Space Run Galaxy - Előzetes

Egy kis űrszállítmányozás...


Talán ismerős lehet a Space Run Galaxy neve, hiszen egy folytatásról beszélünk. A Space Run hihetetlen nagy játékos tábornak örvendet és ennek a különlegessége az volt, hogy egy ember fejlesztette az egészet. Látva a nagy sikereket a Focus Home Interactive kicsit megtolta a fejlesztői csapatot és így jöhetett létre a folytatás, mely az eredeti játékmenetet tovább fejlesztve, egy sokkal izgalmasabb alkotást tett le az asztalra. A Space Run Galaxy azok a játékok közé sorolható, amik feketelyukként nyelik el az ember figyelmét és idejét. Ha egyszer kipróbáljuk, nehezen fogjuk abbahagyni. Fontos megemlíteni viszont, hogy még csak béta verzió érhető el, de heteken belül itt a teljes is.


Az első rész főhőse Captain Buck, aki egy intergalaktikus szállító volt, nevezzük őket runnernek, mára annyi rakományt kézbesített sikeresen, hogy saját vállalatot hozott létre, amely nem mellesleg a galaxis legnépszerűbb cége lett. Runnereket alkalmaz, akiknek az a feladatuk, hogy a rendszerek között megadott időre, épségben leszállítsák a fontos rakományokat. Ennek a csapatnak vagyunk mi is a tagja. Amit tudni kell a játékról, hogy ez egy valós idejű tower defense cucc. Ez azt jelenti, hogy a runok között jönnek az ellenfeleink, nekünk pedig fel kell szerelnünk a hajót a megfelelő védelemmel és harci eszközökkel, hogy megtudjuk védeni a rakományt és egyáltalán épségben elérjük a célunkat. Más játékokkal szemben, ahol a pályák egyre nagyobbak és bonyolultabbak lesznek, itt nekünk kell fejlesztenünk a hajónk felületét, ugyanis az egész hatszögekből áll össze és ezekre a platformokra tudunk telepíteni lézereket, rakétavetőket, meghajtókat és még sorolhatnám.


A Space Run Galaxy tehát egy merőben egyedire sikerült játék. A küldetéseket időre kell elvégeznünk, tehát egy run nagyjából 5-6 percig tart. Ez persze függ attól is, hogy milyen gyorsan szeljük át a rendszerek közötti távolságot, hiszen minél gyorsabbak vagyunk, annál több pénz üti a markunkat. Ebből az okból kifolyólag felszerelhetünk az űrhajónkra meghajtókat, amik segítségével időt tudunk lefaragni a szállításból. Persze ez nem olyan könnyű, hiszen az eszközök telepítésénél nyersanyagra van szükség, ami másodpercenként termelődik, illetve a szétlőtt ellenfelekből nyerhetőek ki, így mindig meg kell gondolni, hogy éppen mire költünk. Ez már csak azért is fontos, hiszen az építhető objektumok száma véges. Ha van nyolc lézerágyunk, az nem azt jelenti, hogy egyszerre nyolcat tudunk a hajóra rakni, hanem hogy összesen nyolc van belőle, Ha felszereljük mindet és lelőnek belőle ötöt, akkor hiába van elég nyersanyag további építésére, csak az a maradék három látja el a védelmi feladatokat.


A küldetések során természetesen pénzt kapunk és fejlesztéseket, melyek során turbózhatjuk például a lézerágyú kapacitását, illetve kifejleszthetünk újabb eszközöket, melyeket a hajóra tudunk felszerelni. Ugyanakkor maga a hajó is továbbépíthető, hiszen a megfelelő alapanyagokat összekeverve hatszög egységeket hozhatunk létre, ezzel pedig az űrhajú nagyságát tudjuk növelni, így több platform nyílik meg, melyre építhetünk és több csomagot is tudunk szállítani. Nagyon fontos, hogy minden küldetés során a rakományt is fel kell szerelnünk, ami természetesen szintén helyet foglal el, valamint ezek is olyan objektumok, amik sérülékenyek, így a megvédése elsődleges. Maga a hajó nem tud sérülni, csak az eszközök, amit rá építettünk, így a küldetés akkor sikertelen, ha felrobbantják a rakományt, illetve kilövik a meghajtókat és nincs lehetőségünk már többet építeni.


A Space Run Galaxy nagy előnye még, hogy nyit az online közösség felé. Hogy a játék egy igazi nagy intergalaktikus vállalatot tudjon létrehozni, létrejött egy piac, melyen maguk a játékosok tudnak kereskedni. A béta verzió alatt ez még igen jelentéktelen, de a későbbiekben biztos vagyok benne, beindul az online biznisz. Ezen kívül van saját profilunk, mely a küldetések során tapasztalatot gyűjtve szintet lép, így elérhetővé válnak a magasabb és nehezebb küldetések, valamint a nagyobb és más formájú hajók. Rengeteg run vár a vállalkozókra, hiszen a játék 4 naprendszert tartalmaz, amikben több, mint 100 küldetés érhető el.



Bár a történet nem számottevő, sokszor van egy kis párbeszéd a nagyobb küldetések előtt, hogy ne legyen annyira nyers az egész. Ezek jó ízű és vicces dialógusok, amik kellemes hangulatot teremtenek a játékos számára. A humor végig jelen van a küldetéseink során is, a fedélzeti számítógép például nem egyszer mondja a runok végén, hogy őt is annyira meglepte a sikeres szállítás, mint minket. Milyen aranyos. A lényeg tehát, annak ellenére, hogy a Space Run Galaxy csak béta, hiba nélkül működik, egyelőre az online része hiányos, de ez érthető is a kevés játékos miatt. Ha szeretitek a tower defense játékokat, akkor ez nem maradhat le a listáról, hiszen az érdekes játékmenete miatt igen nagy kihívást jelent mindenki számára. Pár hét is itt a megjelenés, amikor mi is jobban kivesézzük majd a Space Run Galaxy rejtelmeit, de ha nem bírnátok addig várni, már most előrendelhető Steam-en, így megnyílik lehetőség már a béta fázis alatt kipróbálni. 

Összes oldalmegjelenítés