Előfordult már jópárszor, hogy a játékok nem csak szórakoztatni szerették volna a játékosokat, hanem esetleges társadalmi, vagy egyéni problémákat mutattak be, és esetleg még véleményt is alkottak róla. Ilyen volt például a legutóbbi Bioshock epizód, az Infinite, amelyben volt minden a rasszizmustól kezdve a vallási fanatizmusig. De természetesen a sokkal kötetlenebb indie-éra is él ezzel a dologgal, ráadásul sokkal gyakrabban is. Bár ezeknél a játékoknál inkább az egyéni problémák bemutatása dominál, például a Thomas Was Alone az önbizalomhiányról és a magányról beszél, a Papo & Yo egy bántalmazott kisfiú menekülése a valóság elöl. Ezeken kívül még rengeteg példát tudnék sorolni, ám most más célból írom ezt le nektek, ugyanis a mostani tesztalanyunk szintén az indie-játékok közül kerül ki, és neki sem csak a szórakoztatás a célja. De lássuk, hogy milyen a Mimimi Games első PC-s játéka, a The Last Tinker!
Hold your colour
A The Last Tinker története Tinker Worldön játszódik, ahol minden felépíthető három alapanyag segítségével. Ez a három anyag a szín, a ragasztó és a papír. A világ központi települését, Colortownt a különböző színek szellemei alkották meg, akiknek természetesen a saját árnyalataik voltak a kedvencei. A különböző színű lakók egy jó ideig nyugodtan éltek együtt, azonban idővel elkezdték félni és gyűlölni egymást. A várost három nagy területre osztották fel, ahol elkülönülve él a három szín (piros, zöld és kék). A város külső negyedében viszont más a helyzet, mert ott minden színt szívesen látnak, és ott képesek békésen együtt élni egymás mellett a polgárok. Ennek a negyednek a lakója főhősünk, Koru is, aki egy tehetséges harcművész, valamint remek atletikus képességei vannak. A játék elején Koru éppen barátjával Taggel (aki egy repülő piñatara hasonlít) a szokásos teendőiket végzik, azaz versenyeznek, és némi fizetségért segítenek azoknak, akik megkérik őket. A nap végén Tag megsérül egy összetűzés során, és Koru nem képes segíteni rajta a hagyományos módszerekkel. Szerencséjére éppen akkor kér segítséget tőle a lila szellem, aki miután meggyógyította Taget, megkéri hősünket, hogy segítsen neki eljutni a központi toronyba. Mi természetesen segítünk neki, ám kiderül, hogy csúnyán átvertek minket. Lila tönkreteszi a toronyban lévő festményt, és ezzel elárasztja a várost a mindent elemésztő sivárság. Hősünk a bűntudattól vezérelve nekiindul, hogy megszerezze a három szellem támogatását, és segítségükkel helyreállítsa a rendet és a békét a városban.
A történet nincsen túlbonyolítva, azonban teljesen jól működik, és a világ, amelyben elhelyezkedik szintén remekre sikeredett. Viszont a bevezető után gondolom felfigyeltetek arra, hogy bizony a történet gyakorlatilag a rasszizmusról szól. A készítők nagyon ügyesen teszik a dolgukat, ugyanis a téma egyáltalán nem szájbarágós, hanem szépen finoman bújik meg a háttérben, szóval már emiatt is megemelem a kalapom a fejlesztők előtt. Ezen kívül már most megemlíteném, hogy a készítők tettek pár jópofa easter egget a játékba. Például Tinkerworld leghíresebb és legjobb festőjét Bob Rossnak (google it!) hívják. Az ilyen kis apróságok és a színes, aranyos világ segít nekünk abban, hogy gyakorlatilag végigmosolyogjuk azt a nagyjából nyolc órát, amíg a kaland végére érünk.
A The Last Tinker játékmenetét tekintve egy akció-platformjáték, amely során azért meg kell oldanunk jó pár logikai feladványt is. A platformrészek mechanikája az Assassin’s Creed játékokéra emlékeztet, azaz ha nyomva tartod az jobb ravaszt, akkor a karakter sprintelni kezd, és felmászik, vagy felugrik az előtte lévő akadályra. Ez igazából nem hangzik nehéznek, és nem is az, viszont a nehézséget itt inkább az időzítés jelenti. Rengeteg olyan platformrész van a játékban, ahol a platformok mozognak, vagy csak egy ideig tartózkodhatunk rajtuk, így nem állhatunk meg bámészkodni. Ezen kívül találhatóak sínpályák is a játékban, amelyeken eléggé gyorsan siklik karakterünk, és közben kell átugrani az utunkba kerülő akadályokat, vagy átugrani egy másik sínre, mert az, amin vagyunk mindjárt véget ér. Ezeknél a részeknél is jól kell időzítenünk, mert az akadályok fogyasztják az életerőnket, vagy ha nem ugrunk át időben egy másik sínre, akkor leesünk, és kezdhetjük elölről az egészet. Tehát a platformrészekről elmondható, hogy egyszerűen kezelhető, ugyanakkor az időzítés miatt van bennük kihívás is, így egy könnyen kezelhető, de intenzív és élvezetes mókát kapunk.
A játékban található harcrendszer se kifejezetten bonyolult, ám szintén jól működik. Alapesetben egy ütésgombot és egy vetődés gombot kell használnunk. A dolog ott bonyolódik, hogy a játékban található, sivárság alkotta ellenfeleket nem tudjuk megsebezni, csupán, ha a szellemektől kapott támadásokat használjuk, és ezen kívül minden szellemtől kapunk egy különleges képességet, amit akkor süthetünk el, ha az életerőnk alatt található csík teljesen feltöltődött. Kalandunk során először a piros szellemmel fogunk találkozni, akinek a támadása az alap ütésgombon foglal helyet, és csupán annyi pluszt ad, hogy már meg tudjuk sebezni a szörnyeket is. A különleges képesség pedig egy rage-mód, ami időtartama alatt sokkal erősebbet sebzünk az ellenfelekre. A zöld szellemtől kapott támadásunk hatására az ellenfelek elszaladnak előlünk, amíg tart a hatás. Ezzel például a szúrós bokrokba, vagy szakadékokba érdemes belehajtani az ellent. A különleges képesség pedig az, hogy egy rövid ideig megállíthatjuk az időt. Ennek a harcok és a platformrészek során is hasznát vesszük majd. A kék szellemtől kapott támadásunk rövid időre megbénítja az áldozatot, akit ezután hátulról egy ütéssel kivégezhetünk. Különleges képességként pedig egy pajzsot kapunk, ami megvéd minket a pályát beterítő sivárságtól, így nyugodtan átgázolhatunk rajta. A harcrendszer tehát ismét egyszerű elven működik, azonban a játék vége felé már eléggé sok lehetőség áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy rendet tegyünk az ellenfelek soraiban. Szintén egyszerű, gyors és élvezetes az egész. Fun-fact: a három szellemtől kapott támadásunk az Xbox kontrolleren is színek szerint van kiosztva, tehát a piros a B, a zöld az A, és kék az X.
A The Last Tinker már így is remek szórakozásnak tűnhet, ám a dolog még nem ér véget ennyivel, ugyanis a fejlesztők még különböző logikai feladványokat is adtak nekünk. Ezeknél sokszor egy nagy sétáló gombával, Biggs-el, vagy az ő lekicsinyített változatával, Bomberrel kell megoldanunk. Biggs/Bomber képes falakat felrobbantani, gombokat megnyomni, eltüntetni a sivárságot egy bizonyos területről, szóval rengeteg mindent fogunk velük majd csinálni. Természetesen a lehetőségeink a történet előrehaladtával folyamatosan bővülni fognak, és így a feladványok is összetettebbek és bonyolultabbak lesznek majd.
A játékban helyet kapott még egy egyszerűbb karakterfejlesztés is, amelyet a játék világában található automatáknál végezhetünk el. Természetesen a különböző fejlesztések pénzbe, mégpedig a játék során összeszedett kristályokba kerülnek, így nem árt minél többet összegyűjteni belőlük. A játékban ezen kívül lehetőségünk van még jól eldugott aranyecsetek összegyűjtésére, amelyeket a már fentebb említett Bob Rossnál válthatunk be különböző artworkökre, valamint pár mókás módosításra, például mindenkinek nagy feje lesz.
A The Last Tinker tehát egy kifejezetten sokrétű és változatos játék lett, amelyet mégse bonyolítottak agyon a készítők, így gyorsan megtanulható, és élvezetes a vele való játszás.
RGB
A The Last Tinker grafikájára egy rossz szavunk sem lehet, ugyanis a játék remekül néz ki. Az egész világ valóban úgy fest, mintha papírból és kartonból készítették volna el, és nagyon rajzfilmszerű. A karakterdizájn szintén zseniális. A zöld karakterek nagyon aranyosak és viccesek, Koru kellően laza, és az ellenfelek is egész jól festenek. Mindezt a Unity motorral érték el fejlesztők, és érdemes megjegyezni, hogy gyengébb gépeken is remekül fut a játék magasabb grafikai beállítások mellett.
Hangok terén is jól vizsgázik a játék. Nagyon sokat tesz hozzá az összképhez a rajzfilmes hangzásvilág. Szinkron nincs a játékban, ahelyett a karakterek csak motyognak és dünnyögnek, ami igazából egész jópofára sikerült. A zene szintén remekül sikerült. Az egész soundtrack a játékhoz illően vidám hangulatú, valamint mindig szépen idomul az adott helyszínhez, vagy eseményhez.
Ítélet
A The Last Tinker egy remek akció-platformer, amelynek sikerült meglepnie, ugyanis addig nem is hallottam róla, amíg meg nem kaptam a tesztverziót, valamint az aranyos külső mögött finomam húzódó mondanivaló is kellemes meglepetés volt. Egyszóval bátran ajánlom a játékot mindenkinek, nemcsak a műfaj rajongóinak.
- Süti –
Pro:+ Jó történet és mondanivaló
+ Élvezetes és változatos játékmenet
+ Szép grafika
+ Jó zene
+ Jópofa easter eggek
Kontra:
- Alacsony újrajátszhatóság
| Értékelés | |
| 9.0 | Játékmenet: A játékmenet egyszerű alapokon nyugszik, azonban mégis rendkívül változatos, és emiatt igazán élvezetes. |
| 8.5 | Hangulat: A játék remek hangulattal rendelkezik, szinte végig úgy érezhetjük, mintha egy pörgős rajzfilmet néznénk. |
| 9.0 | Grafika: A játék rajzfilmekre emlékeztető grafikája kifejezetten jól mutat a monitorjainkon, ráadásul egy szolidabb konfigon is gond nélkül elfut. |
| 9.0 | Hangok: A rajzfilmes hangulatot erősítő hangok mellett a remekül illeszkedő zene is fontos részét képezi a programnak, amely ezek által még hangulatosabbá válik. |
| 7.5 | Szavatosság: A The Last Tinker első végigjátszásába nagyjából nyolc órát is bele lehet ölni és erre jön még rá az aranyecsetek felkutatása, ám ezeken kívül semmi más nincs benne, ami hosszabb ideig a gép elé szögezne, és az újrajátszást se igazán motiválja semmilyen játékelem. |
| Review score | |
| 8.6 | A The Last Tinker egy remekül sikerült akció-platformer, amely a bájos hangulat- és látványvilág alatt komoly mondanivalót is rejt. Emiatt és a könnyen tanulható és élvezetes játékmenete miatt mindenki számára nyugodt szívvel tudom ajánlani. |