Rain World - Teszt

Teszteltük az indie platformert...

A Rain World, egy érdekes játék. Hősünk, egy macskára emlékeztető lény, akit egy esőzés elszakított a családjától, akikhez a játék során próbál visszatérni. Ez a feladat persze koránt sem lesz egyszerű, hiszen a Rain World világa korántsem barátságos. A környezet ismeretlen, ragadozók járják a területet, valamint még ott van a címben szereplő eső is, ami könyörtelenül mos el mindent, ami az útjába esik.

A játék elején lévő átvezetőből kiderült, hogy egy heves esőzés miatt hősünk elkeveredett családjától, és a feladata a visszajutás lesz. A történet igazából ennyi, de szerencsére a játék igencsak hangulatosra sikeredett, így nem is igazán zavarja az összetett forgatókönyv hiánya az embert.


A Rain World első ránézésre egy platformer, ám picit elmerülve máris látszik, hogy ez csak az egyik rétege a programnak. A játék igazából egy "metroidvania" játék túlélő elemekkel megtámogatva. A metroidvania elnevezés a klasszikus Metroid és Castlevania játékokból ered, hiszen mindkét cím 2D-s platformer volt, amelyekben nagy szerepet kapott a felfedezés, és amelyekben egy-egy lineáris pálya helyett nagy, kicsit labirintus szerű területeket kellett bejárni, sok oda-vissza mászkálással. Ezt a receptet támogatja meg a Rain World egy kis túlélő mechanikával.

A túléléshez hősünknek ennie kell, mivel csak bizonyos mennyiségű étellel a gyomrában képes a hibernáló alvásra, amelyet a menedékhelyeken tehet meg. A játékban két fő ellenségünk lesz: az eső, és a ránk leső nagyobb ragadozók. Az eső elöl a már említett menedékhelyeken húzhatjuk meg magunkat, ellenkező esetben elhalálozunk. Ezeken a menedékekben kötelezően hibernálnunk kell magunkat, amihez ugye elegendő élelem szükséges. Ha ez nincs, akkor szintén jön a halál. Az élelemszerzést még külön nehezíti, hogy az élelmet tartalmazó területeken nem termelődnek folyamatosan újra a dolgok, hanem csak néhány hibernálás után. Emiatt folyamatosan új táplálékforrás után kell kutatnunk a játék során.


 A különböző ragadozók szintén nagy veszélyt jelentenek számunkra, hiszen azonnal képesek végezni karakterünkkel. Ellenük a menekülés a legjobb taktika, de néha van lehetőségünk arra is, hogy az egyik ragadozót egy másikhoz csalogassuk. Ilyenkor a két lény egymásnak esik, mi pedig kereket oldhatunk. Hogy ne legyen egyszerű dolgunk, a ragadozók helye mindegy egyes hibernálás után változik, így sosem tudhatjuk, hogy mi vár ránk a következő képernyőn. Sajnos ez a dolog rengetegszer frusztráló tud lenni, ugyanis nagyon sokszor futottam bele olyanba, hogy egy képernyőre érkezve azonnal lecsaptak rám, és mivel esélyem sem volt reagálni, természetesen meghaltam. A dolog nem lenne még annyira hatalmas probléma, ám az a helyzet, hogy ez sokkal többször fordult elő velem, mint kéne, ráadásul a halálok száma a játékmenet egy másik pontjára is kihatással van.


A Rain World egy nagy területen játszódik, amely régiókra van osztva, amiket felfoghatunk pályáknak is. Ahhoz, hogy a következő ilyen terület kapuja megnyíljon több hibernációt kell csinálnunk, mint ahányszor meghaltunk. Ez a dolog nem hangzik túlságosan ígéretesnek, hiszen ahogy fentebb is írtam, rengetegszer fogunk olyanba belefutni, hogy igazságtalanul ér minket a halál. Emiatt az új területek megnyitása is sokszor erősen frusztráló folyamattá válik, ami szintén rombolja, az amúgy hangulatos élményt.

Sajnos a problémák még nem értek véget itt. A játék platformer része, sem lett tökéletes. Az irányítás túlságosan nehézkes, még az egyszerűnek tűnő, más játékokban könnyen kivitelezhető ugrásokhoz is itt egy trapézugró, vagy parkourös ügyességére van szükség.


Nagy kár, mert a játék kifejezetten szépen és hangulatosan néz ki. A bejárt területek sejtelmesek, és idegenek. Nincsenek emberek, vagy emberi életre utaló nyomok, csak állatok, és egy letűnt civilizáció romjai. Hangulatos egyveleg, az biztos. A grafikus csapatnak kijár a piros pont. Az audiodizájn szintén hangulatosra sikeredett, szóval a külsőségekkel semmi probléma, sőt.


Review score
 7.3A Rain World egy hangulatos játék, amely érdekes tálalása, és játékmenete ellenére mégsem sikerült annyira élvezetesre, mint amennyire vártuk. Bízunk benne, hogy a jövőben a fejlesztők kicsit finomítanak majd a dolgon, de addig is inkább csak a türelmesebb játékosoknak tudnám ajánlani.

Összes oldalmegjelenítés