Deadlight - Teszt


Teszteltük a sokak által várt Deadlightot.

Zombi apokalipszis. Mindenki tisztában van ezen katasztrófa helyzet forgató könyvével, hogy miként terjed el, és mi is történne a világgal. A Deadlight c. akció/kaland platformer játékban ezen katasztrófával találjuk szemben magunkat, ahol a túlélés az első számú szabály. Ezen szabályokat követi a játék főszereplője is, Randall Wayne, aki a járvány kitörésekor kénytelen volt el szakadni családjától, ugyanis a járvány előtt Parkőr volt, majd amikor visszatért családjához, már túl késő volt. A játékot egy spanyol játék fejlesztő csapat készítette, a Tequila Works, akikről eddig nem igen lehetett hallani, így tulajdonképpen ez az első önálló játékuk.


A játék történetileg a nem régiben említett Randall Wayne-ről szól, aki a családját kutatva indul Seattle-be, de nem egyedül, ugyanis útközben további emberekre bukkan, akik segítségre szorultak, majd a kölcsönös bizalmat elnyervén öten vették az irányt Seattle felé. A játék legelején már egyedül fogjuk találni magunkat, mert a csoportból az egyik embert megharapták, és mielőtt átváltozott volna, megszabadították fájdalmától, és a lövés hangjára felfigyelvén elözönlötték az árnyak (így nevezik a fertőzötteket a játékban) az ideiglenes búvóhelyet, így kénytelenek voltak különválni. Később kiderül, hogy a rend fenntartása végett egy új hadsereg alakult meg Seattle városában, és a túlélőket oda irányítják, hogy ott menedéket kínáljanak nekik.


A grafikára nem lehet egy rossz szót sem mondani, ugyanis egy Indie platformer játékhoz képest igenis jól néz ki az Unreal Engine által hajtott játék. Ha külön ki kéne térni a látvány világra, akkor meglehetősen pozitívan lehetne beszélni róla, mivel amikor a játékos játszik, akkor a háttérben is történnek dolgok, amik akár hatással lehetnek a játékosra is, pl. a háttérben feléled pár zombi, és azok a zombik is ránk támadhatnak, nem csak az előttünk vagy mögöttünk levő zombik lehetnek veszélyesek ránk. A grafikai beállításokat illetően nem teljesen lehetünk boldogak, mivel csak három előre összeállított beállítás van, ami az Alacsony, Közepes és a Magas beállítás, de mivel már 2012-t írunk, ezért az egy elvárás lenne a manapság kiadott játékoktól, hogy lehessen finomhangolni a grafikát is. De ettől eltekintve Magas grafikai beállítás mellett szépen néz ki a játék.


A játékmenetről annyit lehetne csak írni, hogy a hangulattal együtt ötvözve meglehetősen élvezetes és néha a gyors reakció el kell egyes szituációkban. Mivel platformer játék, ezért az egeret csak akkor kell használni, ha valamilyen fegyverrel célozni kell, vagy a fejszével kell ütni valamit vagy valakit. Az árnyak nem olyanok, mint a legtöbb játékban látott zombik, hogy csak csoszognak, hörögnek, és alig mozognak gyorsabban, mint egy csiga, ugyanis itt vannak rohanó zombik is, akik eléggé idegesítőek tudnak lenni. Igazság szerint a Deadlight nem azért díjazza a játékosokat, hogy minél több ellenséget öljön meg, hanem hogy túlélje az egyes szituációkat, mivel számtalan helyen csak özönlenek az árnyak minden felől és ott lehetetlenség az összeset megölni. Nem annyira mondható ügyességi játéknak a Deadlight, ugyanis csak pár helyzetben kell oda figyelni, hogy mégis milyen billentyűt nyom le a játékos, és inkább mondható akció vagy kaland játéknak. Természetesen az achievementek, az összegyűjthető tárgyak és a normál fokozat befejezése után a Nightmare Mód további kihívást nyújthat a játékosoknak.


Az irányítás kissé nehézkes eleinte, de megszokható, és mint minden játéknál az elején elmagyarázza, hogy mit hogyan kell csinálni. Eleinte csak a billentyűzetet veszi igénybe, de amint a játékos megszerzi az első fegyverét, azon nyomban az egér is szerepet kap. Az első lőfegyver megszerzésekor viszont már egy vezető vonal segítségével kell a fegyverünkkel célozni, ami néha frusztráló eleinte, mivel csak akkor mutatja a célkeresztet vagyis ahová a golyó be fog csapódni, ha valamilyen terep tárgy, vagy ellenségre mutat a játékos a fegyverrel. Ezt megszokni már nem annyira egyszerű, mint az alap irányítást, ráadásul egyes szituációkor megtörtént velem olyan is, hogy céloztam a fegyverrel, és nem akart rögtön hátra nézni, így nem tudtam rögtön lepuffantani a mögöttem futó árnyat.


A hangokról nem lehet túlságosan sokat megemlíteni, ugyanis ez a része átlagosra sikerült, de a szinkronszínészek viszonylag szép munkát végeztek, ugyan a hadsereg emberei közül némelyik úgy beszél, mintha egy robot lenne, és levágja a mondandója végét, de ez csak egy apróbb hiba, ami nem fogja elvenni a kedvét a játékosoknak. A környezet, az ellenségek, a fegyverek, az egyes effektek teljesen korrektek és oda illőek, így más negatívumot nem lehet elmondani erről a részéről a játéknak. Az egyik legkiemelkedőbb pozitívum talán a hangoknál a zenéhez fűződik, ugyanis a főmenü zenéje egyszerűen zseniális.


A játék Steamen 12 euróért debütált, ami egy Indie játékért nem sok pénz, és pláne, akik a zombi apokalipszis szerelmesei egészen valószínű, hogy megszeretné a játékot. Összességében egy elég hangulatos játékot csináltak a spanyol Tequila Works csapat és ha netán DLC-ket adnának ki a játékhoz, akkor egy jó páran egész biztosan megvennék, mivel már az alap játékban is van kihívás, és egy pár elvarratlan szál még van a játékban.

Pros:
+ zombi apokalipszis
+ hangulatos
+ remek grafika
+ epic főmenü zene

Cons:
- néhol zavaró irányítás, de megszokható
- némelyik szinkron hang jobb is lehetett volna

Értékelés
8.0Játékmenet:

A játékmenet egy platformerhez képest egész élvezhető és nem sikeredett túlságosan bonyolultra.
9.0 Hangulat: 

Szerencsére a játékot nem rontották el ebből a szempontból, és jól tükrözi, hogy egy ilyen katasztrófa után miként is nézhet ki a világ.
8.0Grafika: 

Az UE elég jól szuperál a játékban, viszont a maximális grafikai beállítások mellett annyira nem néz ki szépnek, de egy Indie játéknak ez épp elegendő.
7.5Hangok: 

Az effektek teljesen jók, talán a szinkron hangoknál lehet elmondani azt, hogy ha egy kicsit többet foglalkoztak volna vele, akkor jobbra is sikeredett volna.
8.0Szavatosság:

A játékban az összegyűjthető tárgyak és az extra fokozat miatt többször is végigjátszhatóvá válik.
Summary
8.4Azon játékosoknak egész biztosan kötelező darab lesz, akik oda vannak a zombis akció játékokért, de még talán az Indie játékokat kedvelőknek is megérhet egy próbát.
Újabb Régebbi