Ethan: Meteor Hunter - Teszt

Teszteltük az új indie játékot...

Indie játékokról már sok szó esett a tesztjeinkben, és mindig saját képességeikhez mérten értékeljük őket. Így lehetséges, hogy egy Teslagrad nagyobb értékelést ér el, mint egy AAA kategóriának szánt cím, de előfordul, hogy ebben a műfajban is akadnak igénytelen alkotások. Ennek oka vitatott, hiszen az indie fejlesztőket nem határolják be a pénzéhes, maximális profitra törekedő kiadók, a reális grafika, és a nép által követelt sablon elemek helyett pedig van lehetőségük koncentrálni az egyedi hangulatra, egyedi ötletekre. Aztán mégis előfordul, hogy van egy jó ötlet, de mégis kevés erőfeszítés jut a megvalósításra, ami nagy címeknél még hagyján, de indie játékok esetében igen kellemetlen. Ha kis költségvetésű garázs címek, és iskolai házifeladatok képesek meghódítani a játékosok szívét, akkor máris növekednek az elvárások. A nagy címeknél látvány, élmény, történet a prioritás, míg indie címeknél az egyedi ötletre, törődéssel és gondoskodással létrehozott hangulatra számít a játékos. A jó ötleteket értékelni kell, de sajnos a jó kiinduló pont könnyen elveszhet, ha nincs mögötte elég törődés.

Derült égből...

Az Ethan: Meteor Hunter egy logikai platformer, amiben főleg a fizika kihasználásával kell megoldanunk az elénk rakott fejtörőket. Ismerős? Persze, ezer másik indie játékban viszont láttuk már ezt a játékmenetet, és működik is, de mindig volt a játék mögött egy érdekes világ, egy jópofa hangulat, vagy bármi olyan egyedi elem, mely elvarázsolta a játékosokat. Az Ethan esetében ez hiányzik. Történet igazából nincs, pedig a játék elején megtekinthető kis animációban még történik is valami. Ez az animáció döbbenetesen minimális, bármely indie játékban jobbak az átvezető animációk, de hát egye fene. Sajnos tartalmilag se mond sokat… Ethan, a rágcsáló és szomszédja állandóan marják egymást, és épp megint valami apróságon veszekednek, mikor az égből egy meteor hullik alá, sok ezer darabra szakadva. Minden darab más helyen csapódik be, a kis szilánkok pedig különleges erőt adnak Ethannek, amivel képes a tárgyakat lebegtetni. Ez annyira megtetszik neki, hogy öncélúan felhasználja szomszédja ellen, majd elszalad megkeresni a többi darabot. A felhőtlen ég alatti erdők, mezők, és a romos ház eltűnik, és egy teljesen indokolatlan csatornarendszerben folytatjuk a játékot, ahol a játék megtanít minket az alapokra.

Az rögtön egyértelművé válik, hogy ebben a játékban sokat fogunk ugrálni, és a játék indításakor is jelzi számunkra egy kép, hogy ajánlott a kontroller használata. Billentyűzettel is élvezhető az ugra-bugrálás, de aki teheti, az inkább kontrollerrel kezdjen bele Ethan kalandjaiba. Az első pályán megtanulunk ugrálni, megismerkedünk a csapdákkal, és kipróbáljuk különleges képességünket. Ha valamit elrontunk, vagy meghalunk, a legutolsó elhagyott meteor kristálynál tudunk újraéledni, de ezzel el is veszik minden utána tett cselekvésünk, magyarán újra kell kezdenünk a puzzlet. Ezzel nincs is gond, hiszen sűrűn találunk ilyen állomásokat, és a játék vége felé jönnek azok a feladványok, melyekhez több idő és tervezés kell. Ethan képes megragadni a dobozokat és köveket, hogy odébb tolja, vagy húzza őket, felszabadítva így bizonyos utakat, vagy így elérve a magasabban lévő platformokat. Ha nehezebb tárgyakkal találkozunk, akkor a telepatikus képességünkkel kell megvalósítanunk a továbbjutást. Például van egy téglalap alakú doboz eldöntve a pályán, és szeretnénk feljutni egy párkányra, akkor megragadjuk a dobozt, elforgatjuk, és így már könnyedén felugorhatunk rá, hogy a következő kattintással a párkányon teremjünk. Több doboz esetén addig kell forgatnunk, pakolgatnunk őket, amíg fel nem tudunk építeni egy használható rendszert a továbbjutáshoz. Nem véletlenül mondtam rendszert, ugyanis bizonyos esetekben a gravitációt, és a tárgyak egymásra ható erejét kell kihasználnunk. Ehhez bizonyos pontokon megállíthatjuk az időt, mozgathatjuk a tárgyakat, majd az idő újraindításával már használhatjuk is az építményünket. A levegőbe ugorva magunk alá rendezhetjük a tárgyakat, vagy pakolhatjuk úgy is őket, hogy még zuhanásuk közben felugorhassunk rájuk. Ez sok lehetőséget ad, és bizonyos fejtörők ettől egészen nehézzé válnak, ami jót tesz a játékmenet szempontjából. Arról nem is beszélve, hogy a telekinetikus képességeink használata korlátozott, és ha elhasználtuk a rendelkezésre álló erő pontjainkat, kezdhetjük elölről az egészet.

Ha a feladványok nem lennének elég nehezek, a pályákon rengeteg különféle csapda várja, hogy beléjük sétáljunk. Feldarabolnak, összenyomnak, megsütnek, elporlasztanak, tehát nem tanácsos a közelükbe menni. A későbbi pályákon a csapdák száma és elrendezésük sűrűsége egyre csak nő, gyakran lehetetlennek tűnő akadályt képezve. Az utolsó egy-két pálya, beleértve a főellenfelet különösen nehéz, a folyamatos ugra-bugráláson kívül gyors reagálást is igényel a feladvány időbeni megoldására, és mint említettem, egyetlen hiba esetén mehetünk vissza a pálya elejére. Talán ez az az elem, amitől az Ethan: Meteor Hunter jónak mondható, hiszen a stílus szerelmesei kellő nehézségű és mennyiségű fejtörővel fognak találkozni.

Amivel óriási problémám van, az a játék lélektelensége. A bevezetőben már említettem, hogy a játékoknál fontos a jó hangulat, a gondosan átgondolt és megvalósított látvány és tartalom, de főleg az, hogy érezze a játékos, hogy a fejlesztők szeretik, és törődnek a játékukkal. Valahogy ez az Ethanben elmaradt, ugyanis a jól kitalált fejtörőkön kívül gyakorlatilag semmi nincs benne. Ez azért fájó pont, mert az indie játékok többségére ez nem jellemző, mindig számíthatunk egy bájos látványvilágra, érdekes világra, vagy hangulatra. Az Ethannek nincsen világa, a különböző dizájnú pályák igazából csak lineáris akadály pályák, történet sincs, már azon kívül hogy egy ismeretlen rágcsáló elmegy meteort gyűjteni, végül pedig a grafika és hangok sem adnak hozzá sokat a játékhoz. Ettől a játék a temérdek pálya és feladvány ellenére is üresnek tűnik, ahol a mozgatható dobozoknak több létjogosultsága van, mint a karakternek…

Az átvezető animáció kidolgozatlanságát már említettem, a játék viszont már nem rajzolt stílusú, hanem 3d-s. Igazából egy indie játékhoz képest a grafika nem rossz, Ethan mozgása kellően kidolgozott, a pályák csőrendszere átlátható, és a menü is felhasználó barát. Viszont nincs olyan, hogy látványvilág, erre valamiért nem fordítottak elég ötletet a fejlesztők. A pályák ugyan idővel váltakoznak, pont akkor, mikor az egyik környezetet már épp meguntuk volna, de nincs semmilyen szerepük. Elektromos halál csapdák az őrlő-malomban is vannak, a meteor szilánkok összeszedésén kívül pedig nincs más dolgunk, mint eljutni A pontból B-be, a pályák pedig semmi különösebbet nem nyújtanak. A hangokra ugyanez igaz, a felhasznált hang effektek közepesek, a zene pedig ugyan hallgatható és élvezhető, de eléggé megbújik a háttérben. Rágcsálónk egy szót sem szól a játék alatt, se egy ugrásnál, se borzalmas halálakor nem ejt ki egy hangot se, így szinkronról se nagyon beszélhetünk.

Ítélet

A cikk rövidre sikerült, hiszen az Ethan: Meteor Hunter egy olyan logikai platformer, ami minden háttértartalom nélkül rakja elénk a feladványokat, amiket sorban megoldunk, majd szaladunk tovább, egészen a játék végéig. Ennyi és nem több. A fentebb leírtakból is inkább negatív véleményt olvashattatok, de félre érts ne essék: az Ethan élvezetes játék a maga módján. Aki az indie játékokra jellemző egyedi hangulatot és tartalmat várja, az csalódni fog, de feladványok terén a játék jól teljesít, és megéri kipróbálni annak, aki kedveli ezt a játékstílust. A feladványok ötletesek, később egészen bonyolultak, az utolsó pályákon pedig bizonyosan megfejeljük majd az asztalt a századik próbálkozásnál. Aki pedig szeretne további kihívásokat, az megpróbálhatja megdönteni az egyes pályák végig játszásának idő-rekordját. Ha komolyabb címként szeretnénk tekinteni az Ethan: Meteor Hunterre, akkor egy üres, lélektelen játék, ami megérdemelt volna egy kis plusz tartalmat a jól kitalált fejtörők mellett. De ha csak a logikai része miatt érdekel benneteket a játék, akkor próbáljátok ki, mert az mindenképp jól működik.

-Róka-

Pro:
+Egyre nehezedő, jól kitalált fejtörők
+Steam teljesítmények
+Steam játékkártyák

Kontra:
-Üres, lélektelen
-Nincs hangulata

Értékelés
7.5	Játékmenet: Sok változatosság ugyan nincs benne, de az egyre nehezedő logikai feladványok 55 pályán keresztül nyújtanak kihívást, ami a stílus szerelmeseinek egészen biztos megfelelő lesz.
6.0	Hangulat:  Az Ethan: Meteor Hunternek nincs se háttértörténete, se kidolgozott alapszituációja, a látványvilág és hangok nem tesznek hozzá a játékhoz, így a logikai feladványok megoldásán kívül sok élményre nem számíthatunk.
7.0	Grafika:  A játék grafikája indie kategórián belül vállalható, de semmi átlagon felülit nem nyújt, a látványvilág kidolgozásának hiánya pedig élettelenné teszi az amúgy jól felépített pályákat.
7.0	Hangok:  Kevés hang van a játékban, és azok se különlegesek, a zenék pedig jól illeszkednek a pályákra, de idővel elvesznek a háttérben.
7.5	Szavatosság: A logikai platformer rajongóknak egyszer mindenképp végig kell játszaniuk, utána pedig vissza lehet térni az idő rekordokat megdönteni.
Review score
7	Az Ethan: Meteor Hunter egy kihívást nyújtó, jól kitalált feladványokat rejtő játék, de ezzel ki is merítette pozitívumait. Aki szereti a stílust, annak érdemes vetnie rá egy pillantást, a többieknek viszont szerintem nem érdemes.