3D-ben monitoron - 2. rész

Az előző rész alkalmával megismerkedtünk a térérzékelés néhány alapelemével, majd a kétdimenziós (álló) anyagok térhatásúvá alakításával. A befejező második rész a mozgóképeket veszi elő bemutatva más technikákat is a megjelenítésre - újfent a teljesség igénye nélkül.

Elsőként kezdjük talán egy apró visszaemlékezéssel, miszerint a térérzékeléshez két egymástól megfelelő távolságban készített kép szükséges. Az előzőekben kitárgyaltuk, hogy miként illeszthetőek össze ezek a képek, lássuk mi a helyzet, ha mindez mozgásban van.

A legfontosabb elem a képkészítés technikája, megegyezik a megismertekkel. A két megfelelően elhelyezett kamera két külön filmre dolgozik, melyet később egymással szinkronizálnak és a választott technológiának megfelelően elkészítik a végleges kópiát.

Az összeillesztés technikájában már újdonságokkal is találkozhatunk. A legáltalánosabb technika mindmáig a színszűrők alkalmazása. A piros-kék szemüveg még akár divatcikknek is elmegy. Az összeillesztés szinte ugyanúgy zajlik, mint a fotók esetében.

Ha valaki szeretné kipróbálni akkor INNEN letölthet egy ingyenes programot, melyben próbára teheti kamerás képességeit. A lényegi elemeket tekintve használata megegyezik az előző cikk fotós programjával. Az igazi problémát talán a felvételek készítése okozza majd, hiszen kinek van két kamerája és mindehhez egy megfelelő állvány.

A következő technika már a számítógépes játékokból is ismerős lehet, hiszen manapság kezdenek elterjedni azok a kijelzők, amikkel kihasználható a térhatás. A dolog lényege, hogy a képi anyag bal illetve jobb szembe szánt részét egymást váltva vetítik le.
Tehát az első képkocka a bal a következő a jobb - majd ismétlődve - kerül a képernyőre. A 3D eléréséhez fel kell vennünk egy speciális szemüveget, aminek „üvegei” felváltva, a képi információnak megfelelően lezárnak, elsötétednek. Ezzel elérhető az, hogy adott szemünk csak a neki megfelelő képet lássa.
A technika nem új, hiszen volt már rá próbálkozás, de főleg a kor megjelenítői miatt nem ért el nagy sikereket. A probléma forrása a képfrissítési frekvencia. Talán egyértelmű, hogy ha a bal jobb képkockák egymást követik, és a szemüveg ezt leköveti, akkor a megjelenítő képfrissítése szemenként megfeleződik. A korai monitorok normál használata mellett is voltak problémák, nemhogy akkor, ha ez feleződött. A CRT monitorok esetén viszonylag hamar, a mai lapos megjelenítők esetén mostanában értük el azt a 100, de inkább 120Hz értéket, ami már alkalmas a használatra.

A szemenkénti feleződés itt már nem okoz problémát, hiszen szemüveggel is olyan mintha egy 60Hz-es tévét vagy monitort néznénk. A legfőbb probléma ezzel elhárult, villódzásmenetesen élvezhető a képi tartalom, csupán az egyéni érzékenység szabhat határt a használhatóságnak.

A színszűrös módszer a legrosszabb ebből a szempontból, hiszen más-más színen keresztül látva a világot az agyunk megpróbál alkalmazkodni, ami akár 10 perc után is fejfájássá nőhet. Érdekesség, hogy ilyen szemüveg használata után, a lencsesorrenddel ellenétes színekben látunk - a piros lencsés szemmel kéken és fordítva.



Játékok esetében a fenti két módszer mindegyike megtalálható. Szoftveresen bizonyos játékokban a videó kártya driverén keresztül elérhető a térbeli kiterjesztés, melyet a piros kék szemüveggel használhatunk ki, a hardveres megoldást pedig talán nem szükséges részletezni.

A legújabbnak mondható módszerrel - alkalmazását tekintve - talán az IMAX rendelkezik. Magáról az IMAX moziról sokat lehetne írni, hiszen rengeteg állejtő paraméterrel rendelkezik, de én inkább a cikk témájánál maradva a megjelenítésre koncentrálnék.

Az IMAX 3D vetítője két filmszalaggal dolgozik, tehát nincsenek semmilyen formában összeillesztve. A két kép azonban különböző irányú polarizált fénnyel kerül vetítésre, amit a polárszűrővel felvértezett szemüveg bont ketté. A szemnek ez sokkal kevésbé megterhelő, de azt azért ki kell emelni, hogy a vászon hatalmas mérete, a látóteret kitöltő kép mérete miatt liftezhet a gyomrunk.



Konvertáljunk!

Az utolsó nagy lélegzetvételű rész a 2D-3D filmkonvertálásról fog szólni, melyet akár Ti is megvalósíthattok - bár a végeredmény minősége erősen kifogásolható!
Hogy is lesz két dimenzióból három, hát nem egyszerűen. Már az elején tisztázzuk azt, hogy amit sík leképezéssel hoztak létre az soha nem fog mélységi információt magában hordozni. Vagy mégis?

Ha autópályán a vonat ablakából, vagy egy sínpáron száguldva autónk ablakából kitekintünk (vagy fordítva), akkor talán észrevesszük azt, hogy a hozzánk közelebb eső dolgok gyorsan, míg a távoliak lassan mozognak. Lényegében ez az alapja a konvertálásnak, de nézzük sorban a módszereket!


Az első ismételten a képeknél megismert kancsalítós. Régebben létezett egy szoftver, mely a videót megnyitva egymás mellett két ablakban játszotta le a filmet néhány képkocka csúszással. A kényelmetlenségét talán nem kell ecsetelni, de ezen felül igazi nagy hátránya az volt, hogy csak akkor adott térhatást, ha a kamera vízszintesen mozgott felvétel közben. Egyértelmű!

A házilag is alkalmazható jobb módszerek közé tartozik még az, ha felvételünkről készítünk egy másolatot, majd annak az elejére egy néhány tized másodperces üres részt teszünk, így megvan a két szem közötti csúszás, majd a két felvételt összeillesztjük a fenti szoftverrel.

A végeredmény lehet elfogadható, vagy kritikán aluli ugyanis ennek a módszernek az is a hátránya, hogy nem mindegy melyik oldalra mozdul a kamera. Lényegében a fenti kancsalítós módszernek ez a barátibb változata.


Elérhető kategóriában sajnos nincs megfelelő szoftver a már jónak mondható eredmény eléréséhez, de a legtöbbjük az ablakból kitekintős relatív érzékelést használja ki. Az kamera oldalmozgása során kiszűrik mi az, ami előrébb illetve hátrább van (lehet), és így veszik külön képkockákká az anyagot. Rögzített pozíció esetén pedig jön a pepecselés.

Színészek alakjai jól elkülöníthetőek a háttérhez képest, de ha ez meg is történik, marad rengeteg apró részlet, ami miatt nem lesz tökéletes az illúzió. Rosszabb esetben azt fogjuk látni, hogy egy síkbeli alak térben előrébb mozog egy sík háttér előtt, ami valljuk be, sokkal rosszabb mintha hagyományos formában néznénk.

Nem véletlen, hogy Lucas atyánk sorozatosan váltogatja a megbízott csapatát a „háromdésített” csillagok háborúja kapcsán. A legnehezebb részek a füstszerű dolgok megjelenítése rendre kifog a dolgozókon, ami nem véletlen, hiszen ez a majdnem lehetetlen kategória.

Konklúzióként azt lehet elmondani, hogy a konvertált filmek soha nem fogják tudni visszaadni azt a hatást, amit egy eredetileg 3D-ben forgatott anyag tud, de próbálkozni lehet...


3D kiegészítők nélkül

Fizikálisan a Nintendo és még pár Tv gyártó próbálkozik olyan módszerekkel, amik megpróbálják elűzni a sokszor igencsak kényelmetlen kiegészítőket.

Elsőként a közeljövőben megjelenő Nintendo kézi konzol új változatát említeném. Két képet számol a rendszer, amiket függőleges oszlopokra bontanak, majd váltakozva összefűzve kiraknak a képernyőre. A kijelző fölé pedig kerül egy olyan rács, ami a páros illetve páratlan sorszámú oszlopokat a bal illetve a jobb szem felé közvetíti.

A dolog így nagyon jól hangzik, de két nagyon rossz hátránya van. Az egyik, hogy nagyon szűk az a látótér ahonnét élvezhető a látvány, a másik pedig az, hogy a kijelző felbontása az egyszerre vetített két képkocka miatt feleződik, így igencsak magas felbontású hardver kell a jó minőséghez.


A televíziók esetében is egy különc módszerről van szó. A kijelző itt több rétegből áll, és ezen rétegek mindegyike más képi információt jelenít meg. Nem érhető el vele olyan mélység, mint mondjuk egy szemüveges változattal, de legfőbb ellenérv az, hogy speciálisan létrehozott média kell hozzá a képernyő rétegeinek megfelelően. Nem valószínű, hogy a boltok polcain találkozni fogunk vele.


Kell nekünk 3d?

Az árban is majdnem felhasználóbarát eszközök láttán megvan az esély az elterjedésére, de semmiképp sem nevezhető forradalomnak az, ami most történik. Az esetenként fantasztikus látványnak vannak még korlátai, ami hardveresen ugyan, de főként a felhasználó személyében keletkeznek.

Az anaglyph (kék/piros) megoldás sok filmben és játékban elérhető már, így mindenképp érdemes tenni egy próbát. Érdekességnél mindenképp több, a technika egyre kiforrottabb, de amíg ez nincs megtöltve minőségi tartalommal, addig biztosan nem történik semmi.