Jelentőségük lesz a Mass Effect: Andromeda mellékküldetéseinek

Egy PC Gamer oldalnak adott interjúban Fabrice Condominas, a Mass Effect: Andromeda producere elmondta, hogy a BioWare okult a Dragon Age: Inquisitiont ért kritikákból, melyek főleg a másodlagos küldetéseket érték. A rajongók azt kifogásolták, hogy a mellékes feladatok nagyon hosszúak és unalmasak, aminek nagy részét sokszor csak jelentéktelen gyűjtögetés tesz ki.


Condominas úgy nevezte a jelenséget, hogy "A Hinterlands probléma", ahol a játékosoknak egyetlen helyszínen túl sok mellékküldetésen kellett átrágniuk magukat, ráadásul a nem kellően változatos feladatok miatt ez hamar unalmassá is vált. A producer elmondta, hogy tanultak ezekből a hibákból, így a BioWare elkövetkező játékaiban - köztük a Mass Effect: Andromédában is - sokkal nagyobb jelentőséggel bíró másodlagos feladatokat igyekeznek létrehozni. Azt is elárulta, hogy ehhez inspirációt a CD Projekt RED játékából, a The Witcher 3: Wild Hunt-ból merítettek.

A Mass Effect: Andromeda producere azzal zárta mondandóját, hogy az, miszerint valami nagyobb, nem jelenti, hogy egyben jobb is lesz. A mellékküldetéseknek muszáj sokkal jelentősebbnek lenniük annak érdekében, hogy lebilincselővé és érdekessé váljanak. Ezt pedig a The Witcher 3: Wild Hunt kiegészítő feladatai tökéletesen illusztrálják. Fabrice Condominas elmondása szerint nagyon fontos számukra, hogy a mennyiség ne menjen a minőség rovására semmiben sem, amit készítenek.

Összes oldalmegjelenítés