
A DICE a kombo magazinnak tett információi szerint a Battlefield 3 nem fogja támogatni a DirectX 9 grafikai technológiát, ezzel is szeretnék felhasználóbarátibbá varázsolni a Windows 7 rendszert. Valamint azt is megtudtuk, hogy a multiplayer alatt a DICE saját grafikai motorja, a Frostbite továbbfejlesztett illetve a legfrissebb verziószámú változata fog futni. A DirectX 11 technológia segítségével a legtöbbet fogják kihozni a motorból, amely mind ezek mellett még optimalizáltabb is lesz.

A svéd fejlesztők még azt is megerősítették, hogy a Battlefield 3 leginkább a számítógépes felhasználókat lesz hivatott támogatni, ellentétben azzal, hogy Win XP operációs rendszereken egyáltalán nem fog majd futni. A dedikált szerver támogatása pedig lehetővé fogja tenni a 64 fős többjátékos csatározásait is, ami a Bad Company 2-ből sajnos kimaradt. A visszajelzések szerint igen is szükség van 32v32 felállásra, s ezt az EA is jóvá fogja hagyni.

A Battlefield 3 2012 első félévében fog megjelenni PC-re és konzolokra, ha hihetünk a frissen érkezett információknak.