Shiness: The Lightning Kingdom - Zenés videót és megjelenési dátumot kapott a játék

Európai JRPG a láthatáron...

Három évvel ezelőtt egy kicsi francia stúdió, az Enigami úgy döntött, hogy szeretnének JRPG-t készíteni, és hogy megvalósítsák álmukat, a Kickstarteren kértek segítséget a játékosoktól. A kampány sikeresen zárult, és a játék 140000 dollárt szedett össze. A csapat pedig, elnézve a végeredményt, csodát művelt.

A Shiness kifejezetten ígéretesnek tűnik, és egyáltalán nem úgy néz ki, mintha egy kis európai csapat készítette volna, hanem akár egy Atlus-, vagy Level5-játékként is megállná a helyét.

A Shiness főszereplője egy antropomorf kutya, Chado, aki négy társával karöltve kalandozik fel-alá egy repülő hajó segítségével. Színes, cel-shading technikával készült grafikájával és egyedi stílusával leginkább a Ni No Kuni-ra hasonlít a program, aminek a fejlesztők elmondása szerint körülbelül 20 óra a játékideje. Ez egy átlag JRPG-től messze elmarad, de ez érhető egy ekkora stúdió esetében, valamint a rövidebb játékidő talán a műfajtól eddig idegenkedő játékosokat is bevonzhatja.

A Focus Home Interactive kiadói gondozásában megjelenő program egy szép zenés előzetest is kapott, amely felfedi a játék megjelenési dátumát is.



A Shiness: The Lightning Kingdom április 18-án jelenik majd meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.

Összes oldalmegjelenítés