Különösen igaz a mondás a The Walking Dead univerzumára. A zombiapokalipszis kitörését követően az emberek szeme előtt egyetlen cél lebeg: túlélni, márpedig minden áron. Az ilyen reménytelen esetekben mutatkozik meg igazán, kiben mi bujkál, a tapasztalat pedig arra sarkallja a túlélőket, hogy ne egykönnyen szavazzák meg bizalmukat mások iránt. Bár élőhalottak botorkálnak mindenütt, a TWD sava-borsát a karakterek kapcsolata, személyiségük alakulása adja, ez pedig hatványozottan igaz a Telltale játékára.
A második etapban Clementine irányítását kapja meg a játékos, azért a kislányét, akit az első évad hőse, Lee vett szárnyai alá. Clementine már nem az a naiv gyerkőc, akit megismertem, ebben az új világban kegyetlen szabályok vannak, amiket be is kell tartani, ha az ember életben akar maradni. Clem pedig alkalmazkodik, megedződik, már koránt sem olyan ártatlan, mint volt, persze a dialógusokon és a választásokon keresztül most is az emberségesség megtartására törekedhettem.
Ez és a történetvezetés a TWD gerince, a Telltale a zombis feldolgozással lépett rá arra az erősen sztoriorientált útra, amelyet ezentúl követni fog. Jól láthatjuk ezt a The Wolf Among Us esetében is, és feltehetően a Tales of the Borderlands, majdan pedig a Game of Thrones is ezen az ösvényen fog járni. Nem beszélhetünk hát klasszikus értelemben vett point 'n' click kalandjátékról. A tárgygyűjtés minimális és nem is a feladványokhoz kapcsolódik, merthogy azok nincsenek.
A TWD olyan, mintha egy interaktív filmet néznél, de ezt jelenleg senki se csinálja jobban a Telltale-nél. Ennek megfelelően ugyan járkálunk és nézelődünk, de mindez a folyamatosan zajló események szigorú láncolatában történik, elakadni nem lehet, a történet megy tovább az éppen meghozott döntésnek megfelelően. Egyedül az akciójeleneteknél botolhat meg a játékos, ha nem sikerül időben felvenni egy baltát és belemártani a közeledő zombi fejébe vagy egyéb gyors reagálást megkövetelő feladatnak eleget tenni.
Ettől függetlenül az eddig megjelent három epizód az első másodperctől az utolsóig a fotelbe szegezett, ezt pedig meglepően konstatáltam annak tekintetében, hogy a hagyományosabb játékelemet támogatójaként nem tudok igazi videojátékként tekinteni a TWD-re. Ez pedig az írók érdeme. A másfél órás részek nagyszerűen adagolják a beszélgetéseket, a nézelődést, az ismerkedést, és a feszültséget. A többi karakterrel való eszmecserék során Clementine másokról alkotott véleménye folyamatosan alakul, ahogy a túlélők is más-más szemmel néznek a lányra. Tovább erősítette a filmes élményt a játék azzal, hogy húzósabb helyzetekben nem hagyott tökölni, néha olyan gyorsan kellett cselekednem vagy válaszolnom, hogy szinte időm sem volt elolvasni a lehetőségeket.
Bár a történetszövésben vannak igazán mesteri húzások, az első évaddal ellentétben itt a szereplők többségét tölteléknek érzem, Clementine egyértelműen a központba került. Nem meglepő, hiszen Lee az előző évadban elsősorban a kislány védelmével törődött, most pedig őt irányítva minden pillanatban a képernyőn van.
Írni tehát nagyon tudnak a csapatnál, de a programozás már más kérdés. A TWD rémes képfrissítési problémákkal küzd, az akciójelenetek rendre szaggatnak, a jelenetváltások borzasztóak, én nem egyszer hittem azt, hogy lefagyott a gépem. Mivel már az első évadot is sújtotta hasonló kellemetlenség, nem hinném, hogy ez a jövőben változni fog.
Apróbb technikai bukkanók ide, leegyszerűsített játékmenet oda, a TWD felvállaltan a történetre és karaktereire koncentrál, ami azonban fekete lyukként szippanthat magába egy fárasztó nap után. Mindennemű poén lelövése nélkül már most átéltem felejthetetlen pillanatokat, elismerősen bólogattam az írók merészségét látva, pedig az utolsó két felvonás még hátra van.
Pros:
+ fordulatokban gazdag, kliséktől mentes történet
+ a későbbiekre kiható döntsek
+ borongós, magába szippantó atmoszféra
Cons:
- képfrissítési problémák
- nincsenek feladványok
| Értékelés | |
| 7.5 | Játékmenet: A The Walking Dead mindent a történetmesélésnek szentel, ennek ellenére a faék egyszerűségű játékmenet eltántoríthatja a klasszikus kalandjátékok kedvelőit. Döntéseink és cselekedeteink ugyanakkor kihatnak a sztori alakulására. |
| 9.5 | Hangulat:
Nem mondanám, hogy boldogan tengetném mindennapjaim a zombiapokalipszis túlélőjeként, de az erős atmoszféráról mindent elmond, hogy még pisiszünetet sem tartottam az epizódok alatt. |
| 7.5 | Grafika: A TWD cell-shaded grafikája okos húzás, nagyon elrontani nem lehet, de nem hunyhatok szemet az alacsonyabb felbontású textúrák felett. Szerencsére a sötétebb és fakó színek ezt úgy-ahogy palástolják. |
| 8.0 | Hangok: A borongós hangulatot alátámasztandó sokszor nem szól zene, ahol viszont igen, ott mindig jókor. A szinkronszínészek is jól végezték a munkájukat. |
| 8.0 | Szavatosság: Ugyan a történet alapfonala kőbe van vésve, rengeteg kisebb-nagyobb döntést kell hoznunk, ami kis mértékben módosíthatja a sztorit, így az újrajátszások alatt új jeleneteket is láthatunk. |
| Review score | |
| 8.1 | A TWD nálam egyértelműen bűnös élvezet. Ne a klasszikus kalandjátékok fejtörőit várd tőle, inkább egy nagyon jó történetet, ahol a morális döntéseken és a karaktereken van a hangsúly. Ha az ilyen játékok fogyasztását a minimálisra akarod korlátozni, erősen ajánlom, hogy a TWD legyen a kivétel. |