, kiváltképp Korra akrobatikus és energiával teli stílusa az, ami szabályos látvány orgiát képez a rajzfilmben. Persze, hogy mindenki ezt szeretné látni, és végre irányítani is. Nos, jó hírem, a játékban az idomítás piszkosul jól néz ki, és nem csak látványos, de megvan a maga hangulata. A baj csak az, hogy maga az irányítás már nem adózik a rendszer megfelelő működésében. Nem is arról van szó, hogy kényelmetlen, vagy rosszul működik, hanem van két gomb, és azt kell ütlegelni... ennyi.

Mint beat em' up, igazából a Korrában megvan minden, ami a műfajhoz elengedhetetlen: bunyó, sok ellenfél, a bunyót néha megszakító ügyességi rész, főellenség harcok... de sajnos valahogy minden egyes elemében kivetnivaló van a játéknak, ami számomra érthetetlen. Maguk a harcok kezdetben még szórakoztatóak, hiszen az elemek segítségével püföljük a rossz arcúakat, ezt pedig már nézni is kielégítő. De az ellenfelek egyáltalán nem változatosak, igazából egyik klón hadsereg követi a másikat, a reakcióik nem adnak sok kihívást, aztán ott a gyenge harc rendszer. Van két gomb igazából, amivel lehet támadni, plusz a mozgás gombokkal lehet variálni amit csinálunk, ami pár játékban jól működik, de itt elég kevés kombót tudunk kicsikarni magunkból. Ezek a kombók elsőre királyak, aztán már unalmasak, és bár én nem tapasztaltam, sokak szerint a kombók elnyomása nehézkes, lévén Korra nem reagál mindig az adott parancsokra.


Aztán ott vannak a főellenfelek. Elsőre királyság, hiszen mint minden valamire való műfajbeli játékban, egy méretes főmufti szalad ránk, aki ellen nem elég püfölni a gombokat, hanem meg kell figyelni, miket csinál, és mi a gyengéje, majd a megfelelő védekezést és támadást alkalmazva kell túljárni az eszén. Ez nagyon jó, de sajnos ugyanazok a nyamvadt fődögök jönnek újra és újra, egy dekányi változtatás nélkül. Kb annyi az újdonság, hogy a sokadik klón-bossnál már minden elemet tudunk használni, unalomig ismerjük a kombókat, és talpraesettebben verjük a földbe szerencsétlent.

Nehéz a dolga az avatárnak

Oké, nem az igazi a harc, de a játék tartogat pár játékmenetbeni változást, a püfölést szüneteltető ügyességi részeket. Hát... nincs sok belőlük, de egyik legalább jobb, mint a másik. A kevésbé szórakoztató  része a játéknak a futkározós-ugrálós "móka". Ekkor Korra jegesmedve-kutyájának, Nagának a hátán kell lineáris útvonalon hókutyagolni, összegyűjtve a kis felvehető izéket, átugorva az akadályokat. Frusztráló, mert egy idő után értelmetlennek hat ez a szaladgálás, és egy-egy elhibázott ugrás vagy sarok után felbukkanó akadály miatt kezdhetjük elölről az egészet. Másod sorban számomra hangulatromboló volt, ugyanis a célra felépített pálya nagyon elütött a világtól. Város utcáin szaladgálunk, de akkora feneketlen kráterek vannak mindenhol, hogy borzasztó, az utcákon egy kósza NPC sincs, de még a kocsik is csak céltalanul álldogálnak, semmi másért, csak hogy akadályt képezzenek. Kicsit olcsó, vásári játékelemnek tartom ezt a túlsogsan egyszerű, és a világtól idegen ügyességi részt.


Ellenben (csak hogy mondjak már valami jót is) a Pro-Bending meccsek határozottan szórakoztatóak, és végre valahára kihívást is jelentenek. Aki látta a sorozatot, az kívülről fújja a szabályzatot, és bármit megadna, hogy akár élőben is játszhasson ilyet. A Legend of Korrában egyszer-kétszer alkalmunk adódik belépni az arénába, és a sorozatban megismert szabályok szerint harcolhatunk. Itt nagyon kell ügyeskedni, sok múlik a reflexeinken és a kitartásunkon, ugyanis az ellenfél egészen ügyes, és a győzelemhez már nem elég csak nyomogatni két gombot. Igazából én el tudtam volna viselni a játékban egy külön menüpontban a Pro-Bendinget, mint jobban kidolgozott bajnokság modot, azzal sokáig elszórakoztattam volna magam, az biztos.

Hangok terén nincs panasz, a hangeffektek a helyükön vannak, minőségben is teljesen jók. A szinkronokkal sincs gond, habár rettentő kevés szöveg került a játékba. Többnyire Korra saját magának címezett kommentjeit fogjuk hallani, ami próbál a cselekményhez adni valamit, de sajnos ez édeskevés, én örültem volna, ha legalább csak pár visual novel szintű párbeszéd erejéig Korra találkozik más szereplőkkel is. De akár magát Korrát is többet lehetett volna szerepeltetni, nem csak bunyóban, de magát a karakterét. Ha már a fanoknak készült a játék, többet is koncentrálhattak volna erre a dologra.


A grafika nagyon felemás. A pályák egy része egész dögös, a távolban lévő hátterek szépek, még stílusában is egész élvezhető pár helyszín. De vannak olyan helyek, amik bődületesen rondán vannak megcsinálva, szörnyen összepiszkítva az összképet. A klón ellenfelek sincsenek normálisan kidolgozva, pár fontosabb gonoszt kivéve a legtöbb csak baltával faragott tömeg ellenfél. Ellenben Korra modellje kifogástalan, a mozgása gondosan kidolgozott és szép, az effektek pedig lenyűgözőek. Látszik, hogy a fejlesztők nagyon ráhasaltak az idomítás látványosságának és hangulatának maximális kihasználására, de sajnos semmi másra nem jutott figyelem.

Ítélet

A Legend of Korra egy olyan játék, amiben nagyon sok a potenciál, rengeteg lehetőség volt arra, hogy egy nagyon jó és méltó játék szülessen a világhoz, de sajnos ez nem sikerült. Látszik, hogy az elemek idomításán sokat dolgoztak a fejlesztők, de a játék többi részéről megfeledkeztek. Pedig annyira adja magát, hogy mennyi király dolgot lehetne ebbe a receptbe belerakni...
Aki szereti a sorozatot, annak igazából ajánlom, mert ha nem is sokáig, és nem is maximálisan, de jót fog szórakozni Korra szerepében. Aki viszont nem ismeri a sorozatot, annak igen nagy csalódás lesz a játék. Kár érte. Talán majd legközelebb!

-Róka-

Pro:
+Látványos idomítás
+Korra
+Pro-Bending meccsek

Kontra:
-Sok helyen csúnya
-Repetitív
-Egysíkú
-Aki nem rajongó, annak nem fog tetszeni

Értékelés
 6.5Játékmenet:

A harc elég korlátolt és monotonná válik, a Pro-Bending királyság, az ügyességi rész elég vásári minőségű...
 7.5 Hangulat: 

A sorozat hangulata nyomokban átjön, de máskor eléggé üres, és felemás az élmény. Az egyensúly általában megvan, de ki-ki billen a mérleg mindkét irányba.
 8.0Grafika: 

Alapból egész jó a meseszerű látvány, az idomítás határozottan brutál, ahogy kinéz, és Korra modelljére sincs panasz. Viszont sok más csúnya és kidolgozatlan, ami rontja az összképet.
 7.0Hangok: 

Ismerős zenék és hangok, a szinkronok sem rosszak, de kevés van belőlük, és emlékezetes beszélgetésekre sincs példa.
 6.0Szavatosság:

A játék ígér pár óra szórakozást, de sajnos ennek nem minden perce öröm. Az újrajátszhatósági faktor nagyon alacsony, így sajnos a Legend of Korra rövidtávú élmény.
Review score
 7.0A Legend of Korra az eddigi legjobb Avatar játék, de még így sem nevezhető "jónak", pedig az lehetett volna. Egy rajongónak élmény, és érdekes, de aki nem ismeri a sorozatot, annak egy igen üres, monoton püfölés, gyengécske cselekménnyel. Kezdésnek nem rossz, de legközelebb ennél jobbat szeretnénk látni...

Összes oldalmegjelenítés