Mars: War Logs - Bejelentés



Mars: War Logs - Bejelentés


Az utóbbi időben nem túl sok sci-fi RPG készült. A mai napon azonban a Spiders fejlesztő csapat bejelentette, hogy elkészíti a Mars: War Logs nevű játékot. A bejelentés szerint a játék xbox360-ra, Pc-re és Ps3-ra is elkészül majd. A játék sokféle küldetést kínál majd a sci-fi rajongók számára, emellett dinamikus harcot és igen széleskörű karakter fejlesztési lehetőséget fog tartalmazni.

Természetesen egy RPG-ből se hiányozhatnak a képességek, melyet ezúttal fejlesztési fa formájában fogunk megkapni, ráadásul rögtön többféle is elérhető lesz, ráadásul az RPG vonalat erősítve komplett tárgy gyártási rendszer is a program szerves része lesz.

Már a játék címéből is sejthető, hogy Vörös bolygón fogunk kalandozni, melynek minél lélegzetelállítóbb megjelenítése érdekében a fejlesztő csapat egy vadiúj grafika motor-t kreált. A ma kiadott szemléltető videóból nagyjából kideríthetjük, hogy milyen látványra is lehet majd számítani, mivel a videó ingame jeleneteket tartalmaz.

A Mars: War Logs története egy évszázaddal egy katasztrófális Marson történt esemény után kezdődik, mely káoszba taszította a bolygót és annak lakosságát. A víz lett ebben az időszakban a legértékesebb erőforrás, amiért néhány cég folyamatosan harcokat vív. Ezen válságos időkben veszi át majd a játékos a főszereplő- Roy Temperance- feletti irányítást, aki számos hasznos képességgel bíró renegát.

A játékos számos képesség és perk kiválasztásával alakíthatja Roy harci stílusát, és harcolhat valós idejű összecsapásokban a Mars vérszomjas lényei ellen. A tárgykészítési rendszerrel a játékos készíthet és módosíthat tárgyakat, mellyel előnyt szerezhet az ellenfeleivel szemben.

Lesz ráadásul párbeszéd rendszer is a játékban, amikkel döntéseket hozhatunk és bizony ezek, mint ahogy egy jó RPG-hez illik kihatással lesznek azon egyénekre, akikkel Roy kapcsolatba kerül kalandjai során. Ráadásul ezen döntések még akár az egész marsi kolónia sorsára is befolyással lehetnek.

És akkor következzen a kedvcsináló videó:


Újabb Régebbi