Assassin's Creed 3 - Még mindig van új a nap alatt...
Kissé bulvárosra sikeredett ez a főcím nemde? :-) Mindezzel csupán arra akartam utalni, hogy a legutóbbi Ubisoft munkatárssal készült interjúból kiderül, hogy tartogat még az Ubisoft Montreal-i studiója némi puskaport a rajongói számára a készülő Assassin's Creed 3-al kapcsolatban.
Az Alex Hutchinson-nal készült interjúban az említett úriember ugyanis elmondja, hogy van még olyan eleme a játéksorozat harmadik részének, amelyet még nem osztottak meg a rajongótáborral.
Ami talán a legfontosabb, hogy ugyan ez a történeti szál a harmadik résszel lezárul, de ez nem azt jelenit, hogy a franchise utolsó játékát kapjuk majd október-november környékén. Tehát készül majd nagy valószínűség szerint Assassin's Creed játék a jövőben is.
Alex kifejezi örömét többek között afelett is, hogy egy ilyen érdekes karaktert tudtak főszerepbe állítani, mint Connor. Szerinte ez egy új út lehet a videójáték iparban, melynek végén igazán érdekes karaktereket tehetnek majd meg főszereplőnek a jövőben.
Kiderül továbbá, hogy Desmond kiemelten sokat fog szerepelni a 3. részben. Eddig minden részben tanult valamit a bérgyilkos létből. Talán most már élesben is használni fogja ezen ismereteit?
Ennek a kérdésnek a megválaszolása és az, hogy hogyan alakul Connor gyerekkora és végül hogyan kerül kapcsoltba a bérgyilkos testvériséggel majd ha máshonnan nem de a konzolos Október 30-31-ei, illetve a pc-s November 20-ai megjelenési dátum után biztosan kiderül.