2011-es Top 10 filmek

A mai napra összeállítottam egy listát, azokról a filmekről, amelyek leginkább tetszettek számomra, a 2011-es felhozatalból. Azt már most leszögezem, hogy ez a lista csak az én személyes véleményemet tükrözi, és nem az egész Hungamer szerkesztőségét. Tehát, ha valaki nem ért egyet a listával, akkor nekem kell e-mailben vírusokat küldeni, és ütni-verni ;) Az igazság az, hogy a 2011-es film év, eléggé semmilyenre sikeredett filmek szempontjából. Ne értsetek félre, volt rengeteg nagyon jó popcorn és akció mozi, de az igazán jó filmek, amikben mondjuk, nem szuperhősök és óriási robotok verik össze egymást, elég kevés. Vagy ha volt is, rengeteg nem tudta felkelteni az érdeklődésemet. Nem is szaporítanám tovább a szót, íme a lista:
10. Helyezett:
Förtelmes főnökök
Adva van 3 jó barát, (Jason Bateman, Charlie Day, Jason Sudeikis) akik nem bírják elviselni a főnöküket, hiába is próbálkoznak bármivel. Az egyik főnök egy drogos tahó (Colin Farrel), a másik egy érzéketlen, pszichopata alak (Kevin Spacey) , míg a harmadik egy nimfomániás nő (Jennifer Aniston). Végső elkeseredésükben arra jutnak, hogy megkel ölniük egymás főnökeit. A film legnagyobb erénye egyértelműen a tálalás, és stílus. Egészen egyedi módon közelítették meg a témát, és a színészi gárda első rangú. Eszméletlen mit tettek le az asztalra. A poénok nagy része pedig olyan, amin sírni lehet a röhögéstől, annyira új ennek a témának a bemutatása, olyan mintha nem is láttunk volna még ilyen vígjáték és bosszú mozi keveréket. A filmet egyébként egyértelműen a 3 főnök viszi a hátán és Jamie Foxx a mellék szerepében is zseniális! Teljesen méltó rá, hogy a listám sereg hajtója legyen. Az év vígjátéka díj mindenképpen az övé!

9. Helyezett:
Amerika Kapitány: Az első bosszúálló
Már látom a hőbörögőket, nálunk valamiért utálták ezt a filmet és egyszerűen föl nem érem ép ésszel, hogy miért?! Elismerem, Amerika Kapitány nem éppen egy nemzeti kincs, sokakat már biztos kiborít, hogy egy amerikai zászlóba van csomagolva, de aki csak azt látja meg a filmben, hogy ez egy melldöngető amerikai marhaság, az meg is érdemli, hogy pusztuljanak az agysejtjei. Joe Johnston rendező egy érdekes taktikát választott a film rendezéséhez. Mégpedig azt, hogy a látvány nem lett igazán grandiózus, hanem egy viszonylag visszafogott világot építettek fel, persze itt is vannak szuper fegyverek, szuper emberek. De messze nem egy olyan látvány orgia, mint mondjuk a Thor-ban. Ez az egyszerű, de nagyszerű recept pedig az egész filmre igaz. Nincsenek nagy csavarok, vagy árnyalt szereplők, Amerika Kapitány a jófiú, a Vörös Koponya a gonosz, le kell egymást győzniük ennyi. Leírva valóban nem túl érdekfeszítő, de a remek hangulat és szerethető karakterek elviszik a hátukon a filmet. Na meg a II. VH alternatív tálalásban, legtöbbször jó szokott lenni. A szereplők is nagyon jól lettek kiválasztva, Chris Evans a született kapitány, míg Hugo Weaving a megtestesült gonosz. Én imádtam!

8. Helyezett:
Rango
Mit kapunk, ha a Karib-tenger kalózai rendezője, egy felnőtteknek szóló animációs filmmel rukkol elő? Minden idők egyik legjobb animációs filmje, a Rango! A film egy western paródia, a főszereplője pedig egy kaméleon, Rango (Johnny Depp adja a hangját, meg igazából a járása és a jelenléte is teljesen átjön). Rango a házi kaméleon, egy Por nevű városba érkezik, ahol a város hőse lesz, mert véletlenül meg öl egy madarat. Kis szájhősünk pedig lubickolni kezd a hírnévben. A western hangulat valami félelmetesen jó, a látvány zseniális, talán a legszebb, amit valaha is láttam. A zenék is a helyükön vannak, a poénok pedig hatalmasat ütnek. Nemhiába, írtam, hogy felnőtteknek készült, a legtöbb poénhoz, tényleg kell egy felnőtt agy, gyerekek nem fogják érteni a poént, meg nem is kellene ilyesmiket megnézniük. Ráadásul tele van mindenféle filmes utalással, leginkább western, de előbukkannak mások is, így egyfajta tiszteletadás is a cowboyos műfaj felé. Kihagyhatatlan!

7. Helyezett:
Thor
Az idei év legnagyobb meglepetése számomra, ez a Marvel szuperhős kalandját feldolgozó mozi. Már korábban írtam róla, és igazából csak magamat tudnám ismételni. Teljesen megérdemelten van a listámon.

6. Helyezett:
X-Men: Az elsők
Szintén írtam már róla korábban. Vártam az új X-men filmet, de amit kaptam, az egyértelműen az eddigi legjobb X-men film. Komorabb, és gonoszabb, mint eddig bármelyik, sokkalta reálisabb (saját kategóriájában persze). Eszméletlenül jó színészi játék, remek történet. Megvettek kilóra!

5. Helyezett:
Sherlock Holmes - Árnyjáték
Sokan talán meglepődnek, tudom hozzánk csak januárban érkezett, de én az amerikai megjelenés szerint választottam ki kiszemeltjeimet. Így került fel Guy Ritchie Sherlock Holmes folytatása. Az akciódúsabb koncepció még mindig remekül működik, Sherlock és Watson kettőse úgyszintén, az őket megformáló színészek pedig brillíroznak a szerepükben. Az új karakterek pedig szükségesek voltak, remekül kiegészítették a filmet, a főbb és mellékszereplők egyaránt. Sajnos ez azzal is járt, hogy néhány karaktert el kellett hagyni az előző részből. A látvány kiváló, a film végig pörög és vicces, a története pedig remek, igen érdekes témát boncolgat, sokkalta érdekesebb, mint az előző részé, ami így visszatekintve, abszolút felvezetése volt ennek. Remélem lesz még egy ugyanilyen színvonalas záró darab, az újra formált Holmes-ból.

4. Helyezett:
A majmok bolygója - Lázadás
Én abba a korosztályba tartozom, akit szerencsére még nagyon megfogott az első Majmok bolygója film. Remek hangulata volt, és nem kicsi társadalomkritika szorult belé. Aztán egyre rosszabb részek készültek, lassan mindenki elfordult tőle. 2001-ben Tim Burton egyik kedvenc rendezőm újra elővette a témát, készített egy remek maszkokkal operáló látvány filmet, de semmi kiemelkedőt nem tudott lerakni az asztalra. Nem is sokan szerették, még egy Arany málna díjat is kapott, a legrosszabb feldolgozás kategóriájában. Tavaly azonban megérkezett egy újjabb feldolgozás, ami egyben talán előzmény is (rengeteg az utalás, a legelső klasszikus részre) és azt kell mondanom, ez lett a legjobb rész. Új alapokra helyezték a filmet, modern köntösbe csavarták, eszméletlen látvány világgal turbózták fel. Andy Serkies Caesar a lázadó majom szerepében brillírozik, korábban már Gollamot és Kong Kongot is életre keltette, hasonló technikával, (a nick nevemen pedig már nem kell gondolkoznia senkinek ;) ) Társadalom kritika a felszín alatt, mély érzelmek és még akciót is kaptunk. Egy réges rég leírt téma teljesen új megközelítése volt. Csak egy hajszállal csúszott le a dobogós helyről.

3. Helyezett:
Csúcshatás
Mindenki érezte már magát kiégve, elveszetten és azt gondolva, az égvilágon semmi nem akar összejönni. Na de mit tennénk, ha kapnánk egy gyanús gyógyszert, ami képes az agykapacitásunk 100%-ának a kihasználására? Eddie Morra (Bradley Cooper), a lecsúszott író ebbe a helyzetbe kerül, kap egy NZT nevű csoda drogot, amitől pár nap alatt, megírja a könyvét, és úgy általában, zseni lesz belőle, szuper karriert épít rövid idő alatt, de ennek is megvan az ára. A gyógyszernek súlyos mellékhatásai vannak, és más is pályázik rá. Az idei filmtermés, legegyedibb és legötletesebb története, egyértelműen a Csúcshatásé. A filmnek remek a ritmusa, és a hangulata, a színészi játék is toppon van, jó végre látni Coopert más szerepben is, nem csak másnaposan és/vagy egy szupercsapatban. Remekül megoldotta a feladatát. A film vizuális világ valami hihetetlen egyedi, a gyógyszer használata alatt, élénk színek, a főszereplő szeme furcsán ragyog, és remek kép a képbe átúszó megoldásokat használ. Imádtam, és kérnék én is egy ilyen bogyót!

2. Helyezett:
Warrior
Ez a mozi kakukk tojás, idehaza nem akarják valamiért a mozikba engedni, holott a 2011-es filmek közül majdnem a legjobb ez a mozi, egyébként Angliából már meglehet venni blu ray-en, ha nem akartok várni tegyétek meg azt, amit egy ismerősöm, és rendeljétek meg ti is, mert ez a filmet, bizony bűn volna kihagyni! A Warrior, nem egyedi film, nem egy új megközelítése egy témának, de mégis egy remekmű. A film egy sport dráma, két testvér a film középpontjában, egyikük egy katona, a másik egy tanár, anyagi gondok miatt egymás tudta nélkül beneveznek egy MMA (kevert harcművészetek) bajnokságra. Mindegyiküknek más a célja, mindkettőjük szimpatikus, és mindkettőjüknek problémája van egymással és az apjukkal. Az évek során elfojtott sérelmeket pedig le kell rendezniük. Az előadás mód, a hangulat, a színészi játék zseniális, nagy betűs FILMMÁGIA! Akinek esetleg a 2010-es The Fighter ugrik be, talán jó helyen keresgél, de talán nem is. Az alapkoncepció hasonló, de más pontokra helyezték a hangsúlyt. Mindenképpen meg kell említeni Nick Nolte-t, aki élete legjobb alakítását nyújtja, az alkoholista apa, és edző szerepében. A testvéreket sem kell félteni Joel Edgerton is remekel, de a film igazi ütőkártyája Tom Hardy. Félelmetesen jól játszik, a Bronson mellett ez az eddigi legjobb alakítása, és ha minden jól megy, nyáron megnézhetjük, hogyan bombázza szét Batman gerincét mint Bane. És csak egy film tudta megelőzni nálam ezt a mozit.

1. Helyezett:
Drive
Íme, az arany érmes, a 2011-ben bemutatott filmek közül ez volt a kedvencem, mégpedig a Drive. Már korábban is ódákat zengtem róla itt. Teljesen egyedi stílussal mutattak be egy olyan filmet, amit már vagy 100-szor láttunk és mégis, ha a hatása alá kerülsz, nem szabadulsz. Remek zenei betétek, megfoghatatlan és utánozhatatlan hangulat. Ryan Gosling frenetikus játéka, ennyi elég is volt neki, hogy minden mást maga mögé utasítson.

Extra: Sajnos két filmet nem tudtam megnézni, amik esetleg még tudnának változtatni a listán, az Immortals és a Rumnapló, ha ezek tényleg beváltják a reményeimet, akkor lesz ebből a rovatból egy update.
Ezek az én kedvenc filmjeim tavalyról, várom a véleményeket, sziasztok!
Újabb Régebbi