Az Akane the Kunoichi majd húsz évet röpített vissza az időben, amikor a suliból hazaérve bevetettem magam a SNES, persze miután megírtam a leckét - édesanyám rövid pórázon tarott ilyen szempontból -, és nem törődtem azzal, melyik gépen szebbek a játékok, mikor érkezik a legújabb DLC. Ezek a fogalmak nem is léteztek még akkor. Na meg egy játék is tovább tartott, nem feltétlenül azért, mert hosszabb volt, mint a maiak, de el tudtam tökörészni egy-egy címmel, meg hát nem is jutottam olyan gyakran újdonsághoz. Szóval az Akane saját játékoskarrierem hőskorát idézte fel, sajnos azonban nem olyan kiforrott és eltalált alkotás, amire megannyi év után is emlékezni fogok. De lehet, hogy már a jövő héten sem.
Az Akane a kicsiny Haruneko csapat játéka, először az azóta már megboldogult Xbox Live Indie kínálatában tűnt fel, később pedig tiszteletét iPhone-on, ipad-en, WP7-en, és Windows-on is - én utóbbi verzióval ismerkedtem. A címszereplő hölgy egy kunoichi, amolyan női nindzsa, aki beleszeretett mesterébe. A tanítót azonban elrabolják, Akane pedig öt világon, tizenöt pályán húzódó mentőakcióba fog. Első olvasatra ez tisztes játékidőnek tűnik, de ne lepődjetek meg, ha pár óra alatt abszolváljátok a kalandot. Minden szekvencia elején kaptok öt percet, hogy elérjétek a kijáratot. Bár a rendelkezésre álló idő növelhető, én egyetlen egyszer kényszerültem újrakezdeni az adott pályát a másodpercek elvesztegetése miatt.
Maguk a pályák egy kőbe vésett menetrendet követnek. Két hagyományos szint, és egy főellenségharc, aztán ugrás a következő világba. És hogy mit is kell pontosan csinálni? Ugrálni és hajítókéseket dobálni. Akane nem közelharcos, ami szerencse, mert elég egy ujjheggyel hozzáérnie az ellenséghez, máris sebesül. Ami nem jó hír, tekintve, hogy négy életerőponttal vág neki a szakaszoknak. A bal felső sarokban lüktető szívecskéket márpedig könnyű elveszíteni. Négy ellenségtípussal kell számolni, na meg persze a főellenségekkel. A kék ruhás nindzsák egyszerűen két megadott pont között strázsálnak, az ő esetükben csak arra kell figyelned, hogy ne érjenek el. A narancsba burkolózott társaik más sokkal veszélyesebbek, Akane-hoz hasonlóan dobókésekkel vannak felszerelve, ráadásul nem csak egyenesen dobálják őket, mint a játékos, hanem bármilyen irányban. Ez azért lehet kényelmetlen, mert könnyen feltűnhet egy Akane felé repülő tőr, miközben ő két másik ellenségre figyel. Őket utáltam a legjobban. A kalapos szerzetesek lépten-nyomon bumeráng módjára elhajítják fejfedőjüket, de legalább ezt kizárólag előrefelé teszik. A kutyák pedig loholnak. Én megvártam, míg elindultak az ellenkező irányba és levadásztam őket. De becsszó, szeretem őket!
A gondok inkább Akane mozgásrepertoárját megszemlélve merülnek fel. Nem a lehetőségek számával van gond, nem lehet ugyan akrobatákat megszégyenítő mozdulatokat tenni, de a célnak megfelelnek. Mehetsz előre, hátra, leguggolhatsz - ami akkor hasznos, ha ebekre lősz, vagy éppen egy dobókés elől buksz le -, ugorhatsz. Most következik a játék legextrémebb tornagyakorlata: ha nekiugrasz egy falnak, lassan csúszni kezdesz, ebből a pozícióból elrugaszkodhatsz az ellenkező irányba, így elérhetetlennek tűnő platformokra is feljuthatsz. Nem mellesleg ez a mozdulatsor nélkülözhetetlen a főellenségek leveréséhez is. A harc, mint korábban említettem, a kések dobálásában merül ki. Van itt egy kiskapu azonban, mégpedig Akane különleges képessége, amit alapesetben háromszor süthetsz el. Ilyenkor a három alakzat egyik szerint - amit értelemszerűen kiválasztottál - a hölgy több tucat kést szór szét, letarolva mindenkit, aki a környéken van. Oszthatod az áldást magad elé, felülről lefelé, vagy 360 fokban, mikor melyik jön jól.
De akkor hol a probléma? Nos, Akane kicsit esetlen. Az irányítás nem olyan precíz, mint a játék jobban sikerült társaiban, picit csúszós, picit pontatlan. Épp elég ahhoz, hogy a kritikus pillanatokban ne tudjon az ember kikerülni egy tőrt vagy egy alattomos kalapot.A falon ugrándozást is jól be kellett gyakorolnom, mert kezdetben olyan érzésem volt, mintha Akane dacból sem azt akarta volna csinálni, amire kértem.
A haladással párhuzamosan ne várjatok eget rengető újdonságokat. Szinte minden pályán találkozni lebegő cica tégelyekkel - nevezzük őket így -, amiket összetörve kis segítség eshet a földre. Egy szívecske, ami nagyon jól jön, ha már az útólsóval gazdálkodsz, egy kis homokóra, ami pár másodperccel gazdagítja a rendelkezésedre álló időt, bár ennek nem sok értelmét látom, vagy egy apró tekercs, amivel különleges képességed aktiválhatod. A különböző témákat felölelő világok - erdei tisztás, havas hegycsúcs - egy-egy új játékelemet csempésznek a receptbe. Az erdőben folyó patakok például magukkal sodornak, így gyakorlatilag nem lehet egy helyben állni, a hegytetőn húzódó hótakarón tovacsúszik a karakter, nehéz megállni, természetesen itt vannak a legvékonyabb platformelemek és itt tátonganak a legnagyobb mélységek. A főellenségek nagyok, de hát tudjuk, hogy vannak nagy testű buta állatok. Szerencsétlenek egy formulát követnek, amit hamar be lehet tanulni, utána azt kell ismételni alázatosan, amíg az opponens meg nem nyekken.
Elhalálozni annyira nem nehéz, főleg a bizonytalan irányítás miatt, de nem érdemes. Az, hogy újból kell kezdeni a pályát, még csak hagyján, legalább van tétje a játszmának és annyira nem is hosszúak a szekvenciák, de minden egyes alkalommal végig kell nézni a töltőképernyőt, amitől hamar felmehet a pumpa egyesekben. Párszor én sem szégyelltem indulatomban egyszerre megnyomni az Alt-ot és az F4-et. Ha viszont elkapsz egy zöld hullámot, kettőt pislantasz és kész is vagy. Ha tovább szeretnél időzni Akane bőrében, akkor újból nekiugorhatsz a pályáknak, hogy összegyűjtsd a kihagyott ruhácskákat, amikből összesen negyvenötöt találhatsz. Ha velem ellentétben jobban benne vagy a retro témában és ujjgyakorlat a játék csiszolatlansága ellenére is, ne habozz, a gyűjtögetnivalókat olyan helyekre tették, hogy megdolgozz értük.
Az Akane valóban a SNES korszakot idéző, igazi retro játék, nemcsak menetében, de megjelenésében is. Elég, ha ránéztek a képekre, ismétlődő elemek, ikertestvérek százai, csak nagyobb felbontásban. Hozzám nem áll közel ez a stílus, de senki szeme nem fog kifolyni tőle, és tökéletesen megfelel a célnak, a régi platformingok előtti tisztelgésnek. A hangokkal már nem békültem ki ilyen könnyen. Minden világ saját kis zenei betéttel bír, de ez meg sem áll a következő szekcióig. Ha szerencsés vagy, a monotonitásba fulladó dallamokra már fel sem fogsz figyelni, ha nem, akkor nyugodtan tekerd le a hangerőt. Ugyanez érvényes a hangokra is, főleg Akane kiáltozására. Ahány ugrás, annyi "hjáá", engem majdnem az őrületbe kergetett.
Az Akane the Kunoichi sajnos nem jó játék, egyetlen elemét sem nevezhetném kiemelkedőnek, sőt, a csiszolatlanság többször is elvette a kedvem a folytatástól, ami tekintve, hogy két-három órás kampányról beszélhetünk, tovább ront a helyzeten. Ezt ellensúlyozandó, a játék három euró. Ha egy esős délutánon - mint mostanság - unatkozol és az igazi retro elkötelezett híve vagy, esetleg felidéznél egy rég letűnt korszakot, akkor beruházhatsz rá.
atlas
Pros:
+ magas nosztalgia faktor
+ olcsó
Cons:
- csiszolatlan játékmenet
- rövid
- sovány zenei anyag
| Értékelés | |
| 7.0 | Játékmenet: Az Akane nem bővelkedik a lehetőségekben, ami költségvetését tekintve bocsánatos bűn, a platforming viszont csiszolatlan. |
| 7.0 | Hangulat:
Nem mondanám, hogy a játék atmoszférája egyedi és megkapó, viszont az arra fogékonyak és a régi motorosok felidézhetik a SNES korszakot. |
| 6.0 | Grafika: Pár elem sokszori felhasználásával készített pályák, darabos mozgást eredményező animációk. Igazi retro, az összkép ennek megfelelő, de ma már sokkal igényesebben kivitelezett 2D-s játékokat is találni. |
| 5.0 | Hangok: A mozgásokhoz kötött hangeffektek nem változnak, de szükségszerűen a végtelenségig ismétlődnek, a zenei betétek az adott világban szintén monotonná válnak |
| 6.0 | Szavatosság: Az Akane rövid játék, pár óra alatt végezhetsz vele, a gyűjtögetnivalóként szolgáló ruhák felkutatása és megszerzése visszainvitálhat a már teljesített pályákra. |
| Review score | |
| 6.2 | Az Akane the Kunoichi nem több, mint aminek elsőre látszik. A játékok hőskora előtt tiszteleg működő, de több sebből vérző mechanikával. Pár óránál többet nem nyújt, de a nosztalgia miatt megéri vetni rá egy pillantást. |