Illegális versenyek, sebesség, zúzás - Need for Speed kritika

Videojátékból minőségi filmadaptáció nem készülhet. Paradoxon, mission impossible.
 Legalábbis ez az általános vélemény, amit meg szoktak fogalmazni a filmkészítés ezen ágazta felé, ami igazi minőségi (és sok esetben anyagi) fekete báránynak bizonyul. Valljuk be, hogy az elmúlt 15-20 évben készített videojáték adaptációk inkább szolgálnak elrettentő példának, mint követendő mintának, és az alapanyag teljes félreértelmezése és a másik médiumba való átültetés félresikerültsége az, ami általában a probléma fő forrásának számít. És még az eredeti játék hangulatához és történetéhez hűbb filmek (Silent Hill, Perzsia hercege) is inkább élesen megoszló véleményeket kap, mint összességében pozitívakat. Így felmerül a kérdés, képes-e a nagy múltú Need For Speed széria nagyjátékfilmes változata megváltoztatni ezt a képletet?

Nos az már önmagában elgondolkodtató kérdés, hogy vajon mégis hogy lehet vagy hogy egyáltalán van-e filmre vinni egy olyan szériát, aminek esetében a történet az, ami a lehető legkevesebb szerepet játssza és sokkal inkább a versenyzés, a száguldás élményének átadása az, ami a gerincét képezni. Persze ezt az élményt valamilyen szinte át lehet hozni mozivászonra is. Tulajdonképpen ha az alapul szolgáló játékhoz való hűséget vizsgáljuk akkor a Need for Speed jelesre vizsgázik, hisz vannak benne gyönyörű egzotikus kocsik, változatos helyszínek, és rengeteg üldözés és autóversenyzés. Pont úgy mint a játékokban. A gond már ott kezdődik, hogy ez édeskevés egy filmhez, mert a filmek történetet mesélnek, és pont az, ami a játékokban nincs vagy ha van rájuk se bagózunk.

Röviden vázolom mivel próbálkoztak a készítők: Toby Marshall (Aaron Paul) egy autókat tuningoló műszerész, aki egyben született autóversenyző is, noha utóbbi tevékenységét csak illegálisan gyakorolhatja. Mivel kevés lé csurran neki, felvállalja, hogy feltuningolja egykori riválisa Dino Brewster (Dominic Cooper) kocsiját, aki viszont belerángatja egy versenyebe, ami Toby barátjának halálával jár. A gyilkosságot Toby-ra keni, aki miután leülte a börtönt, összeszedi egykori csapata tagjait, hogy egy újabb versenyen bosszút álljon. Ennyi. Természetesen nem egy olyan sztorit vártam volna, ami Dosztojevszkij munkáinak komplexitásával vetekszik, de azért van különbség az egyszerű és a hajszálvékony cselekmény között.

Ezt a helyzetet nem segíti, hogy a karakterek két lábon járó sablonok, kérem szépen minden van itt, a kemény de érző szívű főhőstől kezdve, a vicces feketén át, a csinos barátnőig és a "azért-gonosz-mert-csak" féle gonoszig minden, és maguk a színészek is csak azért vannak, hogy ezeket a funkciókat betöltsék azzal nem is fáradva, hogy figuráikat érdekessé, szerethetővé vagy akár elviselhetővé tehessék. Kész szerencse, hogy hősünket Aaron Paul játssza, aki képes egy minimális dimenziót adni karakterének még úgyis, hogy a játékidő 90%-ban egy volán mögött ül. De a filmnek nem is igazán ez vagy a vérgyenge és agyzsibbasztó dialógusokkal teli szövegkönyv árt a legtöbbet, hanem a csaknem 130(!) perces játékidő, aminek köszönhetően már a felvezetés is több mint félórás, a nagy versenyig pedig további 70 percet kell várnunk, amit nagy részt olyan jelenetek töltenek meg, amiknek vagy a súlya nincs meg vagy csak simán az időt húzzák.

A mentőövet a remek operatői munkával és zenével kísért autósüldözések jelentik, amikben hála istennek a rendező Scott Waugh az igazi kocsik összetörését és a követhetőséget teszi előtérbe, a CGI és az eszelős kamerarángatás helyett ahogy a kocsik kinézetére se lehet panasz. Viszont azonban maguk az akciók sem annyira látványosak vagy emlékezetesek, egyedül a végső futam remekül levezényelt, dinamikus képsorai azok, ami tényleg jól néznek ki, és ez a jelenet messze a film csúcspontjai közé sorolható. De odáig sok hülyeségen, álromantikus maszlagon, és viccesnek szánt de inkább kínos pillanaton át vezet az út.

Jóindulattal is csak egyszer megnézhető, de inkább szürke és gyenge középszer a Need for Speed (mondjuk még így is finomabban bántam vele mint a kritikusok többsége), ami nem éppen jó példát mutat a többi játékadaptációs kísérlet felé. Főleg úgy, hogy már az átlag hollywoodi filmgyártás is ilyenekkel van tele, nemhogy ezen részlege.

Értékelés
5.5/10	Minimálisan élvezhető és végigülhető, igazi középszer lett a film.