Reaper: Tale of the Pale Swordsman - Teszt

Teszteltük az új indie hack n' slasht...

Egyre több indie játékot tesztelünk mostanság, és csak keveset válogatunk, hogy adjunk nektek mindenből egy keveset. Voltak nagyon jó indie címek már, de voltak rosszak is. Indie játékoknál sosem lehet tudni, hiszen a fejlesztők teljesen magukra vannak utalva, nem befolyásolja őket a profit orientált kiadók nyomása, sem a játék piac alapkövetelményei, mint a minél realisztikusabb grafika, és egyebek. Épp ezért meg van a lehetőségük teljesen egyedi ötletek megalkotására, olyan környezetben, olyan hangulatban, amilyet szeretnének. Az indie játékokról általánosságban el lehet mondani, hogy nagyon ötletesek, hangulatosak, és gyorsan elvarázsolják az újdonságra vágyó játékosokat. Nem baj, hogy butácska a grafika, vagy nincsenek benne azok az elemek, melyek a nagy címeknél alap elvárás. Az egyedi ötletek megfelelő tálalásával meglepően nagy sikereket elértek már indie fejlesztők, és a titok nem a játék fejlettségében, hanem a játékra fordított törődésben rejlik.

Pöttöm kaszás

Hasonló játék a Reaper – Tale of the Pale Swordsman is, mely egy oldalnézetes hack n’ slash. A játék kezdetekor megismerjük az alapszituációt, és a játék előtörténetét. A világot nem ismerjük meg részletesebben, de azt már tudjuk, hogy van a Birodalom, akik mily meglepetés, minden földet magukénak akarnak. A játék helyszínéül szolgáló, csak Vadonnak hívott terület egy hatalmas erdő, melyben akad egy-két civilizált város, de többnyire mágiát használó őslakosok, agresszív vadállatok lakják. A Birodalom meg akarta magának szerezni ezt a helyet, hogy kitolja határait, valamint kiirtsa az erdőt az értékes fa anyagért. Az már csak hab a tortán, hogy az őslakosok mágiájára is fájt foguk, bár a katonák többsége retteg az ismeretlen hatalomtól. A helyiek szembeszálltak az állig felfegyverkezett seregekkel, az ádáz csaták rengeteg áldozatot követeltek mindkét oldalról. Évekig tartó vérontás után mindkét oldal visszavonult. Hatalmasak voltak a veszteségek, az emberek elfáradtak, és a harci morál is jelentősen megcsappant. Az erdőben lévő vadak kordában tartásáról gondoskodó férfiak a háborúban voltak, így a szörnyek hamar elszaporodtak, veszélyessé téve az utakat. A katonák hátrahagyott erődítményeit, és a helyiek lerombolt szentélyeit belakták a vadon népei, valamint az őslakosok szakadár törzsei fosztogatással, és pusztítással töltik mindennapjaikat.

A helyzet elég siralmas, ráadásul a viszálynak még koránt sincs vége. Ekkor születik meg a karakterünk egy hegy belsejében megbújó barlangban. Nincs emlékünk, nem igazán tudjuk, hogy kik vagyunk, és miért jelentünk meg itt, de van egy menő felszerelésünk, és egy nálunk is nagyobb pallosunk. A barlangban nyüzsögnek az életünkre törő szörnyek, így átvágva magunkat rajtuk elindulunk a szabadba vezető úton.

Itt megtanuljuk a játék alapjait, kipróbáljuk, hogy mivel mit csinálunk. Mint minden hasonló játéknál, itt is ajánlott a kontroller használata, ha van rá lehetőség. Tudunk ugrálni, futni, előre suhanni, valamint három alaptámadásunk van. A könnyű támadás automatikusan aktiválódik, ha a közelünkben van egy ellenfél, így akkor is támadunk, mikor esetleg elkalandozik a figyelmünk, vagy épp nem veszünk észre egy ellenfelet. A nehéz csapás több erőbe kerül, de nagyobb sebzést okoz, valamint a magasból indítva az alattunk lévők közé robbanhatunk vele. Végül a levegőben pöröghetünk, hogy a körülöttünk zümmögő ellenfeleket ritkítsuk meg. A támadások könnyedén előhívhatók, megfelelő kombinációjukkal gyorsan végezhetünk ellenfeleinkkel, de közben oda kell figyelnünk az ellenséges csapások elől való kitérésre is. Egy-egy ellenfélnél nem jelent problémát biztonságba ugrálni, majd lecsapni, de nagyobb tömegek esetében már ügyeskednünk kell, hogy ne öljenek meg minket azonnal. A csata egy síkon történik, két oldalra mozoghatunk, illetve két oldalra támadhatunk. A pályákon meghatározott mennyiségű ellenfél tartózkodik, vagy meghatározott mennyiségű jelenhet meg. Amikor elfogytak a pályán megszabott ellenfelek, egy kis fény gömb segítségével haladhatunk tovább. A harc közben kihasználhatjuk a pályákon található gombákat a magasabb ugrás érdekében, felmászhatunk dobozokra, de figyelnünk kell a sebzést okozó tövis-bokrokra, parázsra, és szakadékokra. A pályák nem túl nagyok, kényelmesen elszaladgálhatunk rajtuk, de a fő cél az ellenfelek ledarálása. Találhatunk elszórva kis vázákat, vagy dobozokat, melyeket szétütve pénz üti a markunkat, de bizonyos pályákon kincses ládákra is bukkanhatunk, melyeket felnyitva valóságos pénz özön fogad bennünket. A pénz érmék és arany rögök kicsit mintha gumiból lennének, és nem vonatkozik rájuk az általános tömegvonzás törvénye, így szabadon, vég nélkül pattognak a pályán, míg el nem kapjuk őket, vagy ki nem lépnek a pályáról. Az elvesztett pénz nem szerezhető vissza, így gyorsan össze kell kapkodnunk, ami kihullik.

Slaughter your world!

Az első pár gyakorló pályáról kiérve egy térkép fogad bennünket, melyen még nincs semmi tájékozódási pontunk, nem ismerjük az utakat és a városok helyeit. Egy öregemberrel futunk össze, akivel tudunk pár szót váltani. A beszélgetésekben általában két válasz lehetőséget ajánl fel a játék, egy negatív, és egy pozitív megnyilvánulást. Az előbbi esetében gonosz karaktert alakítunk, aki lazán lefejezi az éppen beszélő npc-t, visszautasítja a bajba jutottak kéréseit, és megfenyegeti az embereket, hogy több jutalmat adjanak az elvégzett munkáért cserébe. Utóbbi esetben közreműködőbbek vagyunk az emberekkel szemben, így több információhoz jutunk a világgal, és saját magunkkal kapcsolatban is, valamint több küldetést fogadhatunk el. A küldetések elfogadásával új pontok jelennek meg a térképen, amikhez el tudunk utazni. Út közben a vadon szörnyetegei, vagy a fosztogató őslakos törzsek állhatják az utunkat, akiket ki kell takarítanunk, mielőbb tovább mennénk. Ha megérkeztünk, általában egy újabb kivégzendő ellenség csoport fogad minket, de esetenként előfordul csak beszélgetős küldetés, vagy épp gyűjtenünk kell valamit. Változatos játékra nem kell számítani, minden pálya, minden küldetés egy kaszabolás, a pályák közti időt pedig a térképen való szaladgálással, és beszélgetéssel fogjuk eltölteni.

A nem játékos karakterek a világ részei, sokat megtudunk tőlük a múltról, a jelen helyzetről, saját magukról is, de sokszor még a karakterünkről is. A párbeszédek, monológok többnyire közvetlenek, és viccesek, hál istennek nem veszi magát komolyabban, mint kéne, ezzel egy szórakoztató, de bájos hangulatot kölcsönözve a történetnek. Karakterünkről hamar kiderül, hogy nem hétköznapi ember, sőt, annál sokkal több, de idő közben a helyiek és a Birodalom katonái közti kapcsolatról is többet tudunk meg. A megismert szereplők nem csak küldetésekkel láthatnak el bennünket, de vásárolhatunk is náluk felszerelést abból a pénzből, amit a leölt szörnyekből szerzünk. Egy egyszerű, de praktikus kezelő felületen rendezgethetjük a páncélzatunkat és fegyverzetünket, valamint részletesebben olvashatunk a tárgyak tulajdonságairól. Alapértékeink közé tartozik az életerő, páncél, gyorsaság, sebzés, és egyebek, ezeket mind a megszerzett tárgyak tudják javítani, valamint később a szintlépésekkor szerezhetünk érték javító kártyákat. Ezek a kártyák felerősíthetik a támadásainkat, javíthatják az alapértékeinket, vagy adhatnak valami egészen más képesség kiegészítést is. Egy fajta kártyából több is lehet, a szintlépések során mindig három közül választhatunk. Az sajnos kimaradt a játékból, hogy a karakterünk által viselt cuccok láthatóak is legyenek, de én minimum egy szín vagy textúra változást elvártam volna. Csak a lecserélt fegyverünk változik meg, bár ritkán találunk jobb gyilkoló eszközt, és azok is elég drágák.

A játék során sok kaszabolásban fogunk részt venni, szinteket lépünk, pénzt szerzünk, vásárolunk, míg el nem jutunk a főellenséghez. A sok apró küldetés egész kellemes hosszúságúra tolja a játékot, de ezzel nincs vége a mókának. A sztori mellett van egy másik játékmód, a Dark Harvest, mely során egymást követő pályákon kell megállnunk a helyünket, és gyűjtenünk a pontokat. Ugyanaz igazából, mint a sztori mód, csak ki van belőle véve a térképen való mászkálás, és a sztori. Egymást követik a szintek, minden szinten erősebb, vagy több ellenfél található, a leölésükért tapasztalati pont és pénz üti a markunkat, valamint számolja a játék az eddigi sikereinket. A pályák közt ugyanúgy vásárolhatunk cuccokat, feloldhatjuk az érték javító kártyákat, majd folytathatjuk a kaszabolást.

A Reaper játékmenetileg és tartalmilag egy egészen jól összerakott játék, de grafikailag sincs rá különösebb panasz. A hátterek szépen meg vannak rajzolva, és elég sok féle helyszínnel fogunk találkozni, ugyanez igaz az ellenfeleinkre is. Sok ellenfél típus van, akik nem csak képességeikben, de kinézetükben is eltérnek. A látványvilág egységes, és bár nem renget földet, de nagyon aranyos. Az animációk nem átlagon felüliek, de a közepestől azért kellemesebbek, főleg természetesen főhősünk esetében. Bár már csak kukacoskodás, de nekem jól esett volna egy-két békés terület, ahol a sztoriban is felbukkanó karakterek közt mászkálhattunk volna, mielőtt újra kiléptünk volna a világtérképre.

Hangok terén négyes alá, ugyanis a hangok és hangeffektek semmi különöset nem nyújtanak, sőt, néha furcsák is, de valahogy nem válik zavaróvá a játék alatt. A nyiszálások, csapások és suhintások hangjait fogjuk a legtöbbet hallani, azokkal nincs is gond, a szörnyek hangjai erősen közepesek, az emberi ellenfelek nyögdécselései viszont kifejezetten furcsák. Erre valahogy nem jutott figyelem, pedig ha aranyos kis hablaty szövegekkel, és hangokkal látták volna el őket, az sokat dobott volna a játék hangulatán. A zene a retro korszak játékait idézi, és bár számomra nem illett a hangulathoz, magához az ugrálós-nyiszálós játékmenethez tökéletesen megfelel.

Ítélet

A Reaper – Tale of the Pale Swordsman egy aranyos indie játék, ami ugyan nem váltja meg a világot, de kellemes élményt nyújt. Komoly problémái nincsenek, de sok olyan dolgot lehetne mondani, ami még kellene a Reaperbe, hogy igazán jó legyen. A hiányuk nem fog rontani a játékélményen, de azért megérdemelte volna még azt a kis pluszt.

Az oldalnézetes kaszálás kedvelői szeretni fogják, de másoknak is ajánlom kipróbálásra, hiszen egységes látványvilággal, egészen érdekes sztorival rendelkezik, a sok küldetés, és a dark harvest miatt pedig egészen jó a szavatossága is egy indie játékhoz képest.  

-Róka-

Pro:
+Bájos grafika

+Érdekes sztori

+Kaszabolás
+Steam teljesítmények
+Steam játékkártyák

Kontra:

-Sok újat nem mutat

-Lehetne még bővíteni

Értékelés
8.0	Játékmenet: Egy érdekes sztorit követhetünk végig a világtérképen mászkálva, miközben a pályákon írtjuk az ellenfeleket. Ez jól működik, és szórakoztató, de többet nem is kell várni tőle.
8.0	Hangulat:  Jópofa és kellően komolytalan a Reaper, amihez az egységes látványvilág, és a sztori sokat hozzáad, így nem csak egy üres hack n' slash marad.
8.0	Grafika:  Színes, jól kidolgozott hátterek, aranyos szereplők és ellenfelek, korrekt animációk jellemzik a játékot, aminél bár láttunk már jobbat is, de egészen kellemes, és élvezhető.
7.0	Hangok:  A zene a kaszaboláshoz megfelel, a csata hangok is rendben vannak, az apró zörejek, szörny és ember hangok viszont hagynak némi kívánnivalót maguk után.
8.0	Szavatosság: A sztori mód a sok küldetésnek hála sokáig biztosítja a szórakoztató nyirbálást, de kipróbálhatjuk magunkat a Dark Harvest módban is, amivel addig próbálkozunk, amíg csak bírjuk türelemmel.
Review score
7.8	A Reaper egy kellemes indie játék, ami nem ér fel a nagy címekhez, de nem is tűnik el a "futottak még" próbálkozások között. Jópofa, érdekes, és le tudja kötni az embert, így megéri foglalkozni vele.