I am alive - Végre pc-re is elkészül a játék
I am alive - Végre pc-re is elkészül a játék
Nem tudom ki hogy van vele, de én rendkívül nagy örömmel tapasztalom, hogy az eredetileg konzol exluzív játékok szépen sorban elkészülgetnek pc-re. Az Alan Wake pc-s sikere úgy látszik egy lavinát indított el. Azonban ebben az eseteben ez egy jó indulatú lavina.
A mostani trend alapján érkezik ugyanis egy nagyon érdekes játék, amit sok pc-s már szerintem simán temetett. Nem sejtettük ugyanis, hogy a kezdeti pc-s megjelenés kihirdetése után végül pc-s platformra törölt játék egyszer még tiszteletét teszi személyi masináinkon.
Azonban a minap eljött az a pillanat, hogy az Ubisoft bejelentett szeptemberben életben leszünk, azaz jön az I am alive is pc-re. Hogy most szeretnék ezzel a lépéssel a konzolokon hasonlóan gyengén szereplő, de pc-n nagy sikert arató Alan Wake által kitaposott ösvényt ezzel a játékkal is végig járni az talán annyira nem is lényeges. A lényeg, hogy kapunk egy újabb remeknek tűnő poszt-apokaliptikus túlélő játékot, ráadásul a szokásos kliséktől teljesen eltérő fajtát.
Egy alapvetően konzolról érkező játéknál ma már elengedhetetlen, hogy némi fejlesztéssel látogasson a pc-s platformra. Nincs ez másként az I am alive esetében sem, ugyanis már most tudni lehet, hogy magasabb felbontással és részletesebb grafikával fog megjelenni a játék.
Ezen felül 2 új játékmódot is kapunk majd a pc-s kiadás mellé. Az Easy mode-ban inkább a történet lesz a lényeges, így megengedőbb lesz a játék sok tekintetben.
Replay módban azonban a már korábban végigküzdött részeket vehetjük elő újra, amikor is rejtett tárgyakat kereshetünk és újabb rejtélyekre deríthetünk fényt.
Az I am alive szeptember 13-án teszi majd tiszteletét a pc-sek kedvenc platformján és az Ubishopban és steamen egyaránt elérhető lesz egy baráti 12 angol fontos áron.
A bejelentéshez továbbá kaptunk néhány pc-s képet és egy videót is, amit lentebb meg is tekinthettek.