Teszteltük Van Helsing kalandos történetének a következő fejezetét...
Napra pontosan egy évvel az első rész megjelenése után most itt van a folytatás, a még mindig nagyon hosszú nevű The Incredible Adventures of Van Helsing 2. Továbbra is a magyar Neocore Games fejleszteti, így egy kicsit mi is magunkénak érezhetjük a játékot. A trilógia első részének tesztjét ITT lehet olvasni, a mostani részt annyival is összefoglalhatnám, hogy ugyanaz, mint az egy, csak mindenből több. Hosszabban...
A történet pontosan ott folytatódik, ahol az első abbamarad. A város romjain egy új erő születik, amit a száműzetésből visszatért Harker tábornok vezet. Csapata főleg mechanikus katonákból áll és a célja hasonló a miénkhez képest, csak a módszerei eltérőek. Miután a romok alól kimentett minket egy titokzatos idegen lény, az ellenállás oldalán veszünk részt a csatában. Miközben a hadsereg minden erővel minket keres, a mi feladatunk lesz, hogy az ellenállás csapatait irányítsuk és megállítsuk a tábornokot... miközben szörnyek ezreit mészároljuk le, hogy megtisztítsuk a világot a gonosztól. Nem előfeltétel, hogy ismerjük az első részt (bár ajánlott), a játék egy rövid videóban elmeséli nekünk röviden.
A The Incredible of Van Helsing 2 egy akció-RPG játék, leginkább a Diablo játékmenetéhez tudnám hasonlítani: karaktert építgetünk, küldetéseket csinálunk, szörnyeket ölünk, loot-olgatunk. Már az első részben is el voltunk kényeztetve karakterfejlesztés szempontjából, most még jobban el leszünk. Amikor kijött az első fejezet, kezdéskor csak egy játszható karakter volt kétféle talentfával. Az egy év során kijött DLC-k még kettőt adtak hozzá, ezzel háromra bővítve a számot. Ezúttal mind a három karakter alapból jelen van a játékban, játszhatóak. Az fejleszthető 4 stat-on (body, dexterity, willpower, luck) kívül mindenből több lett: a maximális szint 60, egy-egy ágon sokkal több képesség található, Katerina is kapott plusz két talentágat és most már több képességet is tudunk használni anélkül, hogy váltani kéne. Pontosan olyan lett, mint amilyennek egy folytatásnak lennie kell.
A játékmenet semmit nem változott. Az akció ugyanolyan pörgős, az ellenfelek nagy csoportban jönnek ránk, vannak nagy boss harcok és néha találkozhatunk elrejtett NPC-kel is, akik új küldetést adnak. Többször is előfordul majd, hogy nekünk kell választani, hogy egy adott szituációban mit csinálunk és bizony a választásunknak következményei vannak. Egyik helyzetben például egy embert kellett kirobbantani a romok alól, de sajnos rosszul döntöttem és nem élte túl. Kíváncsi lettem volna, mit adott volna, hogy segítette volna az ellenállást. Kalandozásunk során rengeteg loot-ot fogunk szerezni, bár mintha most nem potyogna annyi, mint az előző részben, illetve most már vannak karakter-specifikusak is, így nem lesz nekünk való mindegyik. Ezúttal a játék elejétől elérhető a barlangunk, a titkos rejtekhelyünk, ahol küldetések közben vagy előtt/után érdemes betérni, mert nagyon sok mindent csinálhatunk: egyrészt itt lesznek a vendorok, ahol jobb cuccokat vehetünk, másrészt több minijátékban is részt vehetünk. Visszatért a "tower defense" mód, ahol x számú hullámban jövő ellenséget kell leverni különböző tornyok, csapdák segítségével. 7 féle pálya elrendezés van és minden kör előtt pontosan látjuk, melyik irányba fognak menni, így fel tudunk készülni. Egy másik érdekes minijáték is helyet kapott ebben a részben, amiben nekünk kell az ellenállás csapatait különböző küldetésekre küldenünk. Időnként elérhetővé válik egy ilyen feladat és a rövid leírás alapján ki kell választanunk, melyik tábornokunk a legrátermettebb. Sikeres teljesítés esetén pénzt, loot-ot, relikviákat kapunk. Ez a két minijáték elvileg teljesen opcionális, azért vannak, hogy valamelyest megtörjék az időnként egyhangú játékmenetet. 31-es szint elérése után elérhetővé válnak a trófeák, ami egy újabb lehetőség, hogy egyénire szabjuk karakterünket, de ezzel egy időben az ellenfeleinknek is új tulajdonságokat adhatunk.
Az elsőhöz képest a grafika nem igazán változott, talán néhány helyen szebbek az időjárási effektek. Úgy vettem észre, hogy mintha jobban igényelné a gépet, mint az elődje, de a részletes beállítás segítségével mindenki be fogja tudni lőni magának megfelelőre. Ahogy eddig is, most is teljesen rendben vannak a hangok. A két főhős szinkronszínészei most is remekelnek és igazából a többi karakterrel sem volt gondom (az első részben akadtak, akik gyengébben teljesítettek). A játék zenéje is kiválónak mondható, nagy szerepe van abban, hogy olyan lett a játék hangulata, amilyen. Az egyetlen negatívumnak csak Katarina távolsági sebzés hangját tudnám felhozni. Egy idő után annyira zavart, hogy kénytelen voltam átváltani közelharcos módra.
A The Incredible Adventures of Van Helsing 2 egy egyedi világban játszódik, ahol a mágia és a steampunk tudomány keveredik, az előző részhez képest most egy kicsit nagyobb hangsúly lesz az utóbbin. Van Helsing és Katarina kapcsolata, dumái még mindig nagyon viccesek és simán elviszik a játékot a hátukon. A remek zene játssza a legfontosabb szerepet a hangulat megteremtésében, amiből talán csak a sok, néhol erőltetett utalás tudott kizökkenteni. Biztos vagyok, hogy van olyan játékos, akit ez nem fog zavarni, de amikor 5 percen belül a harmadik olyan kikacsintással találkoztam, ami nem tartozik oda, kicsit húztam a számat. Mellesleg ugyanez volt az egyik gondom az első résszel is.
Az első rész kapcsán a másik kisebb gondom az irányítással volt. Nem vagyok nagy rajongója az egér klikkel való mozgásnak, így bebindeltem, hogy a WASD-vel tudjak közlekedni, viszont az első részben (és még a második béta alatt is) sokszor beragadt az irány, amikor például shift-et vagy control-t használtam. Legnagyobb örömömre ezt kijavították és most már mindenféle gond nélkül tudok mozogni. Így játszani sokkal jobb érzés volt, végre nem kellett amiatt aggódnom, hogy a karakterem nem arra megy, amerre szeretném.
Karakterünket importálhatjuk az első részből, amennyiben elérte a 30as szintet, vagy pedig kreálhatunk újat, ami esetében kezdhetünk a legelső szintről (ajánlott), vagy pedig választhatjuk az egyik előre megalkotott harmincas szintű karaktert. Van egy negyedik lehetőség is, miszerint a karakter kiválasztása után szintén harmincas szinten kezdünk, de a pontjainkat mi tudjuk majd elosztani. Ez remek lehetőség azoknak, akik már ismerik a játékot és nem akarnak kis szinten, úgymond "bohóckodni". A játék 5 féle nehézséget (minél nehezebb a játék, annál jobb a loot), illetve hardcore és softcore módot különböztet meg és ezek között bármikor lehet váltani. (ezt a funkciót amúgy a játékosok kérésére rakták bele)
A játékot ezúttal is tudjuk többen játszani. A kampányt, scenario-kat 4 főig, játékos-játékos elleni felállást 8 főig. Sajnos a PvP részét nem tudtam kipróbálni, valamiért nem akart sehova csatlakozni... de azt hiszem úgy is az egyjátékos és a coop mód a lényeg.
A The Incredible Adventures of Van Helsing 2 egy hihetetlenül jó akció-RPG játék. A játékmenet és a hangulat továbbra is remek és rengeteg lehetőséggel bővült. Karakterünket, és vele együtt kísérőnket, annyiféle módon testre szabhatjuk, mint talán eddig soha. A most megduzzadt játék egyedül az árában nem nőtt, az továbbra is 15 dollár. A játékot a STEAM oldalán lehet megvásárolni.
Jövő ilyenkor remélhetőleg újra találkozunk.
- A több minijáték ellenére néha kicsit monotonná válhat

Pros.:
+ Remekül eltalált hangulat
+ Még több karakterfejlesztési lehetőség
+ Még több játszható karakter
+ Még több játszható karakter
+ A két főhős kapcsolata
+ Pörgős akció
+ Rendkívül olcsó
+ Rendkívül olcsó
+ Magyar felirat
+ Steam teljesítmények
+ Steam kártyák
+ Steam teljesítmények
+ Steam kártyák
Cons.:
- Néha túl sok az utalás/kikacsintás, ami kizökkenthet minket- A több minijáték ellenére néha kicsit monotonná válhat
Értékelés | |
9.0 | Játékmenet: Az irányítást kijavították, a játékmenet sokkal változatosabb lett. |
9.0 | Hangulat: Továbbra is remek. A világ és a karakterek érdekesek és még a töltőképernyőből is sugárzik, hogy fontos volt a kellő hangulat megteremtése. |
8.5 | Grafika: Látványos és bár magasabb beállításokon is nem futott olyan jól, mint az első rész, jól testre lehet szabni. |
9.0 | Hangok: Egy effekt kivételével mindegyikkel meg voltam elégedve. A zene sokat nem változott, továbbra is minőségi. |
8.5 | Szavatosság: Van coop, lehet játszani egymás ellen is. Többféle minijáték is van és sokkal több testreszabási lehetőség van, mind eddig. |
Summary | |
8.8 | Az árán kívül minden tekintetben felülmúlta az előző részt, ahogy egy folytatásnak illik. Hosszútávú szórakozást nyújt az akció-RPG kedvelőinek. |